Azért Babszem számára is voltak jó híreink.
Első alkalmak
Szombaton több első alkalom is történt Babszem életében. Az előző napi Télapózás miatt nem sikerült bevásárolnom, hát reggel kénytelen voltam valami növényi alapú tejszínnel dúsítani a kávémat. Ennek a gyerek roppant megörült és csak úgy a dobozból itta a teszint, mert nem csak ízlett neki, de még a szó is nagyon bejött. Aztán én elmentem fodrászhoz, a fiúk motoroztak, meg előálltak a kocsival, hogy lerendezzük a nagy bevásárlást. Délután volt nagy alvás, közben a párom másodszor* is nekiállt a Szakácsok könyvéből kinézett kovászos kenyér sütésének, amihez már egy hete készítette a kovászt.
Este pedig jött a sugárban hányás. Babszem részéről. S mivel ilyet még életében nem csinált (nem volt az a bukós gyerek a kezdetekkor se), eléggé tragikusan fogta fel a dolgot. Persze az anyja is. Ilyenkor mindig jó, hogy a párom higgadt, nyugodt tud maradni, s míg mi már a negyedik rend ruhánkban kuporgunk a fotelben (Babszem többnyire engem is összepiszkított), ő jön és föltörli a padlót, lehúzza az ágyat, hozza a vödröt a továbbiaknak stb. Miután már csak kicsit köpött és sikerült elaludnia a vállamon meg a hasamon, hol ülve, hol állva, hol félig feküdve, végig húzta a lóbőrt egész éjszaka. Mikor fél hétkor felkelt, sikerült rábeszélnem, hogy csak teát igyon, úgyhogy a folyadékveszteség nagy részét pótoltuk. Majd aludt még két órát a mi ágyunkban is.
S bár ma le volt erősen gyengülve és csak estére jött meg az étvágya, határozottan jókedvű volt. Ügyeletes voltam, de nem kaptam telefont, hogy valami gond lenne az itthon maradottakkal. Mikor hazaértem akkor ébredtek a fiúk két és fél órás alvásukból, amit csak a postás zavart meg, ugyanis legújabb japán szerzeményünket, amit szerdán rendeltünk, már meg is hozták. Kora este még sétáltunk is egyet, aztán Babszem magához képest is hamar bedobta a törülközőt. Kimerítette őt ez a kis gyomorrontás, mert tuti, hogy a tejszín volt a hunyó, meg hogy a szülők nem gondolkodnak és hagyják milyen jópofa a dobozból iszogató vidám kisgyerek. Meséltem már az anyaság és bűntudat szimbiózisáról?
Egyébként a kenyér isteni lett, kicsit ugyan olajosra sikerült, de az állaga meg az íze fenséges. Mindenféle étrendet felrúgva elég rendesen ettünk belőle.
*kb. két hónapja csinálta először, kisebb hibákkal, de jó kenyér volt,
1 hétig elállt mindenféle csomagolás nélkül egy szál konyharuhában.
A star is born
Nem sokkal azután érkeztem a bölcsibe, hogy a gyerekek felébredtek. Ma egyébként úgy tűnt, tényleg nem volt Babszem gondozónője, az igazgató készült uzsonnáztatni a gyerekeket (kevesen voltak összevonták a két kis csoportot). Mondtam, nem várjuk meg az uzsonnát, úgyse szokott enni, csak inni, inkább öltözünk és megyünk a Mikuláshoz. Állítólag nem sírt senki délelőtt se, kaptak kis csomagot, de Babszemre nem tett különösebben mély benyomást a dolog. Amúgy meg azonnal haza akart menni. Mondogatta, hogy Haza, apa, jön. Szóval, hogy menjünk, mert otthon kell apát várni.
Rábeszéltem azért, hogy elmegyünk lámpázni, meg anya munkahelyére és ott találkozunk apával. De aztán meg kellett beszélnünk a párommal, hogy már a metrónál találkozzunk, ne csak a gyárban. Onnantól, hogy apával kiegészültünk, egész jól érezte magát Babszem. Mondjuk első körben nem érdekelte a Télapó, nem akart közel menni hozzá, inkább számítógépezett volna nálunk, majd megjöttek a húgomék és anyu is velük, így már ismerős gyerekek is voltak. Nézett egy kis rajzfilmet, ivott szívószállal narancslét (életében először és minden flottul ment), aztán sikerült odacsábítani a Mikulás közelébe is, bár túl közel nem vihettem, sűrűn bólogatott és mondta, hogy Jó, jó (jó volt), s kapott csomagot is. Aztán úgy tűnt, elfáradt, hát elkezdtünk készülődni. Pont ekkor kezdődött az auditóriumban a gyerekek szórakoztatására rendelt Mikola Péter műsora.
Anyu bevitte ugyan az előadóterembe a gyereket, bár úgy gondoltam, nem nagyon fogja lekötni őt Mikola Péter, de addig én összeszedtem a cuccainkat, 3x mentem vissza, de úgy tűnt, hogy elvesztettük a jó kis sapkáját. Mindenesetre Babszem még mindig az előadóteremben volt. Bementem, hogy megnézzem mi is az a jó program, ami mégis tetszik neki. Húgomat a lányaival hamar megláttam, aztán anyut is a színpad közelében, a gyerekem azonban sehol. Mivel a mama tekintete a színpadra tapadt, követtem én is mit néz.
Ott állt Mikola Péter előtt a színpad közepén Babszem és rázta a seggét. Nagyon elemében volt, mert bár nem tudta követni amit kértek, meg amit a többiek, nagyobbak balettoztak, ugrándoztak, azért integetett és táncolt ő is. Néha mondjuk ott akart lemászni, ahol nem tudott volna, de ha meg levettük, azonnal visszakéredzkedett a pódiumra. Mikor vége lett a műsornak és mindenki hazament, ő még mindig ott ácsorgott a mikrofon közelében, alig lehetett elcsábítani a színpadról.
Ha van sapkája…
A lelkiismeretfurdalás, mint tudjuk az anyaság velejárója. Még terhesen kezdődik, amikor tényleg te vagy felelős a benned növekvő életért. Na jó, persze vannak külső, meg genetikai tényezők is, de ennek ellenére teljesen magadra veszel bármit, ami történik a veled szimbiózisban létező poronttyal. Összeolvasol mindent, vannak elvárásaid, na meg persze ott vannak a társadalmiak is : amit a környezetedtől hallasz, fórumokból leszűrsz, családtagok mesélnek. Aztán megszületik egy kis ember, akit neked kell gondozni, tanítani, óvni, védeni és folyamatosan kétségeid vannak. Mert a tied valamiért más mint a többi, nem úgy viselkedik, ahogy azt ígérték, amint kéne, ahogy elvártad. Ki ennek az oka? Természetesen rögtön magadban keresed a hibát, hogy valamit rosszul csináltál, kihagytál, elfelejtetted, nem figyeltél oda… a variációk végtelenek.Közben meg nagyon igyekszel, hogy ne stresszelj mindezen, mert hideg fejjel, amikor minden a legnagyobb rendben van tudod jól, hogy ezzel csak magad meg a csemete alatt vágod a fát. De hát még úgy is, hogy aránylag egészséges személyiség vagyok és nem fordul rosszra a lelkizésem, a depi is csak ritka vendég nálam, minden kis dolog esetében ami Babszemmel kapcsolatos 1000x játszódnak le bennem ezek a pro és kontra dolgok és kötök ki ott, hogy tuti valamit elcsesztem. Nem a gyerek a hibás, hanem én.
Ez a hosszú bevezetés meg csak azért van, mert ma reggel megint sírva váltunk el a bölcsiben. Pontosabban Babszem sírt, hisz az elmúlt napokat otthon töltötte a nagymamával, arany élete volt. Ő azonban tegnap hazautazott De ma nagy nap van, dupla mikulás. Mert jön Télapó a bölcsibe is és a gyárunkat is felkeresi, tehát hozom
majd be, hogy találkozzon vele itt is, na meg a kollegák
körbeajnározhassák. Azért is tartottam eddig otthon a gyereket, hogy péntekre biztos jól legyen, bár még mindig nem százas szegény. Nem akartam, hgoy megint lemaradjon egy közösségi élményről, de az meg nekem is meglepetés volt, hogy reggel nem az ő gondozónője fogadott minket, így nem tudtam beszélgetni vele a helyzetről. Úgy érzem, hogy rosszul döntöttem, már megint. Inkább kellett volna otthon maradni vele, csak délutánra behozni, de közben meg elvállaltam a délelőtti ügyeletet… De tudom, a gyereknek kéne lenni az elsőnek, szóval ez nem kifogás…
Soroljam még?
Milyen kis dolgok képesek hatalmas lelkifismeretfurdalásokat kiváltani…
Jönnek a mondatok
Most már két szót is össze tud fűzni a gyerek. Van ilyen, hogy "Ezt ne" – a nagymamától tanulta a napokban (esetleg "azt ne" variációban is játszik). De tegnap este mondta, hogy "Apa jön", mikor vártuk haza apáromat.
Az is jópofa, ha az ember mond neki olyan dolgokat, mint "Okos vagy" "Ügyes vagy" meg egyéb fényezéseket, akkor nagyon komoly arccal bólint és közli, hogy "Az"
Plusz még felismeri a színeket is, kék, zöld, piros, sárga lepkéket, lego kockákat simán mutogatja meg.
23. hónap
Még egy hónap és két éves lesz Babszem. Hétvégéről, vidéki konyhából egy kép, amin nem úgy tűnik, mintha bármi gond lenne az evéssel:
22-es csapdája
Szombaton, bár nem posztoltam róla, de Babszem betöltötte a 22. hónapot. Mindjárt két éves lesz. Már kitaláltam, mit kap a szülinapjára, majd még azt kell meggondolnom, hogy mit válaszoljak, ha a család kérdi majd, hogy "Na és mit kér Babszem a szülinapjára?" Két héttel később jön majd ugyanez karácsonyban. Megbeszéltük a párommal, hogy azért nem fogunk mindenkinek ötletet adni, kreatívkodjanak ők is, meg a gyerek ne csak a mi ízlésünk szerint kapjon ajándékokat, kell neki más is. Úgyse biztos, hogy épp azt fogja szeretni, amit adunk. Jó esetben úgyis a csomagolással fog játszani.
Black Jack
Szóval közben augusztus 20-án meg 21 hónapos lett a csemete. Ma délelőtt sikerült körülbelül megmérni, milyen magas. 89cm. Még mindig átlag feletti a hosszúsága. Talán jövő héten tanácsadáson/oltáson/igazolás kérésen* sikerül egy súlymértéket is szereznünk.
Addig is egy balatoni vigyorgós:
* Megvettem a bárányhimlő ellenit így bölcsi előtt, biztos ami biztos alapon, meg hát kell arról is papír, hogy nincs semmi fertőző betegsége, mehet közösségbe.
Vége a nyaralásnak
A tervezett időben indultunk múlt szerdán, 11-kor és két óra alatt lent is voltunk Balatonszerényben. Babszem tök jól bírta az utat, pedig ettől kicsit tartottam, hisz először voltunk hosszabb úton kettesben, ahol kevés a látnivaló. Mert városban egész jól lehet vele kocsikázni, de egy autópálya nem éppen stimuláló környezet egy 21 hónaposnak. Amíg ki nem értünk Pestről persze nem unatkozott, aztán a 40-es kilométernél betettem neki Halász Juditot, s fél órával a cél előtt aludt el. Még egy fél órát lenyomott a kocsiban már a nyaraló előtt a hűvösben, aztán aznap már többet nem is aludt, amit annyira nem bántam, úgy gondoltam így majd könnyebb lesz az éjszakai alvása első nap egy új helyen.
A Balatonban való fürdéssel nem volt semmi gond. Már az első alkalommal lazán belegyalogolt a vízbe, pedig a parthoz közel elég iszapos nálunk az alja. Idén sajnos úgy tűnik, elmaradt a kotrás és hínárirtás a mi partszakaszunkon. Aztán meg kis csónakba vittük beljebb, ahol pancsolhatott kézben. Karóúszót még mindig nem visel el, az annak idején az uszodában se jött be neki, másba meg még nem akar belekapaszkodni. Úgyhogy kézben lubickolt. Meg ahol már leért a lába és kilátszott a feje is, simán gyalogolt. Annyira, hogy még a segítő kezeket is legszívesebben elutasította. Persze ezt azért nem hagytuk. Balatoni fürdőzés után mindig tett egy sétát a csónakkikötő mentén is. Van ott egy villanyoszlop, ami azért roppant érdekes, mert két lámpa is van rajta. Ennek tövében képes volt perceket ácsorogni felfelé nézve. A napirend kb ugyanaz volt mindig, délelőtt séta, motorozás, bevásárlás, tízórai, kismedencében fürdés az udvarban, ebéd, alvás, délután pancsolás a Balatonban, uzsonna, fagyizás, séta, vacsora, játék, fürdés, lefekvés.
Apu 2-3 napokat volt, aztán 1-2 napra ment vissza dolgozni, beosztás szerint. Huszadika előtt kedden délután lejött a párom, akit a busznál vártunk Szentgyörgyön, természetesen hatalmas volt az öröm. Annyira, hogy este csak úgy lehetett lefektetni és elaltatni Babszemet, hogy az apja is benn volt a szobában. Amúgy meg az állandó szereplőgárda anyu volt, Dóri és Eszti (vasárnap a húgomék is kiugrottak hozzájuk), na meg mi ketten.
Kicsit megnyugodtam, Babszemnek nem lesz gondja a bölcsiben. Természetesen első nap még sírt, ha Eszti közeledett hozzá, aztán utána már érvényre tudta juttatni ő is az akaratát. Míg eleinte Esztinek kellett mindig az a játék, amivel Babszem éppen játszott, hamarosan ez fordítva is előfordult. Összeveszni is össze tudtak, főleg a motoron, mert az csak a fiamnak volt. Amíg le nem hozták Esztinek az övét a szülei. Onnantól meg persze Babszem is azzal akart utazni. Volt még lökdösődés és versenysírás, versenyhiszti is. Legbékésebben a medencében voltak el egymással. De akard azért közös játék is. Babszem öntözéséhez (bár volt 2 kanna is, ezen is vitatkoztak néha) Eszti engedett vizet a csapból. Aztán meg labdáztak is, Babszem behajigálta a labdát a szőlőbe, rámutatott, unokanővére meg kihozta neki. Szó nélkül. Azért voltak ölelkezések meg néha puszi is.
Nyaralás top10
A régi LoboTen-féle összefoglalás a tengerparti nyaralásról. Csak 10 észrevétel, pedig lehetne jóval több is.:
- Időben kell indulni, főleg kisgyerekkel. 10kor akartunk, hogy 2-re már lent legyünk és Babszem alhasson. De családi összehangolás hiánya miatt majdnem dél volt mire elindultunk. Ennek megfelelően 4 után foglaltuk el a szállást. Ráadásul jobb előbb menni mert akkor mi választhatjuk ki a szobánkat, nem a maradékon osztozunk.
- Konvojozás nem mindig jön be. Először is ott van ugye az indulás, aztán meg a különböző vérmérsékletű sofőrök. A párom morgott, hogy apu, a sorvezető mindig csak 120-szal ment a horvát autópályán, holott 130 volt a felső határ. Igaz, emelkedőkön így is kicsit nehezen ment BB, de legalább jó volt a fogyasztás is.
- Horvátoknál az utak kitáblázása valahogy nem egyértelmű. Legalábbis a tengerparton. Előbb jobbra mutat a nyíl aztán csak egyenes van felfestve az úttestre (meg fordítva és egyéb variációk). Másodszorra sikerült csak kijutnunk Cirkvenicából hazafelé, pedig nem vagyunk analfabéták.
- Babszem korú csemetét nem lehet felügyelet nélkül hagyni egy pillanatra se. Ezért aztán valaki mindig volt vele, ennek megfelelően csak 1 könyvet tudtam elolvasni, azt is úgy vittem már ki, hogy a felénél tartottam és vasárnap délután anyuéknál fejeztem be, amíg a gyerek aludt.
- A babakocsit azért nem árt vinni magunkkal, még akkor is, ha a gyerekünk külön élvezi a sétálást. Főleg eső után, gumicsizmában, pocsolyákban. Azt mondjuk nem értettük, miért volt ez annyira nagy szám más gyerekes szülők szemében, akik mindig jól megbámulták Babszemet, amint belegyalogol a bokáig érő tócsákba.
- Nem érdemes itthon úszócipőt venni, inkább a tengerparton, ahol jóval nagyobb a választék. Amit innen vittünk, pedig direkt vásároltunk magunknak, az mind kaki volt. A pár száz forint igazán nem számít. Ha már nyaralunk, van egy adott összeg amit oda szánunk, költsük csak el, ne garasoskodjunk.
- Halat enni tengerparton kötelező. Még akkor is, ha utoljára hagyjuk a scampit mert fogalmunk sincs, hogy is kéne megenni. Aztán mire minden más elfogy a kétszemélyes haltálról és a vendéglő lassan kiürül, nyugodtan lehet kézzel-lábbal nekiesni, törni, harapni, szopogatni.
- Parasailingbe simán bele lehet vágni, csak nem árt ha van előtte valaki aki elmagyaráz pár dolgot. Ne csak annyit, hogy „Just run, don’t jump, just run”. Mert a felszállás sima volt, de aztán csak lógtunk, mint a kolbászok, mert nem tudtunk/mertünk elhelyezkedni normálisan a hevederek közt. Plussz én teli vagyok kék-zöld foltokkal ahol a szíjak megvágtak, de azért megérte a pénzt a tenger feletti röpködés.
- Keveset fényképeztünk, de a lényeg megvan videón: Babszem a tengerben, mi a levegőben, Lobiék a Flyfish-en (na nekik konkrétan halálközei élményük volt – legalábbis a húgom ezt mondta, mikor letámolygott a célszerszámról).
- Sok család, sok ember, sok alkalmazkodás kell. Meg inkább egy olyan apartman, ahol tényleg csak mi vagyunk. Ez a nagy osztozkodás (mi 13-an alig a felét tettük ki a nyaraló vendégeinek) meg az utolsó két éjszakai szomszéd traktoros horkolása nem volt annyira nyerő.
No duma
Szóval Babszem még mindig nem beszél. Mert hát minek neki, amikor elég, ha rámutat valamire mi meg szépen elmondjuk mit lát, milyen történet kapcsolódik hozzá. Aztán másnap, harmadnap vagy egy hét múlva ugyanott, ugyanúgy kell történnie a dolgoknak: mutat mi meg mondjuk a szöveget. Nincs szüksége arra, hogy beszéljen. Eltosztuk. Várhatjuk, hogy olyan helyzetbe kerüljön ahol majd nem olvassák ki minden "eee" betűjéből a teljes gondolatot és kénytelen lesz szavakba ölteni a mondandóját. Vagy majd úgy lesz, mint az egyszeri gyerek aki csak 6 évesen szólalt meg. Merthogy eddig nem volt gondja. Ez mondjuk áll Babszemre is. "Ki van nyalva a kis segge" Ahogy anyósjelölt mondaná. Mindenesetre el van kényeztetve, az tuti.
Cross dressing
Pántosba egyszerűbb belebújni, ezért szereti Babszem az ujjatlan trikóimat, meg a melltartókat felpróbálni. Aztán siet a tükör elé megnézni, hogy áll neki. Az új sportmelltartó például így:
19-15
Szóval most már 19 hónapos a gyerkőc és tegnap hagyta megszámolni, hogy van 15 foga. Csak használná őket másra is, mint duplo kockák meg elemek rágcsálására. Elméletben nagyon jól tudja, mire valók a fogai. Meg is mutatja, hogyan kell rágni velük (csattogtatja őket nagy komolyan), de kaját még mindig csak pépeset fogad el, nagyobb darabokat meg csak nyalogat, világért se harapna bele mondjuk a reggeli fél paradicsomba, amit kikövetel magának. Na és persze beszélni se hajlandó még, de hát minek is tenné, mikor szépen el tud mutogatni mindent mi, a szülők meg megértjük mit akar és mindig elmondjuk helyette is, hogy merre megyünk, mit csinál a csiga, mit kell megöntözni, felolvassuk a verseket stb. Amúgy megért mindent sőt mostanában már direkt rosszalkodik, csinál olyan dolgokat, amikből tudja, hogy balhé lesz. Ez látszik a szemén, amikor nekiáll például a mosogató alatti tisztítós szekrény ajtaját nyitogatni, vagy ha egészen más felé akar menni hazaúton, mint kéne. El is van kényeztetve azért a csemete, ez nem vitás. Főleg úgy, hogy engem már most lenyom az akaratosságával. Az apját még nem. De amúgy jókedvű, továbbra is mosolygós és ritkán sír.
Másfeles
Szóval ma töltötte be másfeledik életévét Babszem. 18 hónap. Nem semmi. Mivel ma utaztunk, meg pakoltunk meg örültünk, hogy hazajöttünk, kép nem készült róla. De itt van egy, 3 nappal ezelőttről a kis locsolóról:
Tizenhét
Mivel hónapforduló van, kép is aktuális. Apa és fia.
Elnézegetve a tegnap és ma az Óhegyen készült képeket a párom megjegyezte: Rohadt nagy ez a gyerek.
Ami mondjuk azért kényelmes mindkettőnknek, mert nem kell lehajolnunk, ha a kezét fogjuk például. De a nagyság nem csak nekünk tűnik fel. Ma este itt volt Cica és mesélte, hogy Babszemet aki mint háttérkép szerepel nála vagy 3 évesnek nézték.
Tizenöt
Már a tizenötödik hónapnál tartunk. Párom, aki szerint csak tízes számrendszer a normális már egy ideje azt mondogatja, hogy Babszem másfél éves. Felhívom rá nem egyszer a figyelmét, hogy az még 3 hónap, mert például a múlt héten a cipőboltban, ahol megpróbáltam beszerezni a gyerek első lábbelijét az eladónő kicsit furán nézett, mikor mondtam, hogy még nem jár, az apja pedig, miközben az üzletet lelkesen körbeteperő gyereket követte, hangoztatta, hogy már másfél éves a fiú. Másfél évesen már ciki ha nem jár a gyerek. 15 hónaposan még elmegy, főleg ha fel-feláll, oldalaz, szereti ha jártatják (múlt pénteken a nagyapja dereka megfájdult). Pláne Babszemnek van nehéz dolga, a magassága miatt nem könnyű az élete, az egyensúlyozásra nagyon oda kell figyelnie. Egyébként is, a fiúk mindent lassabban csinálnak. Szóval Babszem még nem megy. Oldalaz, megáll, néha 1-2 bizonytalan lépést megtesz, de elég óvatos ahhoz, hogy ne erőltesse a dolgot. Majd ha már biztos lesz. Még mindig nincs normális cipője se. Az első pár beszerzése amúgy se lesz egyszerű, múlt héten nem volt túl kooperatív például a gyermek, mikor plázázni vittem, aztán meg kiderült, hogy a torkos lábával nem is lesz könnyű találni neki olyan lábbelit, ami jó is rá.
Kedvenc játékai továbbra is a könyvek. Hozza utánunk a kedvenceket, hogy olvassuk el, napjában többször is (Kisvakond és a nyuszi, Vidám pöfi vonat, Három nyulak, Altató, Gromit’s busy day, Telhetetlen hernyócska most a sláger, valamint a könyvtárból szerzett Tíz kicsi csillag és a Hova tűnt az ellenőr?). A szöveg nélküli Téli böngészőben pedig már egyre több mindenre kíváncsi, sőt majdnem mindent amit már elmondtunk neki vissza tud mutogatni.
Ma éppen kajailag is jó napja volt, evett gyümölcsöt, meg ebédet is, de van, amikor ez nem így megy. Viszont most már naponta többször hajlandó stanglit, pogácsát, almát "nyalogatni". Reménykedem, előbb utóbb harapni is fog.
Nevelési elvek
Mint minden első gyerek, természetesen Babszem is el van kényeztetve. Aránylag sok mindent engedünk meg neki, ami lehet, hogy kívülállók szemében kicsit fura. Például amikor két hete bevásárolni voltunk az Arénában és amíg én a H&M gyerekruhái között nézelődtem, az apja hagyta, hogy mászkáljon a manó a földön, mert már a kocsit unta, kilóméter hiánya volt,s ő ezt nagyon élvezte is, de kapott rá pár rosszalló megjegyzést*, sőt egy anyuka elrángatta a gyerektől az őt érdeklődve figyelő kislányát. Aztán, van olyan is, hogy hagyjuk azzal foglalja le magát a baba, hogy a kölesgolyókat szétszórja a konyhában. De hát nem tart semeddig feltakarítani.
Pedig azért mondunk nemet. Igaz, az az elvünk, hogy egy nap, ha lehet ne túl sokat. De vannak határozott nemek, jó néhány dologra. S azokat, ha az elejétől tiltjuk, nem ismétli meg a gyerek, sőt, magától rázza a fejét, amikor rámutat a tiltott tárgyra/körzetre (például hamar megtanulta, hogy a számítógép zsinórjaival nem játszhat, s azóta is simán elücsörög az asztal alatt és rá se pillant a kábelrengetegre).
Mindenki másképp kényeztet. Mi a kevés nemmel.
*A koszt szokták felhozni leggyakrabban, mint elrettentő dolgot, de van olyan, hogy kézmosás, kéztörlő, a ruhát ki lehet mosni és szerencsére Babszem nem nyulkál a szájában, plusz ahogy anno a doktorbácsi mondta Dórinak, egy kis piszokra mindenkinek szüksége van, akár orális úton is.
14 hónapos
Mostanában annyi minden történt és nem volt időm dokumentálni. Pedig szükség lenne rá. Remélem a hét elején összejön valami összefoglaló. De ma mindenképp kellett írnom, hisz ez már hagyomány, Babszem hónapfordulóján. Már nagyon jól feláll bármi (pl. fal, hűtőszekrény) mellett is és támaszkodva gyalogol mellettük. Tegnap szemtanúi lehettek vendégeink is annak, hogy gyakorolja a küszöbön átlépést. Nem csak sima talajon ácsorog és megy, hanem az ágyunkon is. Néha rá kell szólni, mikor a tapétát nyalja, hogy azt nem kéne, maradjon csak a tükörképes csókolódzásnál. Egyébként egyre tovább áll meg. Persze gyakran észre se veszi, mert éppen hisztizik, vagy mindkét kezében fog valamit, azokkal manőverezik, s közben meg hosszú másodpercekre állva marad támaszték nélkül. Szókincsről még nem lehet beszélni, vannak szótagok amiket mondogat, utánozgatni próbál, de a tüsszentésre mondott E, amivel egészségedret kíván már más hanglejtésű, mint a mutogatós. Féltékenykedése főleg hétvégéken csúcsosodik ki, mikor én képes vagyok értékes apatime-ot rabolni azzal, hogy csókot váltok az emberrel, esetleg megölelem. Olyankor határozottan eltol engem.
Születésnap
Elhatároztam, hogy valami nagy, okos posztot fogok írni ezen a napon. Mert azt illik, ha már 1 éves lett Babszem. De még gyűjtöm hozzá az energiát. Addig is, egy kép többet ér száz szónál alapon az 1830 képből válogatás. Ez úgy a tizede.
Egyesével meg itt láthatóak a képek.
A tizenegyes
Ma megtörtént az, ami az elkövetkező években még sűrűbben fog előfordulni. Elfelejtkeztem a hónapfordulóról, hogy Babszem ma töltötte be a 11. hónapját. A nagyszülők (akikre az elején rászóltunk ugye, amikor 20-án nem telefonáltak, hogy megfeledkeztek az unokáról) emlékeztettek rá.
De ma sűrű nap volt,azt se tudtam hányadikát írunk. reggel kérdéses volt, hogy elindul e végre a kocsi, mert utazunk Tiszavasváriba, aztán meg hogy kijutunk-e végre a városból, alszik-e eleget a gyerek (aki fél 6-kor már fenn volt és 20 percre volt hajlandó lehunyni a szemét az autópályán), jó helyen térünk-e le az új M3-on (persze nem, mert beparáztunk és az első ismerős városnévnél lefordultunk) stb. De most már nyugi van, még Babszem is bealudt csont nélkül, remélem, az éjszaka behozza a mai lemaradását.