Szóval ma 10 hónapos a Babszem. A legfontosabb jellemzője, hogy most már kezd olyan igazán kisfiús-gyerekes jelleget ölteni a külseje. Még mindig a kommandós mozgás a menő (ülés, fekvés, forgás stb.), de egész jó az egyensúly érzéke. Feltérdel simán, sőt felemeli a fenekét, egyenes lábakkal, de még mindig hátrafelé tologatja magát és nem megy előre. Ezért aztán néha beragad ágy, fotel alá, sarokba, mert nem tud előre kijönni. Van hogy pár percig hagyom, hátha rájön a dolog ízére… de nem. Inkább követeli, hogy menjek és szabadítsam ki. Szeret a fenekén körbeforogni, felemelni egyszerre mindkét lábát, háton fekve a padlóhoz-ágyhoz verdesni a sarkát (az utóbbin élvezi, hogy visszarugózik). Bólogat, hogy igen-nem. Persze főleg ellentétesen, mint a szülők. Inkább poénból, mint igazán értelemmel töltve meg a gesztust. Ugyanígy valószínűleg poénból állt neki mostanában az orrhúzásos fintornak is. Párom arra a következtetésre jutott, hogy tőlünk leste el, mikor reggelente ásítunk, szörnyen viccesnek találta, hát ő is csinálja. Főleg hogy mi is röhögünk rajta. Integet, tapsol, megy a „fel a kezekkel” meg a „hol az okos fejed?” továbbra is gyakoroljuk a hogy morog a nagypapát is, nehogy elfelejtse mire jönnek a nagyszülők. Meg még biztos van egy csomó minden, ami most nem jut eszembe, pedig jó lenne, ha már egyszer itt dokumentálom a csemete fejlődését. Séta közben meg a legjobb amikor felhúzódzkodik, kihajol, hogy jobban megtekinthesse az őt érdeklő dolgokat (KRESZ táblák – főleg a lakó-pihenő övezetet kedveli -, kutyák, bokrok, építkezések, nagyobb autók, bicikliző gyerekek stb.) Még a tegnapihoz egy adat: 1610 fényképen szerepel. S íme a híres fintor, meg a felső 2 fog (azt hiszem, jön az 5. az éjszakai sűrű ébrenlét, szájban turkálás, nyáladzás erre enged következtetni):
