Munka munka

Munkafronton stagnálás van. Kicsit sokadik keréknek érzem magam. A korábbi feladataimat mások sokkal jobban elvégezték amíg nem voltam itt. Ők csinálják továbbra is azt. Amiket átmenetileg megkaptam feladatokat, nem túl megerőltetőek. Komolyan rám nem lehet számítani, mert bármikor beüthet egy betegség, amikor maradnom kell otthon. Úgyhogy kicsit olyan dolgokat csinálok, amiket már régen nem. De még mindig mennek. Sőt nagyon jó vagyok benne. Csak ehhez képest a fizetésem meg nagy. Még így 6 órásan is több, mint a Angyalka Sztahanova kolléganőnek. Mindig attól tartok, hogy ezt majd észreveszik és rájönnek, hogy képességeim alatt dolgoztatnak nagy pénzér, s valami retorzió lesz belőle. 

Viszont most éppen itt a munkahelyemen nincs is olyan feladat, amiért külön rajonganék és szívvel-lélekkel csinálnék. Mint régen, amikor naív voltam és lelkes. Most már kérges szívű vagyok, kiábrándult és cinikus.

Hasonlók

3 Comments

  1. ez ilyen ám. emlékezz, amikor majdnem elpatkoltam, mert mindenütt teljesíteni akartam. nem kell. nem éri meg. szürke rabszolga akarok lenni, aki nélkül megáll az élet, de nem akarok az első sorban tolongani. hagyjanak gyereket nevelni. lojálisabb vagyok, mint fénykoromban, mert jó itt és kell hogy dolgozzak. lehet terhelni extra módon, de 3kor elhúzok, mert mennem kell. ha ezt mindkét fél elfogadja, akkor nincs gubanc. persze, fejben meg kell erre érni. hogy ne zavarjon, hogy sokadik kerék vagy 🙂

  2. Szia Lobo, én inkább csak olvasód vagyok, mint kommentelőd, de ez a munka kérdés, hát ez igazán megfogott. Nekem még van min. 1 évem az újra munkába állásig, de a korábbi felelősségteljes munkámat nyilván én sem fogom visszakapni. Biztos nem lesz könnyű, de mindkét félnek így az egyszerűbb. És csak pár év, amíg a gyerekek ilyen kiszámíthatatlanul működnek, utána újra a régi lehetsz munka terén, nem? Addig pedig tényleg fejben kell elrendezni ezt a sokadik kerék dolgot, néha azért nem olyan rossz nem a tűz közelében tevékenykedni. Vagy tényleg váltáson kellene gondolkozni, ahol a kevesebb munka is kicsit új, és kicsit feldob. Sok sikert:)