Mi voltunk a 7vége hősei. A nagyszülők teljesen ellágyultak, mikor meglátták, hogy az unokával érkezünk. Szombat hajnalban a hugom és Dóri jöttek értünk, a kiscsaj nagyon elemében volt, már alig várta, hogy felszálhasson a vonatra, elvégre mégiscsak ez volt neki az első alkalom. Rögtön utasított is minket, hogy ki hova üljön, az anyját meg elküldte, hogy szálljon le.
Azért közben néha nyűgösködött, mert mégiscsak korán kellett kelnie, és ahhoz még nem volt hozzászokva. Szemben ülő néni meg is jegyezte, hogy nem látják, hogy fáradt? Próbálják meg altatni. Mire a gyerek becsukta a szemét, majd kinyitotta, a nénire bámult és közölte, hogy Nem. Nem is aludt.
Aztán apu jött ki elénk az állomásra, merthogy éppen dolgozott, ezért aztán a szolgálati sárga autóval magasan ülve utazhattunk hazáig.
Anyu meg persze elbőgte magát, hogy micsoda születésnapi ajándék, mikor kinyitotta az ajtót és ott álltam kezemben a Dórival, akinél ott volt egy csokor és azt mondta, hogy : Itt egy virág.
Innentől persze kezdődött a nagyszülők ugráltatása is, ami vasárnap estig tartott, de ezt minden résztvevő élvezte. Anyu szülinapjára volt torta, majdnem elfelejtettük átadni neki az ajándékot a hugommal, akin meg a terhesség úgy ütközik egyelőre ki, hogy ha nem figyelünk oda, hirtelen elalszik.
Vasárnap esti visszaút nem volt olyan nyüszis, viszont sokkal több SMSt kaptunk családtagoktól, hogy bírjuk az utat. Mert lefelé, lévén meglepetés, csak a hugom érdeklődött kislánya hogyléte felől.
Mindenesetre hatalmas jópontot kaptunk mindenhonnan, hogy el mertük ezt vállalni, meg kitaláltuk és végrehajtottuk.
