Testamentum

A műanyagember linkajánlójában láttam a 100 több szeretetet érdemlő film cikkjének linkjét és végigolvastam, s belebotlottam egy olyan alkotásba, amiről a sztorijára emlékeztem, meg arra, hogy amikor néztem, a végén már csak csendben csorogtak a könnyeim. A film 1983-ban készült, és nálunk a tévében játszották. Egész egyszerűen, mindenféle effektek nélkül bemuatja, hogy milyen hatással lehet egy nukleáris katasztrófa az emberekre, családra, szomszédokra, közösségre, életre. A film egy család haldoklásáról szól. Egyszerű, reális alkotás, semmi nagy dráma, effekt, zenei aláfestés. Csak ülsz, nézed, ahogy az anya sorra varrja a halotti lepleket, miközben ő is egyre sápadtab lesz és fogynak a konzervek. Csak ülsz és nézed és csorognak a könnyek. Megrázó.
Van még néhány film azon a listán, ami tényleg a mi generációnké és ráébredtem, hogy jééé, tényleg, ezt én is ismerem, meg bírtam és valóban meglepő, hogy tényleg milyen kevesen szeretik, kedvelik, pedig van rajtuk mit imádni.
Ennek a Testamentum felfedezésnek most azért örültem, mert abszolút nem emlékeztem a címére, a szereplőkre, csak a már fent említett dolgokra, hogy a tévében volt és én csak bőgtem.

Hasonlók