Vannak dolgok, amikben kisfiam el van maradva a többségtől. Ilyen például az, hogy a múlt héten egyik napról a másikra, vagyis inkább egyik szoptatásról a másikra áttért a bibmóvédő nélküli evésre. Annak idején ugyanis még a kórházban hiába szenvedgettem, nagyon nem sikerült neki eltalálni a szoptatást, mire a kedves csecsemős mondta, hogy lám a nagy mellnek is van hátránya és hogy vessük be bimbóvédőt. Ami szerencsére volt, mert bontatlanul megörököltem a húgomtól, akinek nem kellett soha. Bimbóvédővel azonnal beindult az etetés, nem is volt vele igazán gond. Gondoltam, majd pár nap után leszokunk róla és a’la naturell fogunk enni. De nem így történt. Egy idő után fel is hagytam a próbálkozással, járt utat járatlanért el ne hagyj címmel. Bár anyu például rendszeresen érdeklődött, hogy segítséggel vagy anélkül eszik-e a gyerek. Igazából csak 1x jelentett gondot a bimbóvédő, amikor a baba-mama találkozón voltunk és Babszem megéhezett. Ugyan volt a táskámba egy, de gondoltam megpróbáljuk anélkül. Hát nem jött össze, úgyhogy elő kellett kapni. Most azonban már a műanyag nem kell neki, csak a természetes anyag.
Mire az embernek 4 hónapos lesz a gyereke el is felejti, milyen volt a kisebesedett, fájó mellbimbó a szoptatás elején. Na nem én. Nekem múlt héten jött el az az időszak, hogy fájt minden étkezés. Úgyhogy csak szólok mindenkinek, a szoptatás nem fenékig tejfel. Főleg az elején (esetemben a közepén), amikor a gyerek elkezdi a forrásból való cumizást. Mondjuk kényelmesebb, helykihasználás szempontjából is, mert most akár fekve, állva, ülve stb. lehet enni, különösebb hozzákészülődés nélkül.
Babszem ráadásul most éppen játéknak tekinti az evést, minden második kört végig rendetlenkedik, ráadásul éjszaka 2x is felébred, pedig már mióta csak 1x evett. Nagyon remélem, hogy kinövi a dolgot, ja és végre begyógyulnak a sebeim.
