Míg én szombat/vasárnap zsírt égettem, a fiúk nagyokat sétáltak. Babszem úgy másfél órát bír nagyjából egyfolytában lábon lenni (néha lecsücsül, nem csak mert megbotlik, hanem direkt leteszi a fenekét, hogy megnézzen valamit, pihenjen stb.). Az apja megtanította, hogy kell viselkedni a zebráknál: megállunk, megfogjuk a szülő kezét és csak a zöldön megyünk át, ha nincs lámpa, a magasabb ember határoz arról, mikor indulunk. Vasárnap délután, mikor együtt mentünk sétálni párszor ez már úgy is működött, hogy ő állt meg magától a járdaszegélynél és nyújtotta a mancsát. Néha persze kell egy kis noszogatás, de általában működik a dolog. Például ma délelőtt kettesben is egész jól ment. Ja és most már nagyjából alkalmazkodik ahhoz, hogy merre szeretnénk ha menne. Mivel neki még maga a mászkálás a fontos, s belátja, ebben nem korlátozzuk, csak az irányt szabjuk meg, hajlandó úgy csinálni, mintha elfogadná az ötleteinket. Persze nem bízom el magam, lesz ez még így se. Egyedül még azzal nincs tisztában, mikor fárad el igazán. Mi már látjuk, ha 2 lépésenként leül, főleg mert elbotlik a saját lábában, babakocsiba lenne való, ugyanakkor ha rákérdezünk, hogy beül-e a Verdákjába, hevesen rázza a fejét.
De mindenképp jó úton haladunk.
