Szégyen, hogy egy hete nem írtam, de valahogy nem kedvezett az idő számítógépezésre.

Az ember múlt héten szabin volt. Eredetileg dolgozni akart itthon is, gép előtt, de amikor Babszem megtudta, hogy apa nem fog munkába járni, elhíresztelte az oviban, hogy egy hétig ő is szabin lesz. Úgyhogy múlt hétre kivettük őt is. Először vasárnap este leutazott nagyival Tiszavasváriba, mert már rég járt arra. Este azzal hívtak fel, hogy ők szerencsésen megérkeztek, de sajnos a gyerek táskája a ruháival és az egyik mozdonyával eltűnt. A gyerek elég fáradt és elkeseredett volt persze a hírre. Először azt hittem, elcserélte biztos valaki a cuccot, mert kivételesen az új Fila sporttáskába csomagoltam neki, s manapság minden második ember azzal utazik, s összekeverték. Aztán meg arra gondoltam, valaki ellopta. Szerencsére másnap reggelre kiderült, hogy megvan a táska, aki hazavitte tényleg véletlenül vitte magával mert sötét volt meg fáradt volt stb. Mivel mindkét tatyó Vasváriban volt, hamarosan a mozdony ismét Babszemnél volt. Innentől kezdve a két napos vidéki tartózkodás jó buli volt, sok kerti munkával (nagyiéknak gazolni kellett, hogy Babszem tudjon mit szállítani a dömperével) és esti tábortüzekkel.

Szerdán aztán vonattal jöttek vissza Pestre. A vonat meg persze 26 percet késett. Nem is értem a MÁV-ot, kellemes idő van, nincs hó, nincsen vágányolvadás, vezetéklopás és még csak nem is csúcsidő van sok utassal és mégsem bírja tartani a saját magának megállapított menetrendet. Ja és az IC pótjegyet se fizeti már vissza, csak bizonyos százalékot. Nem is értem miért csodálkozik rajta a vezetőség, hogy csak azok utaznak MÁV-val akinek van kedvezménye vagy tényleg semmi más lehetősége nincs. Egyszerűen nem szolgáltat megfelelően de azt drágán teszi.

Úgyhogy szerdától Babszem is itthon volt. Zsebit amúgy is megviselte az első két nap, hogy itt az apja és semmi se úgy alakul, ahogy megszokta, aztán mire belerázódott volna a 3-as felállásba, megjött a tesó is. Bár péntekre már nagyjából kialakult a napirend, akkor meg jött a hétvége. Amúgy Zsebi legjobban este-éjszaka viselkedik konstans és ez nagy szerencse. 9-1/2 10 között elalszik és napi alvásmennyiségétől függően 5-7 órát lehúz egyben, aztán reggelig még 1x (ritkábban 2x) eszik és utána nagyon jókedvűen indítja a napot. Szeret a mi ágyunkba feküdni, dumál, kalimpál és simán kivárja míg mi megreggelizünk nélküle. Olyankor övé az egész ágy!

Szombatra Dóri 10. születésnapjára voltunk hivatalosak Délegyházára. Ahova először mentem úgy ki, hogy egyedül a két gyerekkel. Az ember ugyanis ismét buszra ült, kiment Szadára, hogy végleg eltávolítsa a földből a cseresznyefát. (Sajnos fénykép most se készült róla. Múltkor én már ásást nem láttam, mire kiértünk Szadára, most meg nálam volt a fényképezőgép. Úgyhogy lehet, dinamittal dolgozott, mert nekünk már csak a nagy lyuk maradt meg a fatörzs.) Szerencsére mostanában Zsebi nagyjából csak az autózás kezdetekor ordít, meg ha piros lámpánál meg kell állni, aztán útközben egész jól elvan, ha nem süt szemébe a nap és gyakran átalussza az utat. Úgyhogy eseménymentes volt Délegyházáig az utunk. Gyönyörű időnk volt, a szülinap főszereplője persze a legifjabb köszöntő volt, több képen szerepelt, mint az ünnepelt. Körbe-körbe is járt, mindenki kezében megfordult, még a bátyjáéban is:

Babszem nagyon jól érezte magát a bulin, este azt mondta, ez volt élete legjobb napja. Nagyon jót játszott a nagylányokkal, fűzött nekem fülbevalót (vagyis 1t, a pár másik felét Dóri fejezte be) és finom tortákat evett, a kedvenceit (Eszterházyt és a mama-féle tiramisut).

Szombat este azért nem voltam egyedül a fiúkkal, mert anyuék nálunk aludtak, s másnap együtt mentünk ki Szadára, ők még ugyanis nem látták a telket. Délután Babszem őket is elvitte túrázni, én most azért nem mentem, mert Zsebi bealudt és kint a jó levegőn szokott vagy 2-3 órát pihenni. Azt terveztük, ha felébred, elindulunk és szembe megyünk a többiekkel, de persze 5 perccel azelőtt kelt fel, hogy a kirándulócsapat visszatért.