Szerdán és csütörtökön Zsebi bebizonyította, hogy ha frontérzékenységről van szó, akkor ő biza nem kispályázik. Napközben szinte alig aludt és leginkább azt szerette, ha kézbe fogják. Mondjuk legalább enni jól evett és mire estére leharcolta magát az éjszakák a szokásos menetrendben teltek, azaz 9-től alvás egy ébredéssel reggelig. Azért volt pozitívum is ezekben a napokban, ugyanis átfordult szerdán a hátáról a hasára, amit azóta egészen élvez, rájött, hogy jééé ő akkor így már tud normálisan mozogni. De legalábbis helyet változtatni, úgyhogy át kell majd helyezni a játszószőnyegét, mert most 2 percenként kotrom ki az ágy alól.
A tegnap esti pályaépítés eredménye, amúgy, Vén Lihi Duplóból:
