Május 5. péntek

Másnap már koránt sem volt olyan jó időnk, mint előzőleg, úgyhogy a mászkálás mellett néhány boltba is betértünk. A postán szereztem telefonkönyvet, amiből kiderült, hogy rosszul emlékeztem Horsham körzetszámára, mert én csak azt hittem 403-t kell tárcsázni, holott nem, hanem 01403-t. Úgyhogy hagytam üzenetet. Még előző nap elhatároztuk, hogy mégse vonattal, hanem busszal megyünk majd Horsham-ba, ehhez megtudtuk melyik a járat, honnan indul, s hogy az első megállója ott van aránylag nem messze a lakóhelytől az Old Steine-n. Gondoltuk, hogy miután megreggeliztünk, összecsomagoltunk, kijelentkeztünk és elzárattuk a cuccainkat az ügyeletes munkaerővel feltérképezzük mégis pont honnan indul a távolsági busz, nagyon elórelátó módon, hogy ne a teljes menetfelszereléssel kelljen megállót kajtatnunk. Csakhogy az Old Steine összes oldalán (több sáv jobbra-balra, parkkal elválasztott oldalak, szóval volt lehetőség buszmegállók feltérképezésére), majd minden busz megáll, s hiába kerestük, hogy hová van kiírva a 17-es szám, ami a miénket jelöli, nem találtuk. Visszamentünk hát a távolsági buszirodába, ahol pedig mondták, jó felé nézelődtünk, mert a Royal Pavilion előtt kell a második vagy harmadik megállónak lennie. Na akkor még egy kör, s kiderült, hogy nem vagyunk teljesen bénák, csak épp az általunk keresett buszmegállót felújítják és az oda kiírt számokat nem írták át még ideiglenesen se a többi helyre, mondjuk valami olyasmivel, hogy a tábla és megállócsere alatt, itt állnak meg a járművek.
A délelőtt maradék részét nézelődéssel töltöttük, window shopping, a jó idő hiánya miatt. Azért búcsúzóul lementünk a tengerparta elmajszolni a szendvicseket, dacolva a köddel, párával. Végül még egy adag chipset is vettünk, hogy legyen valami meleg bennünk, természetesen ecetesen. Egyébként az ecettel meglocsolt sültkrumpli osztatlan sikert aratott a páromnál is. Nem is beszélve a boltban kapható Salt and Vinegar ízesítésű chips-ről. Vajon nálunk miért nem árulnak ilyet? Meg koktélrákosat? Pedig ugyanaz a Walker’s nálunk is feltűnik (igaz az angoloknál meg nincs paprikás, ami egyébként is rossz).
Jayne-nel sikerült beszélni, megegyeztünk, ha megérkezünk Horsham-ba újra egyeztetünk, hogy hol s mikor találkozzunk.
Persze alig hogy felültünk a buszra kisütött a nap, úgyhogy nagyon szép időben sikerült végignézni az angol vidéket, a kis falukat, a hatalmas sövénnyel és bejáróval rejtegetett vidéki házakat. A busz egy órán át keringett szűk utakon, viszont fele annyiba került, mintha vonatoztunk volna, igaz akkor 1x még át is kellett volna szállnunk.
Jayne és Roger semmit se változtak az elmúlt három évben, talán csak a frizurájuk, mint ahogy a 18 éves Natalia se nőtt egy centit se, ellentétben George-dzsal és Francescával, aki ugyan nőtt, viszont egyébként sajnos nem sokat fejlődött. Miután megérkeztünk a házhoz, tettünk egy jó nagy sétát a környező mezőkön. Gyönyörűen sütött a nap, legeltek a lovak, nyíltak a harangvirágok. Még a párom is megállapította, akinek az egész angol épitkezés és házkultúra, amiért én annyira rajongtam nagy csalódás volt, hogy azért egy ilyen helyen élni tényleg minden pénzt megérne. Direkt a kedvemért házigazdánk egész délelőtt indiai kajákat főzött, méghozzá jó fűszereseket, mert tudták, hogy szeretjük az ilyesmit, de a biztosnág kedvéért, ha valamit nem éreznénk elég csípősnek adtak Tabasco szószt is. A jó hangulatú vacsorán persze ott volt a szomszéd házaspár is gyerekestül, hisz velük is legalább olyan jóban voltam annak idején mint munkaadóimmal (gyerekek nőttek, szülők enyhén öregedtek). Két meglepetés volt, egyrészt, hogy nem iszom, ennek okának mindenki nagyon örült, valamint a vacsi végén kaptam egy szülinapi tortát is (ami hétfőre lett volna esedékes). Meg is hatódtam rendesen és még beszédet is kellett rögtönöznöm.

Hasonlók

1 Comment