Bond

A moziba szombaton későn értünk, csak az utolsó trailerre estünk be, s azon is elsóhajtottam magam, hogy decemberben már nem fogom látni Bondot moziban. Egyébként nem vagyok Bond rajongó, de ez a Daniel Craig nagyon megfogott a Layer Cakeben, s egyelőre úgy tűnik nagyon sikerült begyűrődnie a szmokingba, na meg a fürdőgatyába is 🙂 Ugye nálunk nem játszogatták 89 előtt igazán a Bond filmeket. Dúlt a hidegháború 1000rel. Még általánosba, vagy gimibe járva azonban az ORF volt olyan kedves és leadta a klasszikusokat vasárnap este, sorozatban. Néhol elkaptam belőlük pár kockát. Csakúgy mint az osztálytársaim, akikkel jól meg lehetett dumálni, hogy milyen király filmeket nézhetünk, hála a nyugati határoknak. Aztán Angliában Jayne-éknél sikerült kicsit kikupálódnom Bondból, ha nem is minden filmet láttam (egyébként is Sean Connery meg a Őfelsége titkosszolgálatában volt a kedvencük), s bár úgy véltem, hogy Pierce Brosnan jó pasi, sose izgatott igazán az egész Bond dolog. Hiába látványos, számomra mindig túl gagyi volt. Talán 1x ha moziban is láttam (A holnap markábant mert imádtam a Sheryl Crow dalt hozzá, utána még a Garbage szám is király volt a A világ nem eléghez), egyébként meg tévében maximum, ha nem tudtam kikerülni.

Hasonlók