Még mindig

A füll-orr gégészetet le kellett mondanom, mert május 5-re múlt hétfő reggelre Zsebi belázasodott, úgyhogy otthon maradtam vele. Új időpontot persze nem kértem, majd ha kiderül, gondoltam, mikortól leszek “szabad”. Doktor  néni megállapította, hogy vírusos torokgyulladása van a kicsinek, úgyhogy 3 nap láz várható. Ez így is történt, szerdáig volt láza, aztán már csak a köhögés és a javuló torok maradt. Szerencsére amúgy is az volt, hogy jön fel a nagyi már csütörtökön, egy nappal előbbre hoztuk a dolgot,  szóval már szerdán megérkezett. Így el tudtam menni beíratni  ugye Zsebit oviba, aztán nem volt gond és csütörtökön ott voltam az Éneklő ifjúság-on is, ahol Babszem lépett fel az énekkarral. Nagyon aranyosak voltak, ők az alsósok bemutatójában szerepeltek és mint nem tagozatos iskolai kar, meg akik tényleg a legfiatalabbakból álltak, szuperül muzsikáltak. Szerencsére volt mellettem egy anyuka, akinek jobban ment a fényképezés és Babszem pont a lánya mögött állt, úgyhogy elég sok fotón rajta van:) Szép szülinapi ajándék volt:)

Szombaton ügyeletes voltam, vasárnap kint voltunk a telken, de csak kettesben én kaszáltam, az ember meg palántázott, aztán cseréltünk, s tököt ültettem. Mikor mentünk még csöpörgött, de aztán akkor kezdett rá igazán az eső, amikor eljöttünk. Otthon viszont kiderült, hogy Babszemnek is van egy kis hőemelkedése, meg csúnyán köhögött és a torka is bedagadt, úgyhogy teszvesz néni meghosszabbította maradását és még Zsebinek se kellett visszamennie a bölcsibe. Mondjuk így lemarad szegény az erdei iskolás hét* nagyjáról, meg az anyák napjáról.

 

*az ő osztályuk végül ugyan el nem utazott, mert 9 szülő nem járult hozzá, viszont egész héten nem lett volna taítás, csak kirándulások, planetárium meg játszóterezés.

Hasonlók