A kanizsai tartózkodás vége felé, amikor csak hárman voltak már az unokák, minden nap eljött az a pillanat, amikor Babszem és Eszti már nem tudtak anélkül egymás mellett lenni, hogy valamelyikük fel ne húzta volna – néha direkt is – a másikat. Egyszer amikor azon vitatkoztak, hogy melyikük tölt több időt a számítógép mellett, Babszem kifakadt: “Nagyon fel vagyok dúlva!“
Amúgy ő volt az, aki inkább számítógépezett, főleg miután a papa megmutatta neki a www.flightradar24.com oldalt, ahol nyomon követték először, hogy hova utaztak a nagybátyámék (Miami). Aztán már gépeket nézegetett a fiam és többnyire a nagy, emeletes boeing-ek érdekelték. Azonban itthon hiába tettük be neki a kedvencei közé itt még csak rá se nézett. Ez kanizsai dolog lesz, úgy látom.
Vasárnap ebéd után indultunk vissza Pestre. Zsebi egész délelőtt nem aludt, úgyhogy igazán jól bezuhant alig hagytuk el a városhatárt. Pákozdig nem is volt gond, de ott miattam kellett megállni, aztán már persze nem aludt vissza, Budaőrsnél leadtuk Esztit, aztán hazaérve igazán jó kedvük volt a fiúknak és örültek az apjuknak, meg a játékaiknak.