Nök és a gyilkosság

Azt hiszem először a könyv borítója keltette fel a figyelmemet, meg az előszóban a noir regényekre, Dashiell Hammettre, Raymond Chandlerre hivatkoztak és arra, hogy azért már náluk is mennyire dominánsak voltak a nők, még akkor is, ha többnyire jól átcseszték Sam Spade-t, Marlowe-t vagy éppen Mike Hammert.
A könyv 20 gyilkos, de legalábbis gyilkossági kísérletért felelős nőről szól, amolyan ismeretterjesztő stílusban, de azért akadtak benne érdekességek.
Például kiderült számomra, hogy Roxie Hart és Velma Kelly a Chicagóból valós személyek voltak, csak éppen Beulah May Annan és Belva Gaertner névre hallgattak, a sztorijuk pedig szinte ugyanaz volt, mint a musical. Amit eredetileg színdarabnak ugyanaz a Maurine Dallas Watkins írta meg a sztorit, aki a két nő tárgyalásáról tudósított. Majd jött Bob Fosse és kész a Musical.
Érdekes megállapítás, hogy a huszadik századi gyilkos nőkről film készült, vagy tévébe, vagy igazi (ld. Amy Fisher, akiről vagy három is ill. Aileen Wuornos, akiért Charlize Theron rengeteget hízott és aki talán Oscart is kaphat érte) a legendásabb alakokról pedig csak ballada, meg ének (mint pl. Grace Marks vagy Lizzie Borden.
A könyv szerint kevesebben vannak a női gyilkosok, ráadásul olyanokról szó sincs, akik önvédelemből követték el tetteiket, mert az az egyébként képregényrajzolóként indult szerzőnő szerint nem gyilkosság.

Jah és az előszót az az Max Allan Collins írta, akinek a nevéhez fűződik a Kárhozat útja eredeti “graphic novel” regénye.

Hasonlók