Pepitában

Tegnap délután azért eljött a doktornéni, de addigra már Babszem igencsak jól érezte magát. A torkán még látszott ugyan, hogy be volt gyulladva, de láza már nem volt. Megbeszéltük, hogy szerdán majd beviszem Zsebit a 15 hónapos státuszra meg oltásra, majd akkor találkozunk. Azt mondta a doktornéni, hogy elég rövid ideig lappang ez a fajta vírusos megbetegedés, ha keddig nem lesz gond a kicsivel, akkor megúszta. Persze ma reggel lázasan ébredt szegény, neki is magas volt párszor a hője, 39,4 volt a délutáni csúcs. De a lázcsillapítók lehúzták, meg aludt is kicsit.

Úgyhogy a héten nem lesz státusz meg ilyesmi. Majd jövő héten újra próbálkozunk.

Pedig Zsebi tegnap még nagyon jó passzban volt, tologatta kint a folyosón az új babakocsiját úgy, hogy az apja dokumentálhatta is. a tevékenységét. Íme:

Hasonlók