Xmas party

Ma reggel mondták a rádióban, hogy szokatlanul járható a város, mire a műsorvezetők megfejtették, hogy valószínűleg azért, mert akárcsak náluk, sok más helyen csütörtök este tartották a karácsonyi céges bulit és a jónép fele vagy eleve szabadnapot vett ki mára, vagy reggel érezte úgy, hogy nem kéne bemennie. Tegnap én is egész nap egyedül voltam a gyerekkel, aki az esti fürdésnél jött rá igazán, hogy apát már nem látja ma. A fürdés ugye az első naptól a párom feladata, amit remekül el is lát. Úgyhogy amikor a fürdőben vetkőztettem Babszemet, szomorúan nézett az ajtóra, hogy ott már nem jön be senki. Aztán bár rövidebben, mint máskor de azért jókedvűen eljátszott a fürdőpartnereivel. Én megnéztem este a Harry Potter 5-öt, beszéltem a húgommal is, Lobi is karácsonyi bulin volt, aztán meg olvastam és vártam az embert.
Érdekes volt a hazatérése. De ő bement ma, igaz vagy 1 órás késéssel, hisz mégiscsak 3kor feküdtünk le, józanodni.

Hasonlók