Otthagytam

Azt mondta a gondozónő, ne búcsúzzam hosszasan, hát igyekeztem rövidre fogni a dolgot. Így is sírt, hallottam amikor kijöttem a kertből. De más gond amúgy nincs vele, jól elvan, néha eszébe jut, hogy nem vagyok már ott. De remélem tudja, hogy majd megyek érte. Legalábbis ezt igyekeztem nyomatékosítani neki.
Szóval nem az én gyerekem lesz az, akit az ember bevisz a bölcsibe és már a második nap ott alszik. De nincs is ezen mit csodálkozni, elvégre az elmúlt 21 hónapban max. 4-5 órát töltött el nélkülem (ha aludt, akkor többet), azt is az apja vagy valamelyik nagyszülő társaságában. Nem is gondoltam volna, hogy ez engem is ennyire megvisel. Előtte én csak azt mondogattam, milyen jó lesz majd mindkettőnknek, de főleg arra gondoltam, hogy nekem. Jobb is, hogy nem ücsörgök ott a folyosón és hallom ahogy hüppög. Nehéz, de erősek vagyunk és kibírjuk, aztán már csak jó lesz. Ebben hiszünk.

Hasonlók