Playlist

A gyerekek zenei műveltsége nem éppen az eget verdesi, mi se vagyunk különösen kifinomult zenerajongók és kedvenceink sincsenek nagyon. Az ember régebben programozás közben Metallica-t loopoltatott, az elmúlt pár évben meg Adele-t, én hallgatok ugyan Petőfit, pár éve nagyon szerettem a Vad Fruttikot, de ezekből a gyerekek többnyire nem kértek. Azért Halász Judit, Kaláka, Kolompos meg Alma koncerten kisebb-nagyobb sikerekkel már voltak és a kocsiban is Mazsola meg Pompom mellett meghallgatják ezeket, voltak is kedvenc számaik, amiket ismétlésre kellett rakni.

De a nyár vége óta már modernebb dalokra is kíváncsiak, s úgy gondoltam az első felnőtt playlist-jüket érdemes megőrizni az utókor számára. Eleinte youtube-on nézték, aztán a telefonomról hallgatták ezeket a zenéket, de most már feltettem őket az USB-re is, amit a kocsiban gyötrünk.

  1. Honeybeast: Legnagyobb hős – Babszemnek nyáron amikor Esztivel nyaraltak a nagyiéknál, akkor mászott fülébe a dal. Jópofa volt, hogy múlt szombaton, amikor anyu szülinapjára mi vittük Esztit is, amikor megszólalt az egész hátsó sor énekelte, hogy “Coelho idézet a meghívókra”
  2. Budapest bár: Szívemben bomba van – a Honeybeast után kezdtem ezt és a 20000 éjszakás kalandot a youtube-on, s ők, főleg Zsebi ezt kedvelték meg. Cuki, amikor a 3 éves dalolja a robbanós szövegeket.
  3. Kongos: Come With Me Now – Egy este apa is megmutatta, hogy most ez a kedvenc száma és mivel ez apáé, Babszem azonnal ráharapott.
  4. Blue Swede: Hooked On a Feeling – A Galaxis őrzőinek kiváló soudntrackje amióta láttam a filmet a kedvenc hallgatnivalóm, s Zsebit nagyon megfogta az “ugacsaga ugacsaga” dalkezdet 🙂

Úgy szokták kérni, hogy akkor most az a négy szám jöjjön.

Hasonlók