A hét végén szó esett a gyerekkérdésrol. Hogy kb. 5 éven belül túl kéne lenni az elsőn. Mondtam persze, hogy előbb legyen bulgáriai nyaralás, de legalábbis lakás. Albérletbe, másfél szobásba azért mégse kéne csemete. És nem is tudom, akarom e. Itt van most a picurka, szegénykét megtükrözték, merhogy hónapok óta problémás a széklete. Amikor meg három hónapos volt, akkor be akarták fektetni a kórházba, mert úgy látták el van maradva a fejlődésben. A húgom és persze mindenki a családból halálra aggódta, meg most is aggódja magát. Ugyan tavalyi tragédiából lehet tudni, ha kisbabának baja van, valami ilyesmi, mint az emésztéssel, na azt észre lehet venni. Dóri pedig roppant vidám gyerek, rengeteget mosolyog, nevet és tényleg csak ritkán sír.
Igen nem is beszélve Aékról, ahol megtörtént, amit senki se kívánna az ellenségének se… Utána kell néznem, ki és hol mondta, de teljesen igaza van, hogy gyerekvállalással arról dönt az ember, hogy ezentúl a testén kívül viseli a szívét.
Én erre még mindig nem érzem magam alkalmasnak. Félek a felelősségtől. Ugyanakkor vonz az a határtalan feltétel nélküli szeretet, amit kapnék, adhatnék, csak még nem tudom, hogy képes vagyok e megadni érte az árat.
Soha nem lennék olyan jó szülő, mint a húgom, akit csak csodálni bírok. Ha ő elhatározza magát, akkor azt véghez viszi. Nem hitte el, hogy felveszik valahova is, és megtörtént, elvégzett egy egyetemet. Férjhez ment a kilencedik évfordulójukon, és isteni háziasszony lett. Aztán szinte tökéletes kismama, most pedig anyuka. El kell ismerni, hogy nem semmi. Pedig ő volt az elkényeztett, a legkisebb, aki anyuék szerint 11 éves korától 23ig, amíg el nem került otthonról, egyfolytában kamaszodott, ahogy a nagykönyvben meg volt írva. Mint mondta, mindig is szerette a gyerekeket (ami például rólam nem mondható ugyanígy el, pedig én bébisintérkedtem 2 évet is, de azért pedagógus hivatást messzire kerültem), könnyen megbarátkozott, haverkodott velük, de azért mennyivel másabb, hogy a végső megnyugvást ő jelenti a Dórinak, hozzáfordul ha valami gond van, ha elveszettnek érzi magát stb.>
