Július 24. péntek
Péntek reggel tehát menetrenddel, térképekkel, telefonszámokkal (húgomé, Lobié) felvértezve elindultunk várost nézni. Eredetileg úgy terveztük, hogy babakocsit is viszünk. Húgomék ugyanis mondták, hogy gyereknek és aki őt tolja annak a tömegközlekedés ingyenes. Kértek is nekünk egy kocsit, amit aztán nem használtunk, mert úgy döntöttünk hogy több gond lenne vele: Babszem a tömegközlekedésre való felszállástól eltekintve nem nagyon ülne benne. A sajátunk is már hónapok óta összecsukva hever a teraszon.
Szerencsére a közlekedés nagyon jól ki van táblázva. A buszmegállóban volt térkép, ahol a környék összes járata fel volt tüntetve, csatlakozásokkal, a Metrón is egyszerűen lehet megtalálni, merre menjünk. Csupán figyelni kell a feliratokat. Ugyanis a kimondott szavak még véletlenül se egyeznek azzal, mint ahogy le vannak írva a papírra. Én legalábbis arra a következtetésre jutottam, hogy míg svédül egész jól tudok olvasni (fel lehet ismerni a szavakat), addig a kiejtett hangok köszönő viszonyban sincsenek a leírtakkal.
Úgy döntöttünk, hogy az óvárosba megyünk, Gamla Stan-ra de nem ott szállunk le a metróról, hanem eggyel korábban és majd a kikötőben gyalogolva nézzük meg az épületeket. Közben többször próbáltam lefényképezni a Királyi palotát de nem fért be egy képbe és különben is elég ronda kocka épület.
A Királyi palota után a Király kertjét is megnéztük, amelynek szélén az Operaház áll, de itt már erősen fáradt a csemete, meg ebédidő is volt, ezért úgy döntöttünk valami ennivaló után nézünk. Amúgy a kertet elrontja, hogy a végén egy TGI Friday's áll (kígyózó sorok voltak még ebben az időben is a bejáratánál). Tipikus skandináv étteremlánc. Amúgy gyorsétteremben ettünk, de nem mentünk el az utca túloldalán lévő McDonaldsba, hanem svéd megfelelőjében, a Maxban. Ahol a választék kicsit kisebb volt, mint az amerikai nagytestvérben, s az ember szerint a sajtburgerjük se az igazi, viszont kb 8 féle szósz közül lehetett választani, hogy mibe szertném mártogatni a sültkrumplimat. Ja és nem a kalóriákat számlálják a tálcák alján lévő papíron, hanem a kaja elkészítéséhez szükséges levegőbe kibocsátott szennyeződést.
Mivel Babszemnek még szüksége volt alvásra, hazamentünk hát. Igaz, a gyerek nem akart elaludni, úgyhogy csatlakoztunk Lobiékhoz és elmentünk húgom elé busszal, voltunk még élelmiszerboltban és persze a játszótéren.
Július 25. szombat
Felvirradt a hajókirándulás napja. Nagyon rutinosan szálltunk le a metróról Slussennél, ahol az előző nap is (ezt a lóhere mintájú többszintes csomópontot 1935-ben adták át, s azóta csak az aszfaltot cserélték rajta, átépíteni se kellett még akkor se, amikor 67-ben a svédek áttértek a jobbkezes közlekedésre). A hajónk a kikötő másik oldaláról indult, s mire odaértünk már eléggé tele volt. Nem előtte kellett megvenni a jegyet, hanem felszálltunk és miután elindult a hajó a belső pénztárnál kellett beszerezni és leszállásnál átadni a matróznak a papírt, hogy jogosan utaztunk velük.
Waxholmba mentünk, ami úgy 50 perces útra Délre van Stockholmtól. Igazi tengerparti kisváros, nagyon hangulatos: kis utcák, fa épületek, aprócska exkluzív boltok.
Van egy vára is, aminek vicces a története. Erődítmény lett volna, hogy védje a Balti tenger felől a svédeket. Aztán felújították a XIX. század végére, hogy jó erős falú vár legyen. Közben azonban a fegyvergyártás annyit fejlődött, hogy mire a próbalövéseket megcsinálták, kiderült, hogy hagyományos ágyúgolyóknak ellenáll ugyan a fal, de az újabbakat szépen átengedi, ahogy kell. Úgyhogy védelmi funkciója ezennel megszűnt. Ennek ellenére még a hadsereg kezében marad a XIX. század elejéig és nemrég lett teljesen átengedve a pórnépnek.
Eleinte úgy tűnt, Babszemet nem is érdekli a vár, megelékszik azzal, hogy lenn a kikötőben kavicsokat dobál, de aztán sikerült rávenni, hogy be is jöjjön, meg felmentünk a toronyba, ebédelgettünk az udvaron és a végén még a fiatalember is fényképezgetett. Talált egy modellt is:
Egyébként Stockholmtól délre a tengerparton valami csodás kis villák, nyaralók voltak, ott aztán el lehetne lakni. Amúgy Waxholmban égtünk le, mert egész nap 25 fok és napsütés volt, kis széllel. Úgyhogy innentől állandó poén forrása volt, hogy mi kreolként megyünk haza és ha megszakadunk, akkor se fogják nekünk elhinni, hogy Svédországban nyaraltunk és nem a Bahamákon.