A múltkor láttam offline blogolót a metrón. Mindez persze Juppie Barbie ról meg az ő pálmafás füzetéről jutott eszembe.
Felszállt egy pasi, mellém ült le, előkapott egy jegyzetfüzetet, vagyis egy kisméretű, de meglehetősen vastag, keményfedelű vonalas irka volt. Amilyent magam is választanék, ha még mindig naplót és nem blogot írnék. Manusz előveszi, kinyitja. Aztán hirtelen valamit veszettül el kezd keresni a zsebében. Még fel is áll.
Fél percen belül meg is találja, az órája volt az. Gyorsan beleírja a noteszbe, hogy 20 18 meg még két sort (ezek már olvashatatlanok – és én, hogy a matektanárom szavajárását használjam, aki úgy szoktatott minket szép írásra, hogy közölte, márpedig ő nem patikus, hogy mindenféle macsakakaparást kisilabizáljon) és becsukja, elteszi a füzetet. Szóval csak lefirkantott valamit, emlékeztetőül, ami ott azonnal eszébe jutott. Persze lehet, hogy nem naplójegyzet volt, mert lehetett költő, író is az illető, akinek hirtelen valami frappáns jutott az eszébe.
Ha közlekedési eszközön látok naplózót (és vonaton, főiskolásként, amikor a félországot beutaztam ha hazatévedtem, s rendszerint Pestig voltak csoporttársak, de innentől a Dunántúlra már nem, jómagam is kipróbáltam) a 9 és fél hét jut eszembe, a könyv, nem a film (az nem hagyott nagy nyomot bennem, talán nem is láttam egyben az egészet), ott írta a főszereplő narrátor, hogy a metróban írogat, kimondottan élvezi, ha körülötte bele bele olvasgatnak, illetve irigykedve, kíváncsian nézik, vajon mi mondanivalója lehet, hogy annyit tud írni.
Rengeteg füzetet írtam tele magam is, mert általános iskolásként kezdtem az irogatást. Azt hiszem, úgy hatodikban, amikoris hetente más fiúba voltam beleesve (bocsánat akkor még mindegyikbe szerelmes is voltam).
Egyszer kaptam egy gyönyörűszép, vastag, zöld, finoman aranyozott vászonborítású igazi naplónak való kínai füzetet. Alig vártam, hogy az éppen aktuális snassz határidőnaplós kötetemet teleírjam és elkezdhessem a szép újat. Na ez megtörtént.
De nem mertem bele írni (egyszer a helyettesítő matektanár megjegyezte, iszonyú macskakaparásom van, anyu viszont, amikor elnézegette, hogy az angol érettségi tételeimet dolgozgatom ki, aszonta szépen írok, bár lehet hogy csak azért gondolja így, mert nem érti amit körmölök). Még mindig megvan, alig egyötödében van megörökítve pár hét, ugyanis a csodaszép füzetbe annyira vigyázva próbáltam meg írni, hogy csak ritkán szedtem össze magam. Inkább előkaptam aztán egy kockás spirálfüzetet és ottan folytattam.
Milyen jó, hogy a blognál nem lépnek fel a szépírási problémák.