Helyzetjelentés

Most már hivatalosan is az utolsó harmadban vagyok, a Babszem már több mint egy kilós és nagyon fifikás. Hétvégén amíg dolgoztunk, eléggé nyugiban volt, amint leültünk pihenni,lefeküdtünk, filmet néztünk azonnal beindult. Meg is állapítottuk, hogy munkakerülő a szentem. Ráadásul akaratlanul is egyre többször kavarodik a beszélgetés oda, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Elmeséltem a páromnak azokat a bizonyos megdöbbentő Szigetes bejegyzéseket és hosszan tárgyaltuk, hogy fog tudni majd a gyerek távol maradni a drogoktól. Ez nekünk mg nem volt probléma, de manapság… De beszéltünk arról is, hogy tanuljon nyelveket? Igazából sokkal jobb ezekről a távlati dolgokról beszélni, mint belegondolni, s előre rettegni a közelebbi eseményektől (szülés, egészség, első hónapok stb.).

Hasonlók

1 Comment

  1. Ne aggódj.
    75.000-ből ember egy hétig és mindössze négy-öt eset. Egy részük külföldi.

    Azzal, hogy átgondolod, hogy hogyan tudod kivédeni ezeket a gyermeked számára – máris megtettél majdnem mindent, legalábbis a magyar szülők 95%-nál többet tettél.