Július 16. hétfő – Szüleim hajnalban hazamentek, apu dolgozni, anyu meg hogy betakarítson a hegyen, vásároljon meg eltegye a csalamádét. Kettesben maradtunk hát közel két napra Babszemmel. Egész jól indult a dolog, leszámítva, hogy újra nő lettem, de nagyon-nagyon durván (Részletekkel nem akasztanám ki a népet, lényeg, hogy eddig azt hittem, ilyen erős menzeszem nekem azért nem lesz, mert császárral szültem. Hát tévedés. Nem csak a hüvelyi úton szülők „kiváltsága” ez a félóránként Super Plus csere) gyerek sokáig aludt, délután is lepihent 2 órára, csupán az este tartott megint sokáig az altatás. Szerencsére elég fáradt voltam ahhoz, hogy ne parázzak túlzottan attól, hogy egyedül vagyok felnőtt a kis házban. Azért a bejárati ajtó elé tettem spulni széket, hogy meghalljam, ha valami történik.
Július 17. kedd – Reggel persze jöttek az SMSek a hugaimtól, hogy akkor ma anyuék házassági évfordulója van vagy apu szülinapja? De ez már hagyomány. Anyu végül csak délután, úgy 5 felé érkezett, a légkondis kocsiban nem volt rossz útja mondta, pedig ő nagyon nem bírja a meleget. Mi árnyékból árnyékba költöztünk, hagytuk a házat lesötétítve, hogy legalább este jó legyen, s ne fűtsük fel testhőnkkel. Babszem háromszor is beköltözött a kiskádjába, s pancsolt egy jót, én kábé ugyanennyiszer álltam a kerti zuhany alá. Este megint csak 22 előtt aludt el a gyerek, csakúgy mint előző nap. Viszont újabb mutatványa van, azt mondogatja, roppant édesen és felszólításra is, hogy „Tejtejtetetejtej” illetve valami hasonlót.
Július 18. szerda – Anyu végülis csak ma este szeletelte fel a csalamádéhoz valót, nem csinálta meg Kanizsán, inkább mindent kihozott, mert legalább 24 órát állnia kell a zöldségeknek (egyébként az ő csalamádéja valami hihetetlenül is csodás, még a finnyás párom szerint is a legjobb savanyúság amit evett). Megpróbáltuk, hogy egy órával később kezdjük Babszemnek a lefekvést, ennek megfelelően 1 órával később is aludt el, 11-kor, ráadásul pénteken már 7kor fenn volt és nem aludt vissza. A nagy meleg most már minket is elég jól elért, mindenképp ennek a számlájára írom azt is, hogy egyre rosszabbul alszik a fiú esténként. Vígasztaló, hogy délután legalább közel 3 órát aludt és simán megette a céklát is pasztinákkal. Külön élvezte, hogy köpködhetett és minden lila lett.
Július 19. csütörtök – Mire apu is újra kijött, mert a hét első 3 napján dolgozott, a gyerek már nem volt hajlandó mondogatni, hogy „Tejtejtetetej” se magának, se felszólításra. Pedig a hét első 3 napján főleg ebből állt a szókincse. Kiderült, hogy a fürdés a Balatonban az valami halálosan komoly dolog, Babszem számára. Napközben 3-4 alkalommal is beáztattam a napon melegített vizű kiskádjába, ahonnan elegánsan mindent kidobál, magát a vizet és a pancsolást élvezi, nehogy már holmi játékok elvonják a figyelmét az élvezetekről. Délután megjött Adri is az apukájával és együtt lementünk fürdeni a Balatonba. Mivel első alkalommal annyira nem tetszett neki a dolog, óvatosak voltunk, de nem kellett félteni. Kibírta, hogy betoltuk mélyebb vízbe a kis hajójával és ott belemártottuk a vízbe. Csupán mosolyogni nem mosolygott, mindent nagyon komolyan nézett végig, a szokásos „mérnök úr” arckifejezésével.
Július 20. péntek – Sor került végre minden gyermek kedvenc első zöldségéből készült főzelékre is, a sütőtökre. Semmi gond, lenyomta azt is. Úgy tűnik azonban, hogy a cékla nem igazán jön össze neki, ugyanis kis kiütései lettek, először csípésre gyanakodtunk, de néhány szinte ugyanott jelent meg, mint a múltkor, s mivel az előző napokban csak a cékla volt az újdonság, hát erre gyanakszunk. Azért még lehet, hogy otthon majd próbát teszek, hogy tényleg a lila zöldség-e a ludas, vagy valami más okozhatta a pöttyösödést. Pont fürödtünk, mikor megérkezett az apja is, akit tüntetően mogorván fogadott, meg volt rá sértődve, hogy 2 hétig nem láthatta. Nem volt hajlandó ránézni eleinte. Aztán megbékélt, valószínűsítjük, hogy annyira, még jól is aludt, csupán 1x ébredt fel enni az éjszaka közepén és reggel is fél nyolckor kelt. Mi meg jól elmentünk éjszakai fürdőzésre (éjfél és 1 óra között).
Július 21. szombat – Az utolsó előtti napunk úgy telt, mint a többi. Punnyadni igazán jól lehet a Balatonnál. Babszem kapott a kezébe dinnyét, had szopogassa, és tényleg csak kiszívta belőle a levét, nem harapdálta. Nem úgy, mint a kovászos uborkát, amiből először még múl vasárnap kapott a nagybátyáméknál, aztán anyu is készített és abból is eszegetett néha. Igaz, nálunk sose érik meg teljesen az uborka, mindig előbb elfogy, ezért jóval keményebb a héja is, így nem kellett szívrohamot kapnom minden egyes kiharapott darab miatt, amit látványos öklendezéssel tud előadni a gyerek, mert annyira roppanós volt, hogy nem bírta a kis fogaival igazán megcsócsálni a zöldségeket. Ahhoz képest, hogy 2 foga van, hihetetlen mikre képes, miket tud elharapni, megrágni.
Július 22. vasárnap – Úgy tűnik, hogy apja megérkezése csupán 1 éjszakára hatotta meg a gyereket, ugyanis többször ébredt az éjjel és 6 körül már fenn volt, s nem akart visszaaludni. Szerencsére korán kelő anyukám elvolt vele, míg mi még 2 órával megtoldottuk az éjszakát. Elhatároztuk, hogy ebéd után indulunk vissza Pestre, mert abban az időben szokott aludni Babszem, hiába a nagy meleg. Talán szerencsénk lesz, gondoltuk, mert a Forma 1 és a 40 fok inkább visszatartja az autózástól az embereket. A számításunk egész jól bejött, nem volt nagy forgalom, baleset, a bevezető tök üres volt, Babszem is bealudt másfél órára és 2 óra alatt megtettük szép kényelmesen háztól házig az utat. Itthon ugyan nem volt annyira elájulva az ismerős környezettől, mint vártuk, de korán sikerült lefektetni. Viszont alig egy órányi alvás után elővette őt az a bizonyos hasfájós sírás, ami most 40 percig tartott. Ráadásul nemcsak nehezebb és mozgékonyabb lett Babszem az utolsó ilyen eset óta, szóval nem volt könnyű ringatni, de még jóval hangosabb is.
