Bejrut, május 30

A reggel igazából azzal telt el, hogy megpróbáltam magamhoz térni és ha lehet még azelőtt reggelizni, hogy a büfé bezár és sok pénzért szobaszervizt kelljen igénybe vennem. Ami ugye marha jól hangzik a filmekben, de ha az ember szépen kiolvassa a szobában itt ott elhelyezett különböző brossúrákat kiderül ám, hogy 2 dollárba kerül egy üveg ásványvíz a minibárból.
Aztán Főnéni is felébredt és elindultunk felfedezni Bejrútot. Első körben persze meg szerettük volna nézni a környékünket. Meleg volt, s úgy tűnt ez így is fog maradni, s természetesen ezt nem igazán bántuk. Kalap, napszemüveg, hátamon Mr. Samsonite, benne pedig a becses kincs, lábon edzőcipő és akkor menjünk. A reggel 3-kor kihalt utcákhoz képest egészen más kép fogadott. Erre már számítottam, hisz a szobám a főbejárat felett van és ugyan hajnalban volt kakaskukorékolás is, de főleg a dudálás volt, ami folyamatosan hangzott. Bejrútban rengeteg autó van, szinte mindenki azzal közlekedik. S a libanoniak a nagy méretű kocsikat részesítik előnyben. Szinte csak Mercedest, Audit láttunk, igaz, voltak 25 évesek is, de nagyok. Séta közben folyamatosan szólt a duda, illetve minden taxis ránk szólt, hogy Taxi! Taxi! mi pedig egy idő után folyamatos fejrázással közlekedtünk, jelezve, hogy kösz nem.
Először persze a tengert akartuk látni, hát magunk mögött hagytuk a Hamra-t és elindultunk az AUB felé, mert hogy annak van úgyis magán tengerpartja. Az útikönyv szerint Bejrutban egyetlen szabad strand van, de persze azt nem ajánlják fürdésre, viszont a magán strandokra akár napi 10 dollár is lehet a belépés. Az egyetem campusára sajnos az oldalkapun nem engedtek be, a biztosnági őr megállított és javasolta próbálkozzunk a főkapun, ami nem messze a McDonaldssal szemben található. Mint annyi mindent Libanonban az egyetemet is a háború után építették újra. Körbemászkáltuk és bár nem jutottunk el a magán strandjára, elvileg nekik van a legnagyobb a városban, de azért kikötöttünk a tengernél. Ahol a korzón még cipőpucolást is láttunk. Majd kávéztunk egy drive-through helyen. A plakáttal ellentétben nem Nescafét adtak. A drive-through meg úgy működött, hogy az autók megálltak, a srácok kirohantak a kávézóból, megkérdezték a sofőrt meg az utasokat mit kérnek, elvették a pénzt, visszafelé pedig hozták a rendelést meg a visszajárót.
Visszakavarogtunk a Hamra felé, ahol szembesültünk azzal, hogy ez tényleg a kereskedelmi központ, hisz minden sarkon legalább két bank volt, s egymást érték a világmárkás üzletek. Ebéd, vagy uzsonna után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a belvárosba is. A pincérlány szerint nem érdemes gyalogolni, inkább taxizzunk, ráadásul a taxikban az a jó, hogy ha többen ülünk benne, kevesebbet kérnek. Most legalább megértettük, hogy miért is nem zavartatták magukat a sofőrök és dudáltak ránk akkor is a fuvart ajánlgatva amikor már 1-2 utas csücsült velük. De mi úgy döntöttünk, a kalandot választjuk és buszozni fogunk. Buszmegállót persze nem találtunk, viszont belefutottunk egy parkoló buszba és a sofőrt megkérdeztük, hogy mehetünk a belvárosba (jah majd mindenki beszéli az angol nyelvet, sokan még a franciát is, úgyhogy gond nem volt a kommunikációval). Elirányított minket a következő utcáig, hogy ott megy a 4-es járat, azzal eljutunk oda. Buszmegállót persze nem találtunk, de elég szerencsétlenül ácsoroghattunk az úttest mellett, mert megállt nekünk az arra járó 4-es. Aztán később persze kiderült, hogy buszmegálló nincs, mindenki ott állítja meg a járatot, ahol akarja.
BCD amit most már Belvárosnak, (Downtown, Solidere) hívnak teljesen újjá van építve. Annak idején (XX. század eleje) Kelet Párizsának hívtak, és most igyekeznek újra megszerezni ezt a címet. A felújított házak sétálóutcáit éttermek, kávéházak szegélyezik. Naná, hogy egyet kávéztunk is, ráadásul mivel pont a Haagen-Dazsba ültünk be, hatalmas fagykelyheket is rendeltünk. Részemről nem bírtam megenni a grillázsos karamelles csodát, viszont a vacsorára egyikünk se mert innentől kezdve gondolni. Miközben kávézgattunk, megállapítottuk, hogy nagyon kihalt ez a belváros, olyan mintha művi lenne az egész hely, megépítették, szép új, luxusboltokkal, kávézókkal és élet meg nincs benne.
Körbejáratunk, fényképezgettünk és végül bementünk Al-Omari Mosque-ba, ahol persze le kellett venni a cipőnket, sőt, mivel nők voltunk még be is kellett öltöznünk Klu-Klux Klánt idéző fehér csuklyás lepelbe.
A belvárosból hazafelé pedig gyalog mentünk. Legalább rendesen lejártuk a lábunkat. Megmásztunk jó pár emelkedőt, gyönyörködhettünk a különböző választási plakátokban is, s úgy képzeltük, hogy a fagyit is rendesen lejártuk. A hotelben még egy pohár vörösbort is elfogyasztottunk, s nyugovóra tértünk.

Hasonlók