Ezzel az úszás dologgal úgy tűnik, meg vagyunk átkozva. Tegnap délelőtt Babszem kriminálisan viselkedett, semmi se volt jó neki, nyüszögött mindenért. Csak a sétát élvezte délelőtt, ezért jó nagy kört tettünk, sőt vettem neki ki a könyvtárból Kolompos CDt is, ami kb. 3 számig érdekelte. De engem is lefárasztott rendesen, fele dolgot amit venni kellett volna a boltban elfelejtettem, s nem csináltam meg vacsira a szendvicseket* se, pedig ahhoz bevásároltam. De legalább a kocsi indult, időben értünk az uszodához, ahol is parkolásnál az ember meghúzta az oldalát a kő korláttal (vagy mivel, amivel ki van rakva a parkoló széle). Eleinte nem tűnt komolynak a dolog, aztán alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy de az, s mielőbb meg kell javítani, mert behajolt a küszöb is. Úgyhogy mire a hétvégén fel lett töltve az aksi, megszerelve a benyomott zár, lemosva-levaxolva az autó, íme egy folt a becsületén. Igazán nem jött jókor, anyagilag se. Azért én szép csendben kicsit örültem, hogy nem én voltam az első, aki meghúzta a kocsit.
Babszem annyira nem élvezte az úszást. A vizet igen, a gyakorlatok azonban nem kötötték le túlzottan és nem bírtam megállapítani, hogy akkor most merüléskor nyelt-e vizet, vagy sem. Mert köhögni nem köhögött, de mintha mindig nyitott szájjal ment volna a víz alá. Mire felöltöztünk jó kedve lett, és éjszaka 7 órát aludt egyfolytában, ami már rég fordult elő, s meg se fázott.
Mai program: tanácsadás, oltás.
*úszás utáni felnőtt vacsora: előre elkészített, becsomagolt, kicsit állni hagyott zsemle, benne margarin/mustár/felvágott/sajt/paprika, ahogy anyu szokta csomagolni nekünk ha utazunk, s ami a párom szerint az egyik legjobb, amit össze tud ütni az ő anyósjelöltje.