Üzenőfüzet

Mindig elhatározom, hogy majd megemlítem, miket írogat Zsebi füzetébe a gondozónője, csak aztán elfelejtem. De most itt van nálam, úgyhogy idézgetek a legfrissebb bejegyzésből:

Beszéde választékos, pl. az elmúlt napokban egyik kislány pajtása egy szépen összeállított öltözékben jött bölcsődébe. Zsebi a kislány érkezésekor megjegyezte, idézem szó szerint: “milyen csinos vagy, Angi”.
Ritkán kerül konfliktusba, ilyenkor hamar megvigasztalódik.
Szívesen rajzol, rajzai lendületesek, egyenletesek.
Pelenkája gyakran száraz marad, a tisztázásnál a WCre ül és pisil is bele.
Ebéd után hamar elalszik. Minden esetben pihenten ébred. Alvásigénye 2,5-3 óra.
Zsebi mozgása könnyed, gyors. Mindig mozgásban van, nagyon tevékeny, kedves, figyelmes kisfiú, akinek társasága kellemes.
Jó vele lenni nap mint nap.

Ehhez képest itthon:

  • bilit még mindig messzire kerüli
  • nehezen alszik el, szombatonként Szadán például képtelenség letenni aludni délután
  • mondjuk amikor szoknyát vettem, nekem is mondta, hogy csinos vagyok
  • Babszemmel gyakran kerül konfliktusba, s többnyire ő kezdeményezi a verekedést is

 

Egyébként sosincs rá panasz a bölcsiben, mindig rendben van vele minden, de azért örül, hogy jövök érte, s reggelente mindig bepróbálkozik azzal, hogy megkér, maradjak vele ott.

Hasonlók