Visszatekintünk

Nagyon sűrű egy hetünk volt, mindenféle ünnepekkel meg eseményekkel tarkítva.

Először is,  kedden, május 7-n beiratkoztunk a bölcsődébe. Eléggé úgy veszem, hogy nem lesz gond, biztos a helyünk, az igazgatónő ugye ismer minket, meg voltunk dicsérve, hogy minden papírt vittünk, korrekt volt a munkahelyi igazolásunk, meg színesben voltak lefénymásolva az iratok (“ilyet én még nem is láttam”, mondta én meg szabadkoztam, hogy az embernek így volt a legegyszerűbb elintéznie az irodában), megcsodálta a tollamat, megbeszéltük, hogy mind a ketten írószer mániások vagyunk. Úgyhogy nem szabad elfelejteni, majd ha vége a bölcsis évnek, mit vegyünk neki ajándékba:) Nyitottnak mutatkozott arra is, hogy már augusztusban megkezdődjön a beszoktatás.

A délutáni iskola látogatáson pedig megkaptuk a listát, hogy mi mindennel kell indítani a tanévet. Két A4-es oldalnyi dolog. Kicsit meglepődtem, hogy babzsákra még mindig szükség van (én nem is emlékszem, mi mire használtuk), de az egyik leendő osztálytárs anyukája azonnal felajánlotta, hogy csináltat a nagymamájukkal nekünk is (+Zalánék), mert náluk ez nagyüzembe megy, annyi a gyerek. Úgyhogy nem kicsit hűha, már mindjárt itt az augusztus, iskolás lesz a kis nagy fiam, másrészt meg hű de jó, augusztusban majd legálisan randalírozhatok az írószer üzletekben!

Szerdán volt a születésnapom, kaptam tortát meg ugye a trampolin egy részét, meg Babszem rajzolt nekem űrhajót mentő tűzoltót. S mindenki elfújhatta egyedül a gyertyákat, de volt közös fújás is:

Fiúkkal

Csütörtökön volt az óvodában az anyák napi ünnepség, ami tavaly épp betegség miatt elmaradt, úgyhogy meg lett hívva mind a két nagymama és mind a ketten ott is voltak. Volt ének, tánc, meg vers és kaptunk virágot, meg egy kis sk. képeslapot (ezt ugye én), amibe bele volt írva, hogy Miért szeretem az anyukámat?. Nagyon tanulságos, amit Babszem íratott le (délelőtt kapták ezt a kérdést az óvónénitől és improvizálni kellett, mint később megtudtam):

Anyával sokat megyünk az óhegyi cukrászdába. Anya kedvence a szilvás torta, az enyém pedig a diós-mézes marlenka. Ő sokat foglalkozik velünk, a testvérem nagyon kicsi még, remélem, hamar megnő és akkor anyával majd megint sokat játszunk a favonattal.

(Zalán kiemelte, hogy az anyukája focizik vele az Óhegyen, egy másik kislány pedig, hogy kakaót kap és anya megengedte neki, hogy megmutassa a sünt, amit talált az udvaron másoknak is:)  Nem ez a világ legegyszerűbb kérdése, s egy 6 éves elég érdekesen tudja megválaszolni. A műsor alatt Zsebi az udvaron játszott apával, aztán mindannyian elmentünk az Óhegy cukrászdába, ha már ez annyira jellemző rám:)

Pénteken ismét sportverseny volt, most atlétika, s mivel legutóbb a focira a nagyi ment szurkolni, ide anyuval mentünk a gyerekek után. Akik nagyon jól szerepeltek, ugyanis a kerület 18 ovis csapatából a másodikak lettek. Babszem is igen jó volt, nagyon gyorsan futott és 2 méter 69 cm volt a legnagyobb ugrása. Sőt, még a kislabdadobás is jól sikerült neki, pedig azt mondta, abban gyenge. Egyébként maguk a versenyszámok gyorsan lezajlottak, sőt nekünk szerencsénk volt, mert hamar sorra is kerültünk mindenhol, csak az eredményhirdetésre kellett várni. Ráadásul úgy csinálják, hogy 6-6 érmet osztanak ki, azaz minden csapat kap legalább egy bronzot. Persze a gyerekek a végére jól elfáradtak.

Szombaton pedig kimentünk Szadára, jött a nagypapa és a nagymama is, mert Babszem külön hívta őket, hogy ugrálniuk kell a trampolinon. Persze a nagypapa eleinte tiltakozott, meg úgy gondolta, ő aztán nem fog felmenni, pláne ugrálni is, de senki se jöhet úgy el onnan, hogy ne próbálja ki a szülinapi ajándékunkat.

Hasonlók