Nem az én napom

Ismét terheléses vércukor mérés, mert ugye a múlt hónapban azt mondta a prof, ismétlést kér, hisz az egy tized még nem gond, meglátjuk mi történik ez alatt. Nálunk ez 7 és fél 8 között zajlik, hát reggel korábban keltem, mivel vizeletet is kértek, pisiltem, üvegbe, felöltöztem, s elindultam, úgy tűnt akár 7re is odaérek. Csakhogy alig haladtam egy sarkot, amikor észrevettem, hogy valami csöpög a táskámból. Természetesen a pisi. Visszafordultam. Az én hibám volt persze, mert nem ellenőriztem, hogy jól rácsavartam-e az üvegcsére a tetejét, ráadásul még a zacskó, amibe becsomagoltam is lukas volt. Szerencsére nagy kár nem esett semmibe, csak az egyik könyvem ázott el, mert kettőt is vittem magammal, hogy amíg várok, addig ha az elsőt ki is olvasom, tudjam még lekötni magam valamivel. Otthon kipakolás, áttörlés-mosás, másik táskába költözés, mindezt persze a párom kaján tekintete előtt. Végül 7 20-kor tudtak vért venni tőlem, a szigorú néni meg is jegyezte, hogy késtem, de mivel megint nem talált elsőre vénát, megegyeztünk, hogy ez nem a mi reggelünk. Vérvétel után cukrozott víz (természetesen citromlével), majd kiültem a folyosóra, hogy akkor most várok 2 órát. Csakhogy észrevettem, a táskapakolásban csupán az irataimat és pénztárcámat hagytam otthon. Mivel most nem kötötték a lelkemre, hogy ne mozduljak egy tapottat se, kissé szabadabbra vettem a figurát. Reménykedve, hogy 2 megállóra nem futok össze ellenőrrel, buszra pattantam és irány haza. Még mindig csak háromnegyed nyolc volt. Közben megpillantottam a páromat is, villamosra várva, azaz lebukott, hogy nem én vagyok az oka, ha későn indul, hisz ma nem lábatlankodtam körülötte. Otthon legalább csináltam magamnak egy szendvicset, elpakoltam az irataimat, s mivel nem éreztem rosszul magam, még a postára is elmentem, hogy átvegyem a küldeményt az ELLE-től. Mire visszaértem az egészségházba már csak 25 percet kellett elütnöm olvasással.