A párom megjegyezte, hogy egy csomó mindent nem dokumentálok mostanában a blogban. Pedig annyi minden történt, történik, olyan sokat fejlődik a gyerek is és voltak azért kisebb-nagyobb programjaink is az elmúlt héten. Úgyhogy most lehet reszketni, pár bejegyzés alatt beszámolok az elmúlt napokról. Mert ez mégiscsak egy napló is.
Még május 8án a szülinapomon kezdődött az egész. Délelőtt bementünk a céghez. Úgy döntöttem, hogy kocsival vágunk neki, mert mégis jobban kiszámítható, mint a BKV. Csupán egy dologtól tartottam: a belvárosban nem fogok BBnek és nekem megfelelő méretű parkolóhelyet találni. Ehhez képest már az odavezető út se volt egyszerű. Először is vagy húsz percet vártunk, mire a kocsihoz fértünk, ugyanis sokan voltak a garázsnál, aztán meg a srác, aki ki szokta nekünk nyitni a telepet, nem tudta megkötni az örző kutyát, vissza kellett mennie a tulajért, mert ő ért a hatalmas dög nyelvén (aki szerintem hülyülhet, mert mostanában semmit se hajlandó csinálni, csak fekszik a lakókocsi tövében). Aztán a belváros is nagyon durván dugós volt. Mondjuk mire másodszor mentem körbe a munkahelyem környékén, találtam egy nagyon is pöpec, hatalmas helyet, melyre simán belavíroztunk.
A gyárban először a személyzetisekkel intéztem el a dolgokat, aztán mentünk a részlegre, de épp nem sok mindenkit találtunk ott, korai ebédet tartottak, negyed 12kor a legtöbb kollega nem volt sehol. Úgyhogy odaadtam a parkolójegyemet annak, aki utánam jött, mert még volt rajta vagy negyven perc, aztán elindultunk hazafelé. Mivel Babszem meglepetésemre aránylag hamar elaludt a kocsiban, nem is bántam, hogy a Kőbányain csak lépésben tudtunk haladni, mert így aludt vagy 25 percet, ami meglehetősen szokatlan volt tőle. Ennek köszönhetően, mivel utána már nem akart a saját ágyáben lefeküdni, viszont evett hatalmas adag főzeléket, egész időben tudtunk elindulni Délegyházára. Ugyanis anyu ott volt, mert meghívták húgom lányainak anyáknapi műsorára (nem is tudtam, hogy bölcsiben is tartanak már), ezért aztán megkaphattam a szokásos szülinapi gyümölcstortámat, meg begyűjtöttem pár ajándékot is. Visszafelé vagy negyed órát álltunk a Dunaharaszti határában lévő útépítés miatt, de a nullásra felkanyarodva meg kellett állapítanom, hogy mi még jól jártunk, mert az ellenkező oldalon elég durva volt a helyzet, már-már a körgyűrűt is a beállás fenyegette. Babszem kimondottan élvezte azonban a vidéki levegőt, a csúszdát és a kavicsokat. Annyira, hogy hazafelé, míg vártunk, bealudt. Így a kétszeri kocsiban alvással igazából megvolt a napi adagja.
