Tegnap este a Távol a mennyországtólt néztük meg. Vagyis csak én, mert miután a párom látványosan unatkozott, egyedül maradtam a gép előtt. Az egész film úgy volt megkomponálva, mintha tényleg az 50-es években készült volna, kezdve a főcímmel és a végével is. Valami csodaszél színek voltak, az őszi fák festették alá a melodráma a csodálatos Julianne Moore-ral.
