Kiolvastam, illetve átlapoztam a Nehéz főnökök, nehéz kollegák című kötetet. Megállapítottam, hogy egyik kedvenc munkatársamat se lehet beskatulyázni a könyvben felsoroltak közé. Majd mindenkinek, boss néninek is többféle jellemvonása van, amit itt külön szedve tárgyaltak és adtak hozzá használati utasításokat. A legtöbb esetben az jött ki, ha rendesen viszonyulunk ezekhez az emberekhez, akkor bizony meg lehet oldani legalább rövid távon a problémákat. Csak ritkán volt az a megoldás, hogy jó, akkor most pedig ne foglalkozzon vele, rúgja ki, kerülje meg, árulkodjon stb.
Mindenesetre a fő szabály: Számoljunk tízig.
Mostanában teljesen leszokok a regényolvasásról, pedig lenne otthon mit olvasni, négy kötet fantasy vár, de Robert Jordant már a Káosz Ura első részénél letettem, s azóta megjelent még kettő. Aztán ott van Krondor sorozat első része Feist tollából. Lehet hogy a Kegyetlen Esküt 
azonban elolvasom, az most színpatikusabbnak tűnt. Mindenesetre non fictiont olvasok jelenleg. Érdekes volt a Digitális létezés Nicholas Negropontétól, főleg mivel még 1995ben írta (jellemzőleg nálunk tavaly jelent meg az IKB új könyvsorozatában, kemény borítás, nagy betűk 2500 forint – persze könyvtárból) és előrevetítette, hogy néhány éven belül mik várhatók, problémák vagy éppen haladás. Ehhez képest vannak trendek, amelyek mégse arrra fejlődnek mint ő jelezte.
Most pedig bánatomban, mert a könyvtárban megint nem volt se CD se normális könyv (a Ya-Ya csajokra vadászom) kivettem a Bevezetés a kommunikációelméletbe-t, hátha okosodom belőle. Persze most, hogy vége a sulinak, szívesen tanulnék meg olvasnék szakirodalmat. Csak nincs mit. Hát keresek magamnak 😀