Pénteken Zsebi ugye ment bölcsibe, hogy találkozzon a Mikulással. A gondozónő szerint ugyan tartózkodó volt, de azért nem félt, sőt bátran odalépett a vén szakállashoz és elvette a neki járó csomagot. Babszeméknél is volt ünneplés, azt mondta, hogy “a Mikulás a Marci bácsi volt, aki a 2.b-sek tanárnénije”.
Reggel megbeszéltük Barbival, hogy menjünk le hozzájuk, mert őket is meglátogatja a télapó úgy fél 6 tájékán. Úgyhogy az estét Zalánéknál töltöttük, ahova tényleg eljött a Mikulás. A srácok nagyon élvezték. Zsebi is énekelte a Télapó itt van-t meg a Hull a pelyhest, akkor is beszállt a nagy fiúk mellé dalolni, ha éppen számára ismeretlen éneket szólaltattak meg. Eleinte próbálkozott és mindig mondta Babszem meg Zalán után az utolsó szavakat, de aztán feladta és továbbra is a Télapó itt van-t dalolta. Nagyon bátor volt, elvette a csomagját és kezet is fogott a télapóval, hiszen csokik forogtak kockán!