Ugyan a múlt hét végén az ember ugye már járt kinn Szadán, de most szombaton volt, hogy kiment az egész család együtt. Előkészíteni a terepet ültetésre, meg szőlőt metszeni. A fiúk is jól érezték magukat szerintem, bár még a trampolint nem állítottuk fel, arra kicsit panaszkodtak is, viszont akkor mi kevesebb dologgal tudtunk volna végezni. Babszem is és Zsebi is élvezte, ha adtunk nekik feladatot, de persze mind a ketten inkább azt szerették volna csinálni, amihez azért még kicsik. Például Babszem mindenáron szőlőt akart metszeni és amikor kitaláltuk, hogy szállítsanak valamit innen-oda az kb. mindig csak 1 körig kötötte le őket.
De azért lehetett sokáig homokozni, meg aranyosak voltak, amikor együtt akadályversenyeset játszottak. Babszem találta ki a feladatokat, Zsebi meg követte őt mindenhova. Legtöbb időt az aranyeső bokor alatt töltöttek, oda kicsit beragadtak és nehezen másztak ki.
Vasárnap vettünk egy 3 személyes sátrat is, hogy majd kivisszük Szadára és egyrészt a srácok majd játszhatnak benne, könnyebb lesz felállítani, mint a trampolint, másrészt meg akkor most már talán azt is kipróbálhatjuk nyáron, hogy ott aludjunk.
Apropó, lefoglaltuk a horvátországi nyaralást, július elején megyünk, ugyanúgy Malinskára, ahol még Babszemmel voltunk. Zsebi nagyon várja, hogy végre ő is utazhat messzire, a bátyja pedig már mesélt neki a sós tengervízről.