Gyógyulunk

Babszem szerencsésen kiheverte a betegségét anyuéknál. Nekünk le se kellett menni érte, mert húgomék felhozták, úgyhogy vasárnap csak Délegyházáig mentünk ki érte, ahonnan csak nehezen sikerült elhoznunk. Amikor kint ücsörögtünk a napsütésben a teraszon és ott fogyasztottuk az ebédet (már aki:), akkor megint csak megerősítést nyert a vágy, hogy ilyent én is szeretnék. 

A következő projekt azonban, leszoktatni a gyereket arról, hogy éjjel mindenáron közöttünk akarjon aludni. A nyáron ez a vágya úgy 2 napig tartott mikor meghoztuk egyik vagy másik nagyszülőtől, de mióta visszajöttünk a tengerpartról (ahol amúgy külön aludt, leszámítva az első 2 éjszakát), kb. 1-1,5 órát aludt el a saját ágyikójában (ami még mindig a rácsos), aztán odakéretőzött közénk. Tegnap este mondtuk neki nyomatékosabban, hogy elaludhat a mi ágyunkon (amiről szépen le is pakolt, berendezte ki hol feküdjön altatás során), de aztán mindenki a saját ágyában húzza ki reggelig. Esetleg akkor még oda lehet jönni hozzánk lustálkodni. Most fél 4-ig bírta, akkor kiabálgatott, hogy segítség! segítség! és amint letettem a franciaágyra visszaaludt, még úgy ahogy volt, keresztben-kasul párna nélkül, s meg se rezdült amint áthelyeztem.

Biztos, hogy az egyik oka annak, nem szeret a helyén aludni, hogy elkényelmesedett és nagyobb ágyra vágyik, ami tervbe van véve, hogy el fog készülni. A másik meg persze, hogy legjobban mégis anya és apa közt lehet durmolni, akár Shaun és Timmy nélkül is.