Őszi szünet

Kicsit felemásra sikeredett, nem teljesen úgy, ahogy elképzeltük és betegség is keretezte. Október 23. hétvége után a nagyi kedden hozta fel a srácokat Pestre, Babszem már teljesen jól volt, de azért betartottuk az utasításokat és 5 napig, csütörtökig bezárólag még szedte az antibiotikumot. (Mivel közben nekem is elkezdett folyni az orrom, csatlakoztam és megettem a maradék Augmentinjét 🙂
Szerdán leutaztunk Zalakarosba, mert végül ott foglaltunk 2 éjszakára szállást a MenDanban, ami jó választásnak bizonyult: bár a csúcsidő miatt már nem kaptunk családi apartmant, csak szobát, de az elég nagy volt és amúgy se töltöttünk sok időt ott.

Mert persze a helyi élményfürdő volt a lényeg, amit a megérkezés után elkezdtünk tesztelni. A fiúk persze nagyon élvezték, főleg Zsebi volt igazán ügyes a karúszójával teljesen bátran vett részt a sodrásban is. Az ellátás jó volt, Babszem szörnyen élvezte, hogy kiszolgálhatta magát és kb. azt evett amit csak akart: Reggelire persze csak kuglófot meg lekvárokat a vacsoráknál meg a sütik domináltak, de a svédasztalozás nagyon bejött neki.

Mivel közel voltunk jeleztük is anyunak, hogy pénteken tuti odaérünk Kanizsára ebédre, mert 11-kor kellett elhagyni a szállást, de előtte még utoljára megmártóztunk a fürdőben. El is határoztuk, hogy nyáron Zalakaros strandját is kipróbáljuk, mert rendesen fel van újítva.

Szombaton tartottuk anyu születésnapját, ismét elmentünk étterembe és készült családi kép is, méghozzá selfie bottal, ugyanis a húgomnak volt, és persze ki kellett próbálni.

20151031_154605

Késő délután pedig kimentünk a temetőbe, mert húgomék már jöttek is vissza Délegyházára. Mi még vasárnapig maradtunk, a srácok így lehettek még együtt Adrival, aki az apjával 4 napra hazaugrott villámlátogatásra.

Itthon aztán hétfőn kezdődtek volna a munkás napok, de hétfő délutánra Babszem rosszul lett, épp korábban mentem érte a suliba, mert fogorvoshoz volt időpontunk, de azt lemondtam és hazajöttünk, 38,7 lett a láza. Ami aztán másnap már csak 37,4 volt és azóta semmi, valami vírust kaphatott el, doktor néni kiírta, szerda 11-ig én vigyáztam rá, azóta meg az apja. Ugyanis közben a nagyszülők is kivonódtak a forgalomból. Apu is magas lázas lett hétfő estére és a nagyi is ágynak dőlt náthával.

De most már mindenki jobban van, Zsebi pedig kitartóan jár az oviba 🙂

Hasonlók