Ez volt a 7vége

Szombaton délután anyósjelölték jöttek el unokalátogatóba, úgyhogy elszórakoztatták a Babszemet. Vasárnap délelőtt pedig elmentünk az Oázisba, hogy levásároljuk a karácsonyfánk árárt. Elég sokan mások is hasonló cipőben jártak. Ugyan csak 1 megálló erejéig, de a gyerek újból utazhatott a 9-es buszon, amit még pocaklakó korában nagyon élvezett. Most azért nem igazán fogta fel az utazás jelentősségét. Amíg nagyon ki nem melegedett (gondos anya ugyanis legalább 3-4 rétegbe öltöztette fel), szépen elnézelődött, majd elfogyott a türelem, de mire az apja kitolta, míg én a pénztárnál fizettem már be is aludt. Úgyhogy a hazautat átaludta a szállingózó hóban.
Babszem egyébként mostanában átállt egy másik időbeosztásra. Amit kicsit sajnálok, mert most nem alszik egyben 5-6 órákat éjszaka, csak 3-4-t. Ezért aztán 2x kerül sor etetésre 1 óra meg 4-5 óra körül, igaz, hogy utána meg akár fél 9-9ig is húzza még a lóbőrt. Szerencsére a visszaalvással továbbra sincs gond. Sőt az esti elalvás is kezd egyre gyorsabban menni, hát ha ez abba került, hogy tudjak 4-5 órát egyben aludni, akkor ez van.

Hasonlók