Milyen lehet, amikor 3 éves gyerekedről kiderül, hogy fejlődési rendellensességgel született, megelőző operációt kell végezni, hogy ne következzen be a legrosszabb és itthon csupán egyetlen ember foglalkozik ezzel a fajta beavatkozással, s ő tipikusan a nagyképű, rátarti dokik egyike, aki felvázolja, micsoda megpróbáltatásokkal jár együtt a felépülés, ha minden sikerül? Mit teszel? Bejelentkezel műtétre, amire 3 hónap a várakozási idő, vagy igyekszel más specialistákat is felkutatni, lehet, hogy itthon, de akár külföldön is? Honnan tudod, hogy mi az a döntés, ami a legjobb, nem neked, hanem a gyereknek?
A hugomék most itt tartanak.
A nagymama (azaz anyu) teljesen kétségbe van esve és már kelti a pánikot, a mielőbbi műtét mellett szavaz, s közben úgy beszél a csodás unokájáról, mintha mindaz, amiért most olyan okos, aranyos mindjárt eltűnhetne. Pedig nem így van, inkább továbbra se kell éreztetni a gyerekkel, hogy beteg, hogy veszélyes akár a műtét, akár az, hogy nem tesznek vele semmit.
A család most izgul és várja, hogy mit döntenek a szülők, hogyan lesz tovább.
