A múlt héten igazából szomorú apropóból jöttünk vissza csak kedden, mert hétfőn volt a nagymamám húgának temetése. Ők is hárman voltak lányok (a bátyjuk még a világháború alatt meghalt, cukorbeteg volt és nem jutott gyógyszerhez), időrendben mentek el és csak a legkisebb érte meg a 80. évét, de szegény az utolsó pár évben már nagyon gyorsan épült le. Pedig még 77 évesen ő látta el az egész családot karácsonyi aprósüteményekkel.
Úgyhogy a temetésre maradtunk, s tolódott el keddre a hazaút. Először még vacilláltunk, ki vigyázzon Babszemre, de aztán úgy döntöttünk, hogy én a gyászmisére megyek majd el, s ebéd után meg otthon maradok Adrival meg a fiammal, mert akkor ők úgyis elvileg alszanak, szóval nem lesz gond, de ha mégis legalább ismerős van velük. Végül gyakorlatilag is ez lett, mindkét gyerek mint a bunda aludt amíg rám voltak bízva. Ráadásul mint a húgaim mondták, a mise jobb volt mint a temetés, ahol a pap valami Szent Bernadettről beszélt, akinek halvány köze se volt a mi Györgyi néninkhez. Ráadásul a katolikus búcsúztatók annyira személytelenek, hogy ha 1t hallasz már az összeset hallottad, csak a név más, de ez a temetés állítólag még a többit is alulmúlta.
Azán a “torra” (keresztanyámék svédasztalt készítettek, összejött a szűkebb család) már elmentem Babszemmel (aki nagy sikert aratott a pogácsanyalogatással) és ott beszéltük meg Láthatatlan Unokatesómékkal, hogy vasárnap meglátogatjuk őket. Lesz babazsúr, ha a másik rokoncsalád is ráér. Ráért, úgyhogy tegnap délután megint Budán jártunk Babszemmel. Míg ott voltunk, kihasználtam, hogy Láthatatlan Unokatesóm kisfiának rengeteg játéka van és próbáltam úgy irányítani a csemetémet, hogy igyekezzen az ő korára kitalált játékokkal játszani, mert megint eljutottunk oda, hogy nem nagyon van, ami leköti hosszútávon (babataxin, könyvön és számítógépen kívül, persze). S jön a névnapja meg a Húsvét, tehát lehet neki valami jó, ütős játékot venni, amit kedvelni fog, játszik vele és ne adj isten fejleszti is ilyen vagy olyan képességeit.
