Megjöttünk

Szombaton elindultunk vidékre, autópályán, méghozzá úgy, hogy én vezettem. Minden előzetes félelmem ellenére jól ment a dolog, köszönhető persze ez annak, hogy nem volt túlzott forgalom a Balaton felé, no kamion, no őrültek. Még Audit is előztem és simán mentem 140-nel, ami valószínűleg gyakorlott vezetőknek nem kunszt. De azért próbálhatják úgy, hogy közben meg jó hangosan énekelnek, mert a hátsó sorban ülő kiskorú nem hajlandó elaludni. Először Csácsba mentünk, mert Adri névnapjára voltunk hivatalosak, ott volt az összes unoka. Eredetileg a Balatonra tervezték húgomék a bulit, mint tavaly, csakhogy az időjárás idén közbeszólt. Aztán estére Kanizsára mentünk, ahol hétfőig maradtunk, hogy anyuék kiélvezhessék a fiúunokát is. Aki megfelelően viselkedett, a kezdeti bizalmatlanság után.
Babszem most ért el abba a korba, amikor már nem mosolyog válogatás nélkül mindenkire, a tömeg kifejezetten megijeszti és nem rajong azért, ha idegenek az arcába hajolnak. Elég keservesen bír sírni, ha ez megtörténik. Miután felenged, persze a rég látott rokonokkal is haverkodik. Egyébként ő Adri és Dóri legnagyobb rajongója, képes volt hatalmas szemekkel vigyorogva, tapsolva nézni akár órákig is, hogy a 3 éves Adri “körbebalettozza” a szobát.
Tegnap a visszaút olyan volt, mint a szombat, csak pepitában. Babszem még egy fél órát se aludt, én viszont jóval többet énekeltem és nem vezettem. Itthon persze már minden rendben volt, lehetett örülni a 3 napig nem látott játékoknak.

Hasonlók