Tudom, ez hatalmas kérdés tud lenni, még akár az én életemben is, elvégre nő vagyok, vagy mi. Még ha többnyire nem viselkedem tipikusan (mi az a tipikus nő?) de azért a picsanapok nálam is gyakran előfordulnak mert igenis érzelmi alapon vagyok. Na de térjünk vissza a hajamhoz. Rég jártam fodrásznál. Kritikus állapotok merültek fel pár hete, amikor ha nem aznap mostam a hajamat, akkor menthetetlenül elfeküdtem, szénaboglya és egyebek. Csak ugye idő nem volt fodrászra. Kezdett bennem érlelődni a dolog, hogy talán hagyni kéne, had nőjön. Ezen elfilóztam vagy egy hétig. Főleg mikor otthon jártam november végén és megnézegettem az amerikás fényképeimet, ahol még hosszú hajam volt (vállig érőt kell itt a hosszún érteni, mert mostanában fiúsan rövid) és minden felvételen vigyorogtam mint a tejbetök, úgy nézett ki, egész jól állt. Úgyhogy megkérdeztem néhány embert. A kedvesnek jobb így, mert a hosszúval sok a macera és belelóg a szájába összebújásnál, nem is beszélve arról, hogy olyankor tiszta haj minden. A hugaim szerint persze a hosszú haj állt jobban.
Lehet, hogy elmegyek a fodrászomhoz, megkérdem, hogy tud-e olyan frizurát vágni, ami normálisan fog nőni. Meg egyébként adtam magamnak tavaszig időt, ha bírom akkor megnövesztem, ha meg nem bírom akkor úgyis elmegyek és visszatérek a kisfiúsra.
