Mozi + sorozat

Visszanézve a mindenfelé vezetett listáimat, kiderült, hogy októberben voltunk utoljára moziban, az Expendables-t néztük meg. Úgy gondoltam, amikor múlt hét végére kiderült, hogy Babszem még otthon lesz és valaki vigyázni fog rá, megpróbálom és játszok a Filmklubban jegyekért a Rango-ra. A dolog bejött, úgyhogy tegnap este moziban voltunk. Gyereknek jeleztük, hogy későn érünk haza, de azért autóval mentünk a MOMparkba, mert még élénken emlékeztünk arra, hogy amikor B.E. időkben (Babszem Előtt) sűrűbben nyertünk jegyeket közel egy-másfél órát is utaztunk BKVval hazafelé.

Kellemesen meglepett, hogy amikor be kellett mondani a nevet, amivel a jegyet nyertünk a lány, aki a listát kezelte rám mosolygott, hogy Nahát te írod az olvasónaplót? Azt rendszeresen olvasom. Tiszta celebnek éreztem magam. A film, ami rajzfilm, de igazán nem kisgyerekeknek való a sok filmes utalás és felnőtt poén miatt egész szórakoztató volt brilliáns ötletekkel, bár a végére az embernek valahogy mégis maradtak kétségei, hogy most jó volt vagy sem?

Otthon meg sorozatot nézünk. Egész véletlenül találtam meg, hogy Terry Goodkind az Igazság kardja könyveiből sorozat készült. Én kb. az első 3 részt olvastam a könyvekből, aztán feladtam, mert beleesett a végtelen folyam kategóriába. Az ember nehezebben mond le ilyenekről, talán még tavalyelőtt is vettem neki ki folytatásokat a könyvtárból, de most már ő se szorgalmazza. Mindenesetre két évadnyi sorozat elkészült belőle és még csak az első felénél tartunk. Nekem legjobban a főszereplő csaj tetszik, a Kahlant játszó Bridget Regan tetszik. Nem csoda, hogy a legdögösebb fantasy szereplőnek választották, sokan szeretnék, ha ő játszaná Wonder Womant is. Hozzá képest Richard kicsit meh.

Continue Reading

Költészet napja

Amikor még vezettem a versblogom, minden április 11-én egy József Attila verssel emlékeztem meg az alkalomról. Most inkább valami mást idéznék, egyikét a mindenkori kedvenc verseimnek (amivel a versgyűjteményem is indult 2003-ban). Pedig elég rosszul indult a kapcsolatunk: retorikára kellett megtanulni 1 lélegzettel elmondani az első versszakot, majd nagy levegő után a másodikat is eggyel. De ennek hála megtanultam és amikor már nem arra figyeltem, hogy elkerüljem a fulladásos halált, akkor a sorokra kezdtem rácsodálkozni.

Legutóbb esti versként mondogattam Babszemnek: mikor még szoptattam, evés után elsuttogtam neki. Sose aludt el rá:)

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal

Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, –
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Continue Reading

Gyűrűk Ura

Hamarosan megjelenik a Gyűrűk ura mindhárom része BD köntösben, s ez apropóból egy klassz beharangozót írt Aeonflux. Meg kíváncsi volt arra, hogy kinek milyen emlékei fűződnek a filmhez. Megírtam oda is a hozzászólásomat, de azt hiszem jobb ha megörökítem itt is.

Én sose a Gyűrűk Urát mondtam elsőre, ha megkérdezték, melyik fantasy-t szeretem. Mert megvolt, elolvastam (kb 3. nekifutásra), de nem lettem a rabja. Akkoriban még rendszeresen hozzáfértem az Empire-hez, az ottani rajongást is, ami megelőzte a filmeket, csak felületesen szemléltem, egyedül az a kép fogott meg igazán, ahol Peter Jackson csücsül egy kis hobbitlak előtt torzonborz frizurával rövidnadrágban (most, hogy lefogyasztották, már sose lesz olyan kedves mackó). Amikor itthon jött, hogy bemutatják a filmet, úgy gondoltuk, oké, majd megnézzük. Aztán az utolsó pillanatban a bemutató második napjára lett helyünk, mert nagy rajongó A. már jó előre bevásárolt a jegyből, de a páros, akivel mentek volna emondta, szóval beugrottunk. Tömeg volt a Corvin nagytermében és hangzavar, de aztán elkezdődött a film és csend lett és visszafojtott lélegzet, mert már az első filmkockák varázslatosak voltak. S mivel csak halványan emlékeztem a történetre (csupán nagy vonalakban), végigizgultam az egészet, meg nevettem a kis hobbitokon, lenyűgözött Aragorn megjelenése és felugrottam, amikor Bilbo a gyűrű felé nyúlt… sorolhatnám még.

Olyan mese volt, amilyenről mindig is álmodtam, hogy tanúja lehetek. Biztos szegényesebb a képzeletem, hogy nekem ez nem jött annyira át a könyvekből, de hála Peter Jacksonnak, mindez megelevenedett a vásznon.

Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy mindig legalább 2x néztem meg a filmeket moziban (szinkronizált és eredeti verzió), valamint kivártam az extra kiadásokat DVDn is (szerintem ezeket a lépéseket már simán nyomon lehet követni a blogban is 🙂 s becsülettel végignéztem elsőre mindig az összes kiegészítéssel együtt és azóta is, ha van szabad 3 óránk DVD-re, betesszük. Meg kell hagyni, főleg az első két rész az, amit igazán brilliánsnak tartok. A gyűrű szövetségét a varázs miatt, amit hozott, a Két Tornyot a kibontásért és Gollamért. A Király visszatért csak a győzelemig szeretem igazán nézni, bár az extra verzióban nem fáj annyira a sok búcsúzós jelenet.

S basszus én látom, nagyon öreg vagyok, mert megvan mind a 3 feeling, amiről Aeonflux itt írt:

Ami pedig a trilógia jövőjét illeti: a szuperprodukciók korát éljük. Bevételi és kiadási szempontból majd minden hónapra jut egy trónbitorló, közülük nem egy kacsingat Frodóék nagy kalandja felé, de ezeket a mozikat többnyire illékony élményként éljük meg. Jönnek és mennek, tartanak, amíg tartanak, de a pillanatnyi lelkesedésen túl egyik sem képes megragadni, énünk olyan elválaszthatatlan részévé válni, mint 30 évvel ezelőtt a STAR WARS, 20 éve a BACK TO THE FUTURE, 10 éve pedig a THE LORD OF THE RINGS. Az a generáció, amely ezeket átélte és megélte, valószínűleg a sírig magával hordozza majd őket. Példaként, kincsként: a sajátjaként

Remélem még lesz  legalább ennyiben részem, még ha 10 évente is 🙂

Continue Reading

Beteges zene

Tegnap aztán autóba vágtam magam és lerobogtam estére Kanizsára, hogy meggyógyuljon Babszem. S láss csodát, végigaludta az éjszakát, nem lázasodott be és ma is csak hőemelkedése volt.

Viszont tegnap lefelé az úton Ezeröcsit hallgattam és volt benne valami új szám Tabáni Istvántól. Tévétlenek lévén nem nézünk semmilyen tehetségkutatót, de lehet ha lenne akkor se nagyon. Mindenesetre a neveket azért nehéz megkerülni mert mindenhol szó van róluk amikor nyernek, veszítenek, hisztiznek, megbuknak, Playboynak fotózkodnak stb. Na de én még ezt a gyereket énekelni nem hallottam. És a Neón beharangozott szám az valami iszonyú szörnyű. Komolyan én azt hittem Jimmyvel az ilyen stílus már sírba szállt: mind a szöveg, mind a hang, mind a zene kritikán aluli volt. Én, aki nem vagyok egy nagy zenei szakértő és mondjuk  számomra a mainstreamtől távol eső muzsikát nálam a RadioCafe és az MR2 kínálata kábé le is fedi, de azért hallgatok slágerlistát is hangosan jajongtam az autóban és kikapcsoltam a rádiót a szám második felére. Szánalom, de tényleg.

Continue Reading

Valentin nap, a film

Azért persze kihasználjuk, hogy Babszem nincs itt, meg most van keddre is kedvezményes jegyem (legyen már valami haszna a lakáshitelemnek is*), úgyhogy tegnap este elmentünk A.-val az Alle-ba csajmozizni. Mert lássuk be, hogy a Valentin nap már koncepciójában is eleve a nőket célozza be. Nem is volt sok férfinéző a teremben, azok is a párjukkal jöttek és a film kezdése előtt nem sokkal még beözönlött egy csapat hölgy (mondanám a női brigád közös mozizása, de manapság már nincsenek brigádok) ezzel az egyensúlynak már végleg lőttek.

Valentin napi tabló

Az az igazság, hogy az Igazából szerelem óta az amerikaiak próbálkoznak, hogy valami hasonlót összehozzanak. Ott volt ugye tavaly a Nem kellesz eléggé, ami kicsit túl keményre sikerült, kevés volt benne a szerethető karakter, hát most úgy gondolták egy vén motoros kezébe adják a gyeplőt. Elvégre Gary Marshall, a rendező már olyasmiket tette az asztalra, mint a Micsoda nő!, Krumplirózsa, Oltári nő, Neveletlen hercegnő stb. Össze is trombitálta a műhöz régi kedves barátait, rokonait, üzletfeleit és kabalafiguráit (Hectro Elizondo, Larry Miller), akik közül sokan már nagy nevek lettek meg még néhány új ifjúsági kedvencet is (oké, amikor arról volt szó, hogy Willy nem szeret meztelenkedni mert mindig a felsőtestét kell mutogatnia, leesett, hogy bizony ez Taylor Lautner, akiért a világ tiniinek az a fele őrül meg, akit hidegen hagy Robert Pattison sápadtsága) felvonultat. Szóval van itt minden, ami szem szájnak ingere: gyerekszerelem, tinik, húszas-harmincas éveikben járók gondjai, házaspárok, ismerkedés, szinglik, fájó igazságok, leleplezések, bőrszíntől és szexuális beállítottságtól független kapcsolatok satöbbi, ami a szívvel jár. S most nem a karácsonyi szeretet ünnepe, hanem a Valentin nap körül bonyolódnak a dolgok, a szereplők itt-ott összefutnak. Ráadásul azért a tanítónéni elmeséli honnan is ered az ünnep. A szereplők egész jók, talán Jessica Alba és Queen Latifah kapnak méltatlanul kevés vászonidőt, s nekem hiányzott valaki igazán dögös pasi. Mert a legfőszereplőbb talán még Ashton Kutcher, de hát őt nem kedvelem valamiért annyira, ráadásul az ő szinkronja teljesen el volt szúrva, Bradley Cooper se jön be, Eric Dane meg csak borong és borong és csak a végén derül ki, mekkora áldozatot hoz a szerelemért. A nők sokkal jobbak lettek, de valahogy ez Gary Marshallnak jobban fekszik. Van a filmben néhány jópofa poén, s még a szokásos néger hang (alias Galamb) is feltűnik egy rövid, de vicces jelenet erejéig, de valóban nem ér nyomába az Igazából szerelemnek. Valahogy az amerikaiaknak ez még mindig nem megy annyira, hogy igazán szívhez szóljanak.

Legtöbb helyen szinkronizálva adják amúgy a filmet és leszámítva, hogy meghagyták a sorozatokból, korábbi szerepekből jól ismert szinkronhangokat, elég sokat elszúrtak. Leginkább az itt-ott felhangzó DJ lett pocsék. Nem tudtak volna valami rádiós műsorvezetőt felkérni rá?

A Soundtrack viszont megszerzős. Főleg a Willie Nelson féle “On the street where you live” tetszett. Lévén nagy My Fair Lady rajongó vagyok (amúgy ha valaha megfilmesítik újra, szerintem Anne Hathaway-nek kéne játszania Elizát)

Azért még 1x majd DVDn eredeti hanggal meg kell nézni. Igazából a film teljesítette a küldetését: szórakoztatta a nőket.

*Az Axa ügyfelei igényelhettek és kaphattak kedvezményekre jogosító kártyát. S mivel az ajánlatban szerepelt, hogy könyvekre meg mozira adnak kedvezményt, naná hogy kértem belőle.

Continue Reading

Az Avatarról

Hű hát mit ne mondjak, soha rosszabb filmmel ne kezdjen az ember 3Dben. Na jó, 10 éve 1x még Las Vegasban voltam olyan 3Ds moziban, ahol rángatták alattam széket és spirccelték az arcomat de az csak 10 perc volt, nem két és fél órás tömény látványorgia. Mondjuk hiába volt szép a növényzete a bolygónak a horrorba hajló állatvilág miatt azért nem szívesen költöznék még a neonfolyó mellé se 🙂

Moziélményre határozottan megvett Cameron. Látványos, hangulatos film volt, csak éppen a sztori volt kiszámítható és kicsit olyan, mintha már régen látott elemekből és főleg az Aliensből építkezett volna. Nem azért, de Giovanni Ribisi alakja de még a gesztusai is tisztán olyanok voltak, mint Carter Burke-é. Továbbá kicsit az volt a bajom, hogy a színészek arcjátéka, valahogy nem jött át a szemüvegen. Amikor kékek voltak, akkor semmi gond, de rendes emberként a mimika elsikkadt.

Sigourney Weaver még mindig nem tűnik 60 évesnek, s az a bajom, hogy hiába akarnak Sam Worthingtonból nagy sztárt csinálni, mert kicsit olyan, mint Russel Crowe fiatalon, azért eléggé jellegtelen fickó. Pedig én szeretni akartam:)

Mindenesetre ez tényleg az a film, amit sima moziban, esetleg lelopva a netről egyszerűen nem érdemes megnézni.

Continue Reading

Könyves aloldal

Nekem mindig van egy csomó ötletem. Csak többnyire lusta vagyok megvalósítani. Anyaggyűjtésben, ötletelésben azonban verhetetlen vagyok. Már olyan sok minden jó ötletem volt (csak úgy magánban) könyvekkel, könyvesblogokkal kapcsolatban is. Aztán sikerült egy partnert találni az ötletekhez Natasha személyében, amit aztán Anna és a freeblog is felkarolt, úgyhogy megszületett a Freeblog.hu legújabb aloldala, a könyves.

Egyelőre a tervek szerint hetente más fogja szerkeszteni. Nem én indítok mert a hét kicsit sűrűnek tűnik de majd a jövő héten enyém lesz a gyeplő. Amúgy is Natasha mindig olyan jól megragadja a lényeget.

Continue Reading

Boszorkányos

A múlt hetem azzal telt el, hogy kiolvastam Gregory Maguire: Wicked című regényét. Angolul és megint csak megbizonyosodtam arról, hogy fantasyt nagyon nehéz nekem idegen nyelven olvasni. Kényelmes vagyok annyira, hogy szeretem, ha nálam okosabbak már járnak előttem és megmagyarítják a kitalált világokat, s nekem nem kell annyit szótárazni, s gyorsabban megy a betűfalás. Mennyivel egyszerűbb bestsellereket, romantikus regényeket angolul olvasni. Azt hiszem maradok ennél a felállásnál. Egyébként csak másfél hónapot kellett volna várni, mert szeptember 20 után jelenik meg magyarul is a regény.

Amúgy a könyv klassz, szerettem a témáját és a megvalósítását. Utána még egy csomót keresgéltem a neten, próbáltam a musical változatba is belehallgatni, arról is megtudni valamivel többet. Tetszik, hogy Maguire az Óz filmből, könyvből és a hétköznapokból gyúrta össze a főszereplő, a Gonosz Nyugati Boszorkány alakját. Elphaba zöld, ahogy a filmben ábrázolták, Dorothyval való találkozása azonban a könyvben leírt koreográfiát követi. Azt pedig, hogy a főszereplő a regényben az Állatok (a regény történetében állatok és Állatok vannak, utóbbiak beszélni és gondolkodni tudnak) felszabadításáért küzd az író tuti onnan vette, hogy Margaret Hamilton, aki a boszorkányt játszotta az Oz a nagy varázsló című filmben egész életében állati jogi aktivista volt.

Continue Reading

Takarítás és kultúra

A hétvége jól eltelt, a szombatot kineveztük pihenonapnak, bevásároltunk, elmentünk vendéglobe ebédelni és szaunáztunk. Vasárnap pedig nekiugrottunk a takarításnak. Jó alaposan igyekeztünk csinálni, eléggé el is húzódott, szerencsére az ebédet nagyjából elozo este megcsináltuk (pisztráng), a paradicsomos cukkinilevest meg a salátát nem tartott sokáig összedobni és desszert is volt, fagyi, szóval egész szép vasárnapi ebéd készült fél óra alatt.

Aztán elmentem a könyvklubba mert úgy éreztem ott kell lennem, hogy megnézzem, mit tudnak a többiek órákat beszélgetni a Twilight sorozatról. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy rákattannak, mikor anno az általam ajánlott  Az idoutazó felesége meg  A Tizenharmadik történet nem volt nagy siker a körükben. Ráadásul már hetek óta próbálunk egy Ulickaja találkozót összehozni, de az nem jött össze, erre meg bezzeg mindenki hirtelen ráért. Szóval nem értettem, hogy pont engem, aki falom a bestsellereket, ponyvát, fantasyt, romantikát teljesen hidegen hagyott a Meyer orület, bezzeg a többieket, akik eddig Austent, Gaskellt, Bronte-kat, Woolfot olvastak és értük rajongtak teljesen beszippantott ez a sorozat. Szóval el lehetett róla beszélgetni órákig, sok minden más is felvetodött elso szerelmektol a vámpírokon át az irodalmi hivatkozásokig, de az az igazság, hogy engem ezek után se tudtak meggyozni a csajok, hogy siessek és olvassam el a többi részt, egyelore tartom magam annál, amit az Alkonyatról írtam. Viszont az megbizonyosodott, hogy Meyer tud valamit, mert képes olyan témáról és úgy írni, ami különféle  embereket  is be tud szippantani, pozitív gondolatokat vagy éppen ellenségeseket kiváltani, de lényeg hogy port kavar és sok mindent lehet belemagyarázni történeteibe.

Continue Reading

Brüno

Annak idején csak DVDn láttuk a Boratot és nagyon nem értettük mi körülötte a felhajtás, minket határozottan irritált az egész és még néhol unalmasnak is tűnt. Azért a szalmaság miatt most mindenféle mozis játékba is beneveztem és meglepetésemre sikerült filmklubos jegyet nyerni. Méghozzá a Lobo Tómiaként, pedig azt hittem, erre már nem buknak az origósok, csak rendes név és emilcím kap jutalmat. Mondjuk a csajok az Arénában meg is jegyezték: vicces.

Egyébként sokan voltak, még egy csomó más szervező is premier előtt tartott vetítést (AXN, Rise FM, na meg a forgalmazó), két teremben is adták a filmet. Úgyhogy csak belépésnél meg mosdóba menve láttunk híresebb bloggereket, köztük a film fordítóját is:)

Mivel úgy mentünk a filmre, hogy ingyen megnézzük, jó, mert amúgy nem adunk ki a Borat után pénzt ilyenre, roppant kellemesen csalódtunk. Azt hittem minden poént lelőttek a trailerekben, de bőven maradt min röhögni és szörnyülködni. Mert azért nem csoda az a 18-as karika, Brüno kalandjai és magánélete eléggé meredek. A sztori rövid: Brüno meleg osztrák műsorvezető, divattal foglalkozik, egy végzetes hiba miatt azonban leszerepel, ezért Amerikába utazik, hogy híres legyen. Tanulmányozza a celebeket, próbál beilleszkedni (tévéműsort készít, jótékonykodni akar, országokat megmenteni – Középföldét höhö – , afrikai gyereket fogad örökbe stb.), de rájön, hogy csak úgy lehet híres, ha heterová válik. Úgyhogy próbálkozik beilleszkedni. Sacha Baron Cohen mindezt úgy csinálja, hogy kitalált karakterét szembesíti hús-vér emberekkel és az ő reakcióik még viccesebbek, szánalmasabbak, mint maga Brüno. Szóval nem egy olyan vígjáték amit mindenkinek lehet ajánlani, magas fokú tolerancia szükségeltetik hozzá, homofóbok kerüljék:). 

Ráadásul nagyon korrektül nem volt hosszú film, 10-kor már otthon is voltunk és a mostanában nagyon finnyás embernek is roppantul tetszett (neki a Másnaposok se jött be pl.)

 

Continue Reading

To be nominated…

Gyorsan utána néztem, hogy jól emlékszem-e, tényleg nem voltam még jelölve Goldenblogra, s bár annak idején még a blogtéren Murci első kezdeményezése, a felvágunk lett jelölve, aminek én is tagja voltam, de csak a saját munkámat még sose értékelték.

Na és most már megértem ám, hogy az Oscar jelöltek miért mondják, már a jelölés is sokat jelent nekik. Eddig úgy gondoltam ez csak PR szöveg, mert a lényeg a győzelem. Elvégre a többi nevet úgyis elfelejti az ember (csak filmek trailerjeinél írogatják ki, hogy játszik benne az Oscar jelölt Will Smith pl.). Na meg én az a fajta vagyok, aki különösebben nem szereti, ha ünneplik, viszont tud azon duzzogni, ha úgy érzi, méltánytalanul mellőzik. Viszont ha rámszakad valami nagy figyelem akkor meg végtelenül megijedek és visszamennék a csigaházba azonnal. Szóval ez így most pont jó a lelkemnek.

Mennyit keseregtem azon, hogy a csak olvasmányélményeimről szóló blogomon nem pezseg annyira az élet, mint másokén, de a koncepciót meg nem akartam feladni, hát maradt az olvasónapló 500 bejegyzés és 6 év után a régi. Mint valami régi kollega, aki szakmailag elismert és az alapokat nagyon tudja, lehet rá számítani, megteszi ami a dolga, ha komoly kérdés van, hozzá fordul az ember, de mikor villogni kell, mikor pörgés van, mikor PR akkor ő szorul a háttérbe mert a fiatalabbak, gyorsabbak és egzotikusabbak előrébb törnek a reflektorfényben.

A mostani Goldenblognál viszont nem csak jelöltek, több ezer blog között de benn vagyok az utolsó 100-ban ami nem is csak könyves, hanem általánosan kulturális blog, szóval kemény mezőny, s igazából 3x is rajta vagyok mert még két “közösségi kulturális” blog szekerét is tolom néha (Mitolvas és Evocatio). Szóval megvan az elismerés és ha nagy ünnepség meg reflektrofény a végén nem is lesz, remélem valami díjátadóra és ingyen szendvicsre-piára el tudok menni 🙂

Önfényeztem. Ez jól esett.

Continue Reading

Rock rock rock your boat

Mivel a múlt héten át kellett passzolni a Rockhajós jegyet, de ez mindenképpen olyan film volt, amit meg akartunk nézni, tegnap elmentünk hát moziba. Utoljára az Ember gyermekét néztük meg esti vetítés keretében (pont azon a napon, amire hivatalosan ki voltam írva Babszemmel). A Rockhajó meg ugye Richard Curtis miatt kötelező volt, mert ő az egyik kedvencünk és bármikor képesek vagyunk megnézni a Love Actuallyt (Kérem vissza a DVDt!). Előre örültünk, hogy feliratos lesz a film. 

Végeredményben, nem volt rossz, bár kicsit túl hosszúra sikerült. Rövidebbre kellett volna venni. De voltak benne hihetetlenül vicces jelenetek, beszólások. Thick Dave-n és a Húsvéti nyúlon bármikor tudok röhögni. Szerepelt benne egy csomó mindenki a Love Acutallyből, meg a fél IT Crowd. A zene kiváló volt, szerintem Midnight Mark kiköpött Heath Ledger figura, valamint Jack Davenport elképesztően hasonlít Pindroch Csabára. De még a hangszíne is!

 

 

Continue Reading

Megérkezett

Nah öszeszedtem magamat és merész voltam: rendeltem könyveket a Bookdepository.co.uk-ról. Itt már írtam róla, meg arról is, hogy miért gyáváztam.

Múlt héten hétfőn adtam le a rendelés, két könyvre, áruk messze jobb volt, mint ha itthon kértem volna meg a könyvesboltjaimat, hogy szerezzék be, ráadásul tudtam paypal-lel fizetni, szóval nem is a kártyámat használtam. Csütörtökön még úgy volt, hogy a 2 napon belül ígért postázáshoz képest csak az egyiknél szerepelt, hogy feladták. Tegnap azonban mind a kettő megérkezett. Ugyan a postaládába nem fért bele, de szerencsére Anikó, aki a 3. emeleten lakik otthon volt és átvette. 

Ügyhogy maximálisan meg vagyok elégedve. A Book depository árai valóban azzal, hogy nem kell a szállításért fizetni az angol amazon árai alatt vannak. Az amerikaival nem mindig veszik fel a versenyt, mert ott eleve olcsóbbak a könyvek, de a szállítási költség azért onnan is megdobja az árat. Azért azt tudni kell, hogy a regények puhakötésben angolul olcsók, a keménykötésűek annyira nem, a tényirodalom is borsos árú. Szóval van ahol továbbra is lehet versenyeztetni a hazai könyvesboltokat (Bookstation, Pendragon, Bestsellers), de van amikor megéri magának intéznie az embernek az egész ügyet.

 Közben a könyvesblogon is számoltak be kellemes élményekről.

Continue Reading

Olvasónapló

A héten elérte az 500. bejegyzést az Olvasónaplóm. Megnéztem, hogy 2003ban indítottam, szóval van már az is 6 és fél éves. Ráadásul csak 13 bejegyzés az, ami nem a könyvekről szól.Nem is lett körülötte olyan nagy élet, mint néhány újabb, de cserfesebb könyves blogban. Egyetlen bánatom, hogy nem voltam elég szemfüles és az olvasonaplo.hu már spg-é. 

Szóval 6 év alatt 487 könyvet olvastam minimum (eleinte volt pár olyan bejegyzés, ahol csak felsoroltam mit olvastam). Történetileg eleinte tényleg csak magamnak írtam, főleg fülszövegeket másoltam be, néhol volt személyes vélemény, mert amihez komolyabbat akartam hozzáfűzni azt megtettem itt. Aztán amikor a blogter indult, ott próbálkoztam kilépni a nyilvánosság elé és kissé kozmetikázottan jelentgettem meg az olvasmányaimat. Azaz mélyen hallgattam egyik guilty pleasure-ömről, a romantikus regényekről. A könyvismertetéseket két helyre írtam, s a freeblogon továbbra is jegyeztem ami a blogtérről kimaradt. Majd döntöttem: maradok a freeblogon, nem kétlakiskodom és két éve beszüntettem az ottani blogot.

A trend továbbra is marad: oda tényleg csak az olvasmányok kerülnek, egyéb könyvvel, kiadással, vásárlással kapcsolatos dolgok meg jönnek ide. Kicsit megveregettem a vállamat: szép munka.

Önfényezés off.

(Ez meg itt a 3333. bejegyzés volt és idén még csak meg se említettem, hogy május 17, lett 7 éves a blog. Már iskolás!)

Continue Reading

Boldly Go

Az úgy volt, hogy én mindig kifejezetten dühös voltam, amikor az osztrák tévén a megszokott és kedvelt délutáni sorozataim helyett (mint pl. A farm ahol élünk, I dream of Jeannie) azt a hülye Star Treket adták, ami számomra nem sokban különbözött az Orion űrhajótól. Néha láttam belőle pár percet, nagyjából ismertem a szereplőket, de sose érdekelt különösebben. Soha nem bírtak becsábítani a filmekre se a moziba. Egészen mostanáig.

Pedig eleinte teljesen hidegen hagyott azúj feldolgozás is, aztán amikor megjelent a film és kezdtek jókat írni róla, főleg azt, hogy nem rajongók is élvezni tudják, meg hogy Simon Pegg is szerepel benne, befutott másodikként a Mit nézzünk meg ha moziközelbe jutunk? versenyen. S mivel az ember leszavazta Wolverine-t, hát tegnap elmentünk Nyíregyházára (jelenleg vidéken vagyunk nagyszülőknél weekendezünk) és megnéztük a filmet. S azt kell mondanom, hogy az előzetes ismertetők nem hazudtak: ez egy nagyon klassz űrfilm volt. Jól volt felépítve a sztori, a szereplők kiválóak voltak, kirajzolódtak a határok, hogy ki miért olyan, amilyen, s természetesen még rengeteg folytatás lehet az egészből. Az eleinte nyálasnak tartott Chris Pine jó volt Kirkként, a pálmát mindenképp Zachary Quinto vitte, mint Spock és valahogy mostanában már nem fog filmes dolgokban az agyam mert végig törtem a fejem, hogy ki a fene játsza Nerot, mert annyira ismerős, de csak a stáblista alatt esett le, hogy Jééé ez Eric Bana, pedig Jennifer Morrisont már elsőre felismertem (na jó, mostanában sok House-t nézünk) és Winona Ryder is beugrott.

Continue Reading

Hiányzó vásárlás

Kíváncsian vettem ma kezembe a Kelly KFT által kiadott Egy boltkóros naplóját amit a filmmel egy időben jelentettek meg. Az érdekelt, hogy vajon újrafordították-e, vagy a régit hagyták meg. Az Ulpisunak valahogy kimehetett a fejéből, hogy anno kiadták egy színvonalas borítóval. Engem határozottan meg is győzött annyira, hogy később végigolvastam a Becky Blomwood regényeke, sőt Kinsellát is rendszeresen előveszem, mert szórakoztat.

Na de a lényeg, hogy igen, új fordítás a Kelly kiadás és hiányzik belőle az utolsó 30oldal! Vége van a 21. fejezetnél, holott 24 fejezetből áll a könyv! Legalább is ma az Alexandrában 4 kötetet néztem meg és így volt.

Egyébként azért tudom, mert pont mostanában vettem meg az eredetit, a könyvudvarban 480Ft-ért és minap lapoztam át, hogy felkészüljek rá a film előtt.  Egyébként elvileg még kapható náluk.

 

Continue Reading

Gaiman év

Tegnapelotti hír, hogy Neil Gaiman legújabb regénye, a The Graveyard book megkapta a Newbery díjat, amit az amerikai gyerekkönyvtárosok szövetsége oszt ki minden évben a legjobbnak ítélt munek. Pont nemrég olvasgattam róla, hogy sokan úgy gondolják, ez se feltétlenül annyira etalon mint az irodalmi Nobel díj, mert vannak köztük regények, amiket a szakemberek ugyan kiválónak értékelnek, viszont a gyerekek nem olvassák oket. Azért egy ilyen díj mindenképpen megdobja az eladdotsági listákat. Most meg egy olyan könyv kapta, ami eleve már régóta a bestseller listák élén van. S van egy teljesen jópofa olvasata is a regények a szerzo eloadásában.

Sokan úgy tartják, Gaiman egyedül a Sandman-nel alkotott nagyot, a regényei annyira nem jók, kicsit egy kaptafára készülnek. Részemrol szeretem ot. Eloször az Elveszett Próféciákat olvastam a tollából, az is inkább Pratchett miatt került a kezembe. Aztán meg jött a Tükör és Füst ami egy nagyon jó kis novellagyujtemény és innentol próbálkoztam a regényekkel is. Elobb magyarul (Amerikai istenek), aztán mivel még akkor úgy tunt, hogy soha nem fog anyanyelvünkön megjelenni, angolul vágtam neki a Soseholnak, Csillagpornak és az Anansi boys-nak. Aztán a Fragile Things már olyan régóta ül a polcomon, hogy közben az Agave felkarolta a szerzot, miután a Csillagpor moziban is nagy siker lett és sorra adogatja ki a muveit, legutóbb pont a Törékeny holmik jelentek meg. Hamarosan jön a Coraline is magyarul (picidzé és Isolde is, a két nagy Gaiman fanatikus olvasónaplót író egyaránt elismeroen nyilatkozott róla), még a film elott, az Agavé gondozásában pár héten belül. Gaiman mostanában úgy tunik, inkább gyerekeknek ír, a tavalyi World Book day-re megjelent Odd and the Frost Giant is nekik szóló mese volt, természetesen skandináv mitológiával fuszerezve, de legalább láttam benne, hogy tényleg ért a fiatalok nyelvén.

Na és persze a film is felfedezte ot magának. Ott volt a Mirror Mask (aminek az alapját anno szintén gyerekeknek írta), aztán meg társszerzoként jegyezte a Beowulfot is. Mindjárt itt a Coraline, közben amikor tavalyelott itt járt Magyarországon elvileg azért jött, hogy a Hellboy II forgatásán kicsit körbenézzen, hogy is kell filmet csinálni mert o is szeretne megpróbálkozni vele. Úgyhogy ezt a lépését még várjuk.

Közben még az is kiderült, hogy a frissen díjazott könyvébol is készül film (“A Dzsungel könyvéhez hasonlít a sztorija, csak éppen itt a párducok helyett szellemek vannak” – írja az Empire), méghozzá Neil Jordan rendezésében.

Szóval olvassatok Gaimant, mert ha a fordítás mostanában nem is adja vissza annyira a szerzo eredeti nyelvbéli virtuozitását, a történetei azért csodásak. A Tükör és Füsttel ajánlom kezdeni (mint mondtam, Sandmant nem ismerem).

 

Continue Reading

Könyvek és web

Nem is olyan rég volt a könyvesblogon egy lista, hogy mit kéne tenni egy kiadónak ahhoz, sikeres legyen a  weben. Erre volt is mindenféle reakció az agaveblogon, holott tényleg ők azok, akik egész jól csinálják ezt a modern marketinges dolgot. Plusz még a kiadványaik is jók:)

Most a New York Timesban van egy cikk arról, hogy vajon mennyire segíti egy könyv eladását ha van egy jó kis honlap is ami kapcsolódik hozzá. Lényeg: senki se tudja, sose mérték. De vannak olyan szerzők, akiknek az oldala akár 30,000 dolcsiba is kerül meg 2-3 embert foglalkoztatnak. Mindenesetre ég és föld az ottani hozzáállás a témához és az itthoni.

 

Continue Reading

Daddy! Nice wheels!

Ma még kihasználtuk, hogy teszvesz néni busza csak délután megy, elmentünk a negyed 12-es előadásra, beváltottuk az emergency ticketünket és megnéztük a RocknRollat, ami magyar keresztségben a Spíler címet kapta, s a fordítóját, Heltai Olgát lehet utálni. De tényleg. Viszont legalább feliratos volt és angoltudással azért lehetett élvezni. Kicsit eltérő volt a filmről a véleményünk az emberrel. Nekem tetszett, ő meg azt nehezményezte, hogy mennyire replika volt az egész, hogy Ritchie a saját filmjeihez nyúlt vissza. De hát ez az, amit tud, amit jól csinál. Mondjuk én elkerültem a bődületesen rossz filmjeit, a két klasszikus ott a polcon, néha elővesszük, s részemről semmi baj nem volt azzal, hogy a karakterei visszatérők voltak (Mickey O'Neillt itt pl. Johnny Quid-nek hívták), meg a történetvezetés stílusa is. Sőt külön tetszettek a különböző utalások más filmekre mint a  Pulp Fictionra (a kép), Halálos Fegyver 3 (a sebhelymutogatás- ami amúgy is a nagy kedvenc rész volt), Chasing Amy-re (a roverből kiszállós szerelmivallomásos esős rész:) stb. Volt néhány szöveg is, ami bevonulhat a klasszikusok közé. Gerard Butler jó pasi és bár nem a párom, de szerintem alacsony is lenne hozzá.

Egy jó film mindig fel tud dobni, pláne ha ritkán tudok moziélményhez – popcorn, cola, reklámok, nagy vászon – jutni.

Continue Reading