Dobog

Úgy gondoltam, nem lesz gond a mai pisiléssel a védőnőnél, hisz rendszeresen ébredek hajnali 4kor, megjárom a WCt, szóval a reggel nem kell kipattanni az ágyból és rohanni. De természetesen ma korábban 2 előtt érkezett a menetrendszerinti járat, de hős voltam reggel, bár biztos ami biztos, zuhanyzáshoz odakészítettem egy kimosott üveget, hátha a vízcsobogás erősebb ingernek bizonyul. De nem, kibírtam amíg kellett, sőt még az ottani mellékhelységben kellett csapnyitással rásegíteni a dolgokra. De a vizeletem negatív, a vérnyomásom is normális, ugyan ez a félidőben már +6 kg kicsit megrettentett (azt hittem kevesebb, egy ideje ugyanis nem bízom az otthoni mérlegben), végül meghallgattuk a Babszem szívverését is. Gyors, egyenletes, ahogy kell. Szóval attól, hogy még nem érzem a mozgását ő ott van és éli világát. Megnyugtató a tudat, továbbra se vagyok hajlandó ezen stresszelni magam, hogy már mindenki velem közel egy időben szülő érzi, csak én nem. Későn érő típus vagyok (ez abból is látszik, hogy életemben először kedden voltam Mangoban és leárazáson vettem 2 felsőt magamnak), meg haláli nyugodt, szóval nem meglepő, ha Babszem se az a kimondottan izgálga fazon.

Hasonlók

Ehh

3 Comments

  1. Függ attól is, hogy elöl v hátul fekszik a méhlepény. Grétának első fekvésű volt, és nagyon sokáig nem érezte a törpét. Aztán bepótolta 🙂 A kedvencem az volt, amikor vezetés közben 1xe két lábbal taposott bele a rekeszizmába az autópályán.. 🙂

  2. Hmm ezt el is felejtettem, nálam is a mellső falon tapad a placenta. De mondom, nem stresszel 🙂