Fényképek a falon

Babszem ágya fölött először csak mindenféle vonatos, meg buszos képeket, képeslapokat tettünk ki. Majd kikerült pár fotó nyaralásról, családról. Aztán hívtunk valamikor elő egy nagyobb adagot, hogy amíg van még üres hely, addig csak pakolgassunk oda még fotókat. De ez elmaradt. A múlt héten aztán odaadtam a borítéknyi fotót a gyereknek, hogy válogasson, mit szeretne még látni fenn a falon. Kész tanulmány, hogy miket válogatott ki.

Persze van köztük pár kedvenc mozdony a Vasúttörténeti Parkban tett kirándulásainkról, meg a modellkiállításokról, de ez várható volt. Jármű fronton még ott van a balatonszerényi vasúti átjáró, amivel szemben fagyizni lehet, meg nézni, hogy mikor megy el végre a vonat és vált át a lámpa pirosra. Kiválasztotta az első adventi naptárját, hogy télen szánkózott, egy képet, amin kettesben van Esztivel,  meg a nagyival a kertben épp guggol és zöldborsót eszik, s hogy Cicával ücsörögnek Selcén az apartmant kertjében és olvasnak. Persze azért van nagyszülős kép is, meg apával a Vasúttörténeti parkban, együtt az unokatestvérekkel és rábeszéltem, hogy legyen kinn egy kép anyáról is, de nem akarta a profi sminkeset, hanem egy karácsonyfa alól bazsajgót választott.

Persze a képek azóta sincsenek fenn a falon csak külön rakva a többitől. Na de majd most, a hétvégén!

 

Hasonlók