Fejből

Talán két hete volt, hogy amikor Babszemmel a könyvtárban jártunk, kivételesen nem csak rohangászott és meg akarta hekkelni az összes katalógusgépet, hanem talált magának egy Boribon és a hét lufit, kihúzta a gyerekkönyvtár kis asztalánál lévő széket, leült és lapozgatni kezdte a könyvet. Meg olvasni. Hangosan. Minden oldalnál szépen elmondta, mi van rajta. Aztán korrektül fordított és jöhetett a következő etap. A mellette lévő kis asztalnál egy kisiskolás lány elkerekedett szemmel figyelte. Én meg szépen elérzékenyültem: milyen okos a kisfiam.
Random tud idézni a kedvenc könyveiből hosszú részeket. Tegnap este lefekvéskor, mikor már túl voltunk az összes meseolvasáson, a napi események elmondásán és Romhányin, Babszem még nem akart aludni. Előkereste a Vidám meséket, és a sötétben lapozgatva elmondta az első két sztorit. Aztán feladta, mert nem találta meg lapozgatva az Okoska botocskát.

Hasonlók