Az első óvodai nap után a másodikra először még úgy terveztük, hogy majd ebéd után megyek Babszemért és hazajövünk aludni, de reggel már arról beszélt, hogy kipróbálná ott is az ágyát. Úgyhogy maradt aludni, s utolsóként ébredt, már ott voltunk érte és azt is láttuk, hol van az ágya. Pénteken meg már egész nap ott volt. Mikor érte mentünk még egy jó órát játszott az udvaron is, mi meg napoztunk, meg beszélgettem más anyukákkal. Megdumáltuk, hogy a bölcsőde azért volt jobb, mert ott több mindent elmondtak a nap végén a gyerekről, hogy evett, aludt stb. De igazából itt erre nincs idő, az óvónőknek kapacitásuk sincs (2+1 dadus vannak max 26 gyerekre!), meg nekik már nem csak az a feladatuk, hogy vigyázzanak a gyerekre és felügyeljék, hanem hogy fejlesszék is őket.

Úgy terveztük, hogy eseménydús hétvégét csinálunk. Szombaton el akartunk menni a Vasúttörténeti parkba, s még a csöpörgő eső se tántorított el minket, felöltöztünk, beültünk a kocsiba, hogy aztán amikor odaérjünk, Babszem közölje, ő igazán nem akar bemenni. S hogy ne történjen meg az, mint a múltkor, hogy a gyerek rossz kedve miatt nem is igazán élvezte a mozdonyokat, inkább megfordultunk és hazakocsiztunk. Úgyis egyre jobban kezdett esni az eső.

Szerencsére vasárnap azért már napsütésre ébredtünk és időben el is tudtunk indulni a HÉV-hez. Mert az is szerepelt a listánkon, hogy Babszemet egyszer vigyük el HÉV-ezni. Mert valahányszor az Őrs vezér terére mentünk, mindig megjegyezte, hogy ő márpedig szeretne a HÉV-vel is utazni. Úgyhogy kitaláltuk, hogy irány Szentendre HÉV-vel és maximum bejárjuk Anna, Peti és Gergő útvonalát mi is. Mondjuk maga a jármű nem aratott nagy sikert, mert sípolt, úgyhogy Babszem végig befogott füllel üldögélt.

A Duna part azonban eléggé lekötötte jót pecázott, meg kavicsokat dobált és általában egész nap jól bírta a gyaloglást, bár néha bepróbálkozott azzal, hogy “Apa vigyél”, de még ő kevesellte, hogy csak a piros templomig mentünk fel és nem másztunk valami magasabb dombra fel. Talán az evés az, ami mostanában problémás: nagyon lassan megy. Sokáig tartott megennie az óriás palacsintát, meg az ebédre neki rendelt kis adag gombaleveshez is rimánkodni kellett, hogy ne dumáljon, meg nézelődjön, hanem az étellel foglalkozzon.

Visszafelé utat majdnem végigaludta, s este is elég korán bedobta a szunyát. De igazából mi is jól elfáradtunk a jó levegőn, meg a nap is kicsit megkapott.