Warning: Vigyázat, hosszú lesz, ráadásul szülési részletekkel!
A rossz éjszaka után kórházi protokoll szerint fél 6-tól 9-ig nem lehetett igazán kimozdulni a szobából, mert lázmérés, éjszakai ügyeletek átadása, kisvizit, nagyvizit, ráadásul későn hozták a reggelit is. A sok doki megbeszélte, hogy mit csináljanak velem, előírták a napi programot: NST, Oxytocin teszt, hogy megnézzék, tudok-e fájásokat produkálni, mert ha igen, akkor van esélye a szülés megindításának, monduj kedd este, vagy szerdán. A későn érkezett reggeli miatt (tejeskávé, 2 zsemle, vaj, méz) épp csak megittam a kávémat mikor jöttek szólni, hogy mehetek NST-re a szülőszobába. Gyorsan csapot-papot otthagyva el is mentem hát. A szülészet egyébként nagyon pöpecül néz ki, pár éve újították fel, a vajúdószobák mindenfélével fel vannak szerelve (kád, labda, tévé, CD-lejátszó, bordásfal stb.), hogy attól függően kinek milyen kívánságai vannak, s az alternatív szülés biztosítva legyen.
Az NST normális volt még mindig, aztán elkezdték adagolni infúzióban az Oxytocint, de még mindig nem mutattam fájásokat. Babszem szívhangját megint nagyon nehezen lehetett hallani, ezért aztán állandóan mellettem volt az egyik szülésznő vagy a szülésznőtanuló, hogy az érzékelőt szorítsa a hasamra, vagy éppen kövesse a hangot, ha elmozdult volna. Ha elzsibbadt a keze, cseréltünk, addig én fogtam a műszert. Mivel vagy két órán át kellett így lennünk, ez nagy segítség volt. Közben azonban ahogy emelték az Oxytocin adagot, s méhösszehúzódás továbbra se volt, valami más történt. A baba szívhangja erősen rendellenessé vált, nagyon lezuhant, és sima infúzióval kellett rendbe hozni. A délelőtt eltelt ezzel, meg a dokim aggódott, hívott másik szakértőt is, hogy szerinte is az-e amit ő lát. Ráadásul még mindig teljesen zárt volt a méhszáj és nagyon nem szállt még le a baba, a magzatvíz viszont szerencsére tiszta volt. Akár 2 nappal, akár 1 héttel hordtam is túl ezt a babát, ez semmiképpen se jó jel, mondta. Délutánra még egy OTT tesztet táblázott be, aztán azt mondta, ha azon se látszik semmi pozitívum, akkor műtét lesz. Ezért aztán azt javasolta, hogy ebédet ne egyek, csak mértékkel igyak, mert ha délután se reagálunk jobban, akkor bizony császár lesz. A reggelimet ekkor már lőhettem, ráadásul a zsömlék is megkeményedtek, az ebédemet meg nem kértem, hiszen már fél 1 volt ekkor. Kettő körül jött értem a szülésznőtanuló és javasolta, hogy pakoljak össze, csak az értékeimet vigyem magammal a szülészetre, a cuccaimat majd átviszik az újszülött osztályra, ha mégis történne valami a délután folyamán. A délutáni Oxytocin hatására már mutatkoztak fájások, viszont ahogy emelték az adagot, a szívhang ismét csak drámaian zuhanni kezdett. Ezt pedig a dokik úgy értelmezték, hogy se megindított szülésnél, se spontán nem fog jól reagálni a baba a vajúdásra, azaz a legjobb lesz, ha császároznak. Tehát kezdtek előkészíteni a műtétre.
A párommal már 2 után közöltem, hogy jobb, ha elindul a munkahelyéről, pláne hogy még haza is kellett mennie, ugyanis vasárnap este az őssejt csomagunkat még nem hoztuk be magunkkal a kórházba, számítva arra, hogy lesz rá bőven idő, ha elkezdődik a vajúdás. Az ember már negyednégykor megérkezett, hozta a csomagot, amit odaadtunk a dokinak, majd fogta a kezemet, míg jöttek sorba bemutatkozni a műtétben segítők (asszisztensnő, aneszteziológus), meg aláírogattam a papírokat, hogy elmagyarázták mi lesz velem és én beleegyeztem. Innentől kezdve valami halálos nyugalom szállt meg, kicsit kívülállóként néztem, hogy mi is történik velem, körülöttem. Jah, és teljesen megbíztam a profinak tűnő csapatban.
Először is minden tiszteletem a műtősfiúé, aki koránt sem habkönnyű testemet (kb. 15-16kg pluszt szedtem fel a terhesség alatt), egymaga emelgette, cipelte egyik ágyról a másikra. Az aneszteziológusok is nagyon rendesen magyarázgatták, hogy mit miért tesznek, az epidurális érzéstelenítést meg sem éreztem, majd végig mondták, hogy hol tartanak a dokik a mellem alatt felhúzott zöld függönyön túl. Javasolták, ha jobbra fordulok, akkor egy vakablak tükröződésében követhetem, mi történik magam is, de én inkább balra tartottam a fejemet.
Aztán jött, hogy “Látom a fejét. 16. 12” és kint volt a baba, akiből csak egy sötét, vörös és lila csíkot láttam, amint a szülésznőtanuló kirohant vele a műtőből. Az aneszteziológus megnyugtatott, tényleg fiú, látta ő is a lába közét. A dokik csak egymással kommunikáltak, őket nem zavartam.
Én úgy éreztem, csak 5 perc telt el, miután megszületett a fiam, s a szülésznőtanuló visszahozta felöltöztetve, lemosva. Hallottam már messziről a hangját, de amikor odaértek a fejemhez és megszólaltam, elhallgatott, nagyon odafigyelt a bemutatkozásomra. Összehúzott szemű kis mazsola volt, nagyon ráncos homlokkal, de sima pofival. Csak pár percig lehettünk így együtt, aztán kivitték őt a műtőből, engem meg még vagy fél óráig toldoztak-foltoztak. Amikor kitoltak, máris készültek a következő műtétre, mert velem párhuzamosan egy magas vérnyomásos kismamát is császároztak.
Visszavittek hát a szülőszobába, ahol az első amit láttam az volt, hogy a kispapa nagyon profin tartja kezében a babát, közben pedig fél kézzel letelefonálta már a családot, hogy megérkezett a Babszem. Ő látta még lilán-véresen is, aztán miután behozták nekem a műtőbe a szülésznők megmutatták hogyan kell tartania és a kezébe nyomták. Szóval a kispapa is egész hamar és sokat lehetett kettesben a gyerekkel. Mivel én csak fadarabként feküdtem az ágyon, ő manőverezett, hogy közelről is szemügyre vehessem a fiúcskát, hol a kezében, hol meg a gurulós kosárban, amit a kórház adott.
Egy órát lehettünk hármasban, a kis családdal, amikor megérkeztek anyuék, akik elindultak Kanizsáról, amikor 2 felé telefonáltam, hogy lehet, műtét lesz. A szüleim teljesen odavoltak a kissrácért, hisz annyira szép, formás gyerek volt (na igen, a császár előnye), ráadásul még egyetlen unoka esetében se fogdoshatták meg alig másfél órásan. Én csak feküdtem és néztem őket, hasamon a babzsákkal és élveztem, hogy lassan érezni kezdem a lábaimat. Közben cukros vizet kellett itatni Kázmérral, mert ugye semmi izgalom nem érte, az adrenalin szintje és a cukra nagyon alacsony maradt (az első nap fényképein látható a szoptatás). Igazán ügyesen ivott és böfögött is utána, ezért aztán harmadik adagra és szúrásra már kiderült, hogy minden rendben van. Erre persze az utolsó cukros vizet szinte azonnal vissza is bukta a gyerek.
Közel ötórányi megfigyelés után el kellett válnunk egymástól, engem átvittek az újszülött osztályra, a babát pedig éjszakára a csecsemősök vették magukhoz. A párom segített beköltözni a szobámba, kipakolta a cuccomat a szekrénybe, odakészített egy jó adag innivalót az ágyamhoz én meg még mindig csak fekhettem és kaptam fájdalomcsillapítót, hogy éjszaka azért aludni tudjak valamennyit. Aztán magamra maradtam egyedül a kétágyas szobában az első éjszakára anyaként.