A Graphomániánál olvasott eset kapcsán eszembe jutott, hogy micsoda lift fóbiáim voltak kiskoromban. Nagymamám a Bródy Sándor utcában lakott sokáig, igazi régi körfolyosós ház legfelső emeletén. Amíg fel nem újították a lift is hozzáillő volt, díszes vasráccsal, tükrös ajtókkal. Érdekesmód sose attól tartottam, hogy lezuhanunk, hanem hogy tovább visz a lift, túl a padláson, aztán csak elfogy a sin, kikerülünk az égre, na és akkor esünk hatalmasat, az már biztos fájna. Később, amikor már nem üvegajtó, hanem a hagyományos szürke belsejű fémlift volt, a félelmem nem csökkent. Csak éppen rájöttem, hogy valószínűleg egy régi rajzfilm miatt parázok, aminek a főszereplője egy kutya volt, aki mikor a gazdái nem figyeltek teljesen emberien viselkedett, például kalapot hordott, 2 lábon járt és szivarozott, s egy alkalommal liftezett, a felvonó kabinja meg huss ki az égbe és felhők közt repült. Úgyhogy itt a fóbia nyitja. De még hathatott volna rám a Roald Dahl mese is a Karcsi és a nagy üveglift.
