Pénteken már kicsit jobban sírt reggel a bölcsibe adva a gyerek, mint a hét többi napján. De hát ahogy azt a párom is mondta, azért 5 nap után ez már nem csoda. Ennek ellenére jól elvolt, sőt nagyot aludt, akárcsak a többi gyerek, késésben is voltak az uzsonnával, szóval várhattam rá amikor mentem érte. Nekem meg közben elszaladt a nap, mert takarítottam. Átpakoltam kicsit a konyhát is, de még nem érzem, hogy racionalizáltam volna a helyzetet. Mindenesetre a tálalóban most már a poharak vannak, nem a sütőporok, vaníliás cukrok, csokireszelékek satöbbik.
Szombaton pedig fodrásznál is voltam, van vörös fejem és emberek közé mehetek a frizurámmal is. Közben megjött nagymama és ő altatta el Babszemet. Mivel azonban nem a kiságyában, hanem a francia ágyunkon, a párom panaszkodott is, hogy így nem tudott játszani a Civ4gyel.
Ma elmentünk, hogy megebédeljünk a környék újranyitott éttermébe, ahol a múltkor olyan jót kajáltunk. Vittük még nagymamát (vagyis ő minket, mert fizetett), meg Cicát is s természetesen amikor másoknak akarunk megmutatni valami klassz helyet, az sose sikerül úgy, mint amikor magunkban vagyunk. Most például 2 óra alatt nem sikerült megebédelnünk. Lassú volt a kiszolgálás. Vagy a konyha vacakolt, ki tudja, mindenesetre Babszem jól elfáradt végül, s én előbb el is jöttem vele, hogy lefektessem aludni. Fontolgattuk, hogy akkor most lemondjuk-e a novemberi szülinapi bulit, mert azt legutóbb nagy lelkesen már lefoglaltuk, annyira elégedettek voltunk. De adunk még egy esélyt. Aztán maximum többet nem nézünk feléjük.