El is felejtettem, hogy amikor a lelkésznél voltunk lebeszélni a keresztelőt, még nyári szünet volt, úgyhogy mindkét gyerek jött velem. Babszemmel elbeszélgetett a lelkész, aztán persze jött a nagy kérdés, hogy Mi leszel, ha nagy leszel? Mire a fiam rebbenés nélkül rávágta:
Snowboardos.
Máig nem tudom, ez honnan jött, de azóta megbeszéltük, hogy végülis csak meg kell tanulnia snowboardozni és akkor is kell iskolába járnia, ha ezt a pályát válassza.
Amikor két éve nagy meglepetésünkre befutottunk a Mozdony Grand Prix-be kellemes élményben volt részünk. Idén már tudatosan készültünk, hogy ezen a hétvégén lesz, majd szombaton elmegyünk hát a Vasúttörténeti Parkba és megnézzük. Beavatjuk az ifjabb generációt is. Pont a kezdésre értünk oda, lemaradtunk a mozdonyok külön bemutatásáról, de gondoltuk azt majd úgyis elmondják a verseny közben. Kocsival mentünk, a főbejáratnál léptünk be, épp megnyitottak egy harmadik pénztárat is, úgyhogy nem kellett várnunk, sőt rögtön megvettük a jegyeket a kerti vasútra is. Aztán én Zsebivel meg a babakocsival kicsit lemaradtam, mert a macska meg egyéb köves úton elég nehezen ment a közlekedés. Aztán meg sajnos nem néztük a versenyt, mert bár Zsebit lenyűgözik a nagy járművek (s ő nem válogat, kamion, kombájn, kukásautó – amit egyik hétfőn negyed órát követtünk a környéken- simán jöhet), a mozdonyok gőz eregetése és füttye már kevésbé lopta be magát a szívébe. Úgyhogy meg se találtuk Babszeméket a tömegben, hanem csak ácsorogtunk egy darabig, majd elmentünk körbenézni. Gondoltam felfedezem, hogy hol és merre vannak az étkezőkocsik, mert nagyon készültünk arra, hogy megint eszünk a cseheknél, de most időben és akkor jut a knédliből várakozás nélkül is. Csakhogy most nem volt étkezőkocsi találkozó, csak a szokásos magyar modern és nosztalgia utasellátók. Zsebivel végül a Kárpátalja Express egyik kocsijában kötöttünk ki, ahol ő szépen eltologathatta a babakocsiját. A nagyobb fiúk végül épp csak megvárták az első versenyt, mert Babszem azon izgult, hogy mikor megyünk már végre kerti vasutazni. 
Úgyhogy randiztunk és elmentünk egy körre. Mivel a kedvenc fekete kisgőzös éppen kiállt, mert javítgatták, a zölddel mentünk el. Babszem ült elől, mögötte Zsebi aztán én. A fiúk nagyon élvezték az utat, bár a kisebbik végig nagyon komoly képpel utazott, azért miután leszálltunk azonnal mutatta, hogy menjünk vissza és amíg ott voltunk többször is mutogatott a vonatok felé, kapacitálva minket, hogy menjünk újra. Aztán ettünk, meg mentünk még egy kört a kisvasúttal, mert Babszem addig nem nyugodott, s most sikerült a feketére felülni, megnéztük a modelleket is, de az nem volt annyira nagy szám idén, majd még egy versenyt elmentek a nagyok megnézni, mi ismét az élményvonatkocsiban kötöttünk ki. Aztán volt még fordítókorongozás és végül megnéztük a kiállított mozdonyokat. Ezek közül jó párra fel is tudtunk menni, volt ahol benn voltak lelkes önkéntesek és eljátszották, miket is kellett megtenni ahhoz, hogy elinduljon a vonat. Zsebi tátott szájjal figyelte a sok fekete kart hogy rángatják, Babszem meg addig mászott fel-le másik mozdonyokra, amíg talált olyat, ahol kipróbálhatta amit látott (ehhez a következő feltételeknek kellett teljesülnie: be lehetett menni a fülkébe és pár kar működött is), az öccse ezt is élvezte. Meg azt, amikor felraktuk egy teherkocsiba és mindenáron másik oldalt szeretett volna lemenni, nem ott, ahol mi álltunk. Hiába szóltunk neki, ő csak vigyorgott elég huncutul:
Végül nagy élmény volt Zsebinek is, vele még játszótereztem meg csúszdáztam is egy kört közben, Babszem kicsit talán már unta a témát, de legalábbis nem volt annyira lelkes, mint korábbi alkalmakkor.
A szülőin az egyik anyuka javasolta, hogy legyen facebook group-ja a sárga csoportnak. Persze zárt meg titkos, de ott rengeteg infót lehet megosztani. Ő ezt a piros csoportnál tapasztalta, ahova a másik fia jár. Szóval feltörünk, mint a talajvíz.
Amúgy sok minden redundáns volt persze, mert a kicsik szüleinek kellett rengeteg dolgot elmesélni. Volt anyuka, aki azért aggódott, nem rossz-e, ez a vegyes csoport, hogy iskolába készülők mellé 3 éveseket tettek. Mert mostanában a fia azt mondja, hogy nem csinálnak semmit a kicsik miatt (nem mennek az udvarra, focizni, nincs projekt). Az udvarra menés csak az első héten volt igaz, a többi meg még nem kezdődött el… Az igazgatónő szerint, ha mondjuk már tavaly év végén tudták volna, hogy át kell szervezniük egy csomó mindent – mert az önkormányzat erősen meghúzza a gatyaszíjat és el kell bocsátani a két nyugdíjas takarítónőt, akiknek a munkáját felváltva a dadusok fogják ellátni-, másképp döntöttek volna. Például így kétséges az is, hogy a csoport együtt tud-e menni úszni. Mert csak kevesen jelentkeznek úszásra, úgyhogy a csoport nagy része maradna az oviban, de így egy óvónő tud csak menni velük. Ha nincs szülői kíséret, akkor lőttek az egésznek. Ráadásul kevés gyerekkel nem mehetünk oda, ahova tavaly, ami gyalog van 10 percre, mert oda legalább 15 főt fogadnak el. A messzebbi villamosozós helyre délelőtt lehet menni, akkor mindenképp kell kísérő. Egyelőre tehát még nézelődés van, hogy lehetne megoldani az úszást annak, aki szeretné. Ha igaz amit tavaly hallottam a másik csoportból, hogy a délelőtti helyen engedik a kisgyerekeket is az uszodába bemenni, akkor mondtam, hogy én ha egészségesek a fiúk vállalom a kíséretet. Meg vállaltam még, hogy fényképeket töltök le az ovi számítógépéről, s eljuttatom a többieknek:) SZMK-ra azért nem jelentkeztem, visszafogtam magam:)
Babszem előreláthatólag logopédushoz fog járni, a feljesztő pedagógus tegnap találkozott vele, hamarosan az is kiderül, hogy mi az, amivel még foglalkozni kell.
Ja és míg tavaly ingyenes volt a foci, most, bár kaptak egy kis focipályát egy alapítványnak köszönhetően, már nem az lesz. Januártól meg ki tudja, mit fog tudni leszervezni az igazgatónő, mert addigra méginkább elvágják az ovit a pénztől.
Csütörtökön lesz az oviban az első szülői értekezlet, ami az ember szerint úgyis felesleges lesz, mert majd ugyanazt mondják el, amit tavaly. Mert már akkor is úgy volt ugye, hogy a csoportnak a 65%-a suliba megy, aztán a végén csak 5-en léptek le. Most meg van 6 kicsi, a többiek meg mind készülni fognak a sulira. Erről fog szólni gondolom, hogy milyen előkészítéseket kell tenni, ki fogja majd vizsgálni őket stb. De persze én ennél lelkiismeretesebb vagyok, mint az ember, ott akarok lenni és tudni, mi a menetrend. Az egyik éjszaka már amúgy is azt álmodtam, hogy Babszemet leszólták, hogy nem iskolaérett, ráadásul aki megtette (álmomban a volt bölcsis gondozónője volt), az a “fogyatékos” szót használta. Az ember azt mondta, kicsit túlaggódom ezt az iskola dolgot. Pedig én még sehol se vagyok. Mennyivel egyszerűbb volt még a mi időnkben, amikor csak az maradt az oviban aki augusztus 31 után született és kész. Mindenki más mehetett tovább. Most meg ugye már április 30 után születetteknek kérvényt kell benyújtani, vannak akik 8 évesen kezdik a sulit meg egyéb finomságok, amikről már nem is akarok tudni. A gyerekpszichológusok szerint játsszanak minél tovább gondtalanul az oviban, ugyanakkor meg vannak akik furán néznek ha egy gyerek 6 évesen még nincs iskolába. Mert biztos valami baj van vele, mondják, vagy gondolják és néznek úgy.
De már tavaly óta látom a szülőkön, hogy mekkora stresszt jelent ez az iskola előtti felkészülés. Mindenféle foglalkozásokra vitték a gyerekeket, meg nyílt napra, délutánra, házi feladataik voltak stb. aztán a végén meg maradt az oviban, gondolom szintén csalódottan, mert nem erre készült. S ugye tavaly Babszem ki is jelentette, hogy ő nem akar iskolás lenni és én egyértelműen annak tudom be, hogy látta, mit is művelnek a többiekkel az óvónők, logopédus, pszichológus, szülők. Most a második héten már Zalán szülein is láttam a stressz jeleit, tegnap vitatkoztak azon, hogy melyik iskola lenne a jobb a fiuknak (apuka a hozzá hasonló gyerekeket tartalmazó suli mellett tört lándzsát, mert ott van ismerőse, az majd figyel a csemetére, anyuka meg azt mondta, hogy pont nem olyan srácok közé raknál a fiát, amilyen ő is, az ismerőst meg amúgy is a hajára kenheti) , ma meg anyuka kikérdezte a fejlesztő pedagógust is a felmérésről, jelezte neki, hogy a fia le tudja már írni a nevét, csak azt elfelejtette megmutatni. Nekem meg azt mondták, hogy higgyem el, ez az év erről fog szólni.
Ebből mit szűrtem le, hogy az iskolaválasztás nagyon fontos és könnyedén megkeseríti a gyerek életét.
Tegnap elmentünk kirándulni, méghozzá különleges alkalomra, nem csak úgy kisvasutazni, hanem a Kisvasutak Napjára. Amikor először láttam az óriás plakátot a rendezvényről, még nem is gondoltam rá, hogy nekünk ott a helyünk, mert azt hittem, itt lesz Pesten és jó időben mindig minden fővárosi gyerekprogramon tömeg van. De aztán utána nézve kiderült, hogy ez bizony Kismaros mellett van. Úgyhogy szombat délelőtt kocsiba ültünk.
Először úgy terveztük, hogy a 11-es indulású vonatot elérjük, de persze ebből nem lett semmi, mert csak 11.10-re értünk Kismarosra. Az előző vonat jól megtömve épp akkor indult. A következő is csúszott, de arra már idejében felültünk, így volt helyünk simán. Mire elindultunk azért a srácok már eléggé lefáradtak, Zsebit el is ringatta a vonat zötyögés és bealudt az apja kezében, s szerencsére miután leszálltunk még aludt a kocsijában is vagy negyed órát. Addig Babszemék megnézték a kisvasút kiállításokat, minden hazai vonal képviseltette magát. Majd elmentünk megnézni, hogy merre kezdődik az erdei élményösvény, de aztán csak a játszótérig jutottunk. Babszem a közeli patakpartot fedezte fel, Zsebi meg a csúszdázást élvezte. A jó levegő elég hamar megint leamortizálta őket, meg aztán Babszem piknikezni akart és kipróbálni a hajtánypályát. Úgyhogy vettünk kis ebédet meg kürtőskalácsot és a vasút mellett piknikeztünk is.
A legjobban még nekünk is a hajtányozás tetszett. Mind a négyen felültünk rá, Zsebi az apja kezében volt, Babszem hátul ült és mi felnőttek pedáloztunk. Eleinte nagyon vagányan, aztán persze jött a kanyar meg az emelkedő, ahol belassultunk, sőt még az előttünk lévő anyukát a fiával is mi toltuk meg. Ennek ellenére amint leszálltunk újból sorba álltunk és jegyet váltottunk. Még Zsebi is nagyon boldog volt. A második menetet már rutinosabban toltuk, tudtuk hol kell rákapcsolni, úgyhogy itt meg azért kellett fékezni, mert beértük az előttünk haladókat.
Visszaúton is tömött volt a vonat, s Zsebi megint szunyókált és este mindannyian úgy aludtunk, mint a bunda.
Nem vagyok az a típus, aki könnyedén veszi a dolgokat, ráadásul kényelmes is vagyok, de azért csak bizonyos keretekig engedem, hogy fát vágjanak a hátamon. A freeblog esetében ez eddig tartott. Vagyis az ember már novemberben azt mondta, hogy ami akkor történt, az igazán nem egy szép dolog, alapvető hanyagság és hozzánemértés levét itták a bloggerek, amikor két hónapnyi cucc elszállt. De még védtem a mundér becsületét meg szentimentális vagyok és ha még nem mondtam volna, akkor lusta is 🙂
Viszont legalább azóta rendszeresen mentettem mindent, amit nagyon jól tettem, mert többször is előfordult, hogy pont akkor, amikor szerettem volna blogolni nem működtek a dolgok. Úgyhogy érlelődött az elhatározás, hogy menni kell. Viszont akkor már ne csak menjek, hanem lépjek szintet is és ne legyek többé kiszolgáltatva annak, hogy a végén megkapjam, de hát ez egy ingyenes dolog volt, ennyi is szép. Inkább fizetek valamennyit azért, hogy legyen jogalapom visszakérni az ígéreteket. Márpedig egy évtizednyi blogolás után én úgy érzem van itt hozzáadott érték a részemről, amit nehéz pénzben kifejezni, de egy hónapra lebontva igazán minimális összegért nagyobb szabadságot és biztonságot kapni nekem megéri.
Úgyhogy a sok nézelődés és gondolkodás után végül találtam tárhelyszolgáltatót, lett saját domain-em meg WordPress motorom. Szerencsére a mentéseknek köszönhetően a blogokból csak az utolsó 5-6 bejegyzést kellett másként áthozni, nem a konvertálóval. Amit az ember kicsit hozzám igazított és még egy képleszedőt is csinált, hogy minden cuccommal belakhassam az új helyet. Amivel még persze ismerkedni kell, de nagyon izgalmas lehetőségeim vannak.
A linkeket és a feed-eket, csak frissíteni kell, a régi hely valameddig még megmarad, aztán valószínűleg lekapcsolom ott a villanyt. Szép volt, jó volt, de eddig tartott. Igényeim nőttek, amit meg nyújtottak nekem, az nem.
Úgyhogy üdv az új helyen, ahova nem jöhettem volna át az ember munkája nélkül. Nagyon jól megcsinálta, hisz itt vannak a képek meg linkek és minden. Egy évig biztos maradok 🙂
Nyaralások vége, itthon voltunk a fiúkkal, ugye, s kettejük közül persze a kisebbről lehetne sokat írni. Kicsit úgy is érzem, hogy eltolódik felé a beszámolók mennyisége, de be kell látnom, hogy ez így normális. Babszem már nem produkál napról napra valami újat, nála kicsit fokozatosabban történnek a dolgok. Most éppen nagyon filmnézésben van benne, napokig a Jégkorszak ment (főleg 2-3. rész), most a Verdák 2. A filmekből kiragadott kifejezéseket azonban nagyon jól használja a való életben. A múltkor például, amikor nem igazán értettük, miről beszél, azt mondta:
Falra hányt brokkoli minden szavam?!
(Jégkorszak 3). Ja és a betűk érdeklik nagyon. Megtanulta a dínó ABC-t a T-Rex express rajzfilmből, s azóta minden betűt felismer, kiolvas (feliratok, rendszámok), írogat a számítógépen. Legutóbb a Railroad Tycoon-ban a papa teljes nevét írta be a mentett álláshoz.
A héten három nap már megy oviba, kicsit akklimatizálódik. Nagy volt tegnap az öröm, mert ott volt Levente, a legjobb barátja, ma viszont pont azért, mert nem volt, kicsit rosszabb volt a hangulata, nem volt kivel játsszon egész nap.
Míg Zsebi, hát ő meg okos és figyelmes kisgyerek, ha valamit egyszer lát, azt azonnal le tudja utánozni. Egyelőre a kocsik jobban érdeklik, mint a vonatok. Persze azokkal is játszik, de kevesebbet, mint bármi más négykerekűvel. Szereti tologatni őket, sőt a nagyobb billenős autóba bepakolja a kismalacát, vagy nyusziját és keresztültolja a lakáson. Erre teljesen egyedül szokott rá. A kezével továbbra is nagyon ügyes, kupakokat lecsavar, de vissza is teszi őket a műanyag palackokra. Az építés és a pakolás is érdekli, ma teljesen önállóan szerzett egy piszkos zsebkendőt és kivitte a konyhába kidobni a kukába. Persze biztos azért is, mert így legálisan kukázhat. Segít ruhát teregetni, a ládából adogatja kezembe a cuccokat, de ezt csak napi 1x és kell hagyni közte néhány nap pihenőt, különben hamar megunja illetve csak kiszórja a zoknikat a földre. Babakocsis sétánál is tudja, mikor ki van vele. Ha csak velem jön, semmi gond, végig ül, nagyon érdeklődő, figyelmes. Ha velünk az apja, azonnal a karjába kívánkozik és legszívesebben onnan nézi végig a séták útvonalát.
Mindent megért, ha kérem, hogy hozzon oda valamit akkor megteszi, eldöntendő kérdésekre bólogat (fejrázás még csak akkor van, amikor tudja, hogy valamit nem szabad és akkor is megteszi vigyorogva).
Nagyon megszokta, hogy egész nyáron együtt volt a bátyóval, kicsit aggódtunk is, mi lesz most, hogy elmegy oviba Babszem, de az első megilletődés után tegnap és ma is igen jó hangulata volt. Délután mondjuk már várta, hogy ismét együtt legyenek és foglalkozzon vele a nagytesó.
Szoktak birkózni is. Kedvencem, amikor Babszem felkiált, hogy :
Támadj, Edi!
Ilyenkor mindig Mazsola és Tádé vonatkozó fejezetei jutnak eszembe.
Mert mostanában arra nincs idő, de legalább a nyári képeket most már mind összeválogattam, s készítettem egy albumot belőle. Szóval idén ez volt a nyár:
Megint van Goldenblog és megint lehet szavazni az Olvasónaplómra. Tudom, hogy facebook bejelentkezés kell hozzá, meg sok más jó blog is van, meg kb. esélytelen a Hogyvolttal meg Sanyi a bagollyal és hasonlókkal szemben, de ha esetleg nem tudod, kire add le a kultúra-szórakozás kategóriában a szavazatodat, akkor az Olvasónapló szívesen fogadja 🙂
Egy gombnyomás az egész:
Legalábbis a gondtalan nyaralásnak. Délután visszatérünk Budapestre a fiúkkal. Zsebi kiválóan érezte magát Kanizsán is, idővel még az esti alvása is jól beállt, csak a napközben alakult kicsit nehezebben. Babszemnek azért hiányoztak az unokatestvérek, de mindig volt úgy napközben, hogy akár fél órát is eljátszott az öccsével anélkül, hogy balhé lett volna és valamelyikük elkezdett volna ordítani. Az idősebb főleg azért, mert a kisebbik olyasmit piszkált amit nem kellett volna, illetve böködte, csípte és harapta (persze mindezt szeretetből), a fiatalabb meg azért, mert nem kapott meg éppen valamit, vagy kicsit durvábban szorongatta meg a bátyja (szintén szeretetből).
Múlt héten pénteken a nyári szokás szerint az ember munka után kiment Szadára, ott is aludt, úgyhogy egyedül voltam a fiúkkal egész nap otthon. Este is. De szerencsére megoldottuk:) Babszem és Zsebi együtt fürödtek, most először (amúgy nagyiéknál kezdett el a nagykádban mosakodni a kisebbik és nagyon megkedvelte), a fektetéssel voltak azért problémák, mert persze aznap este nem akart időben elaludni Zsebi. De aztán reggel meg rekord ideig aludtak a srácok.
Délután mentünk csak ki Szadára, s most még az is megtörtént, hogy dolgoztam! Felszedtem a hagymákat (volt ami nagyobbra nőtt, mint a dughagyma!), meg a zöldbabot. Vasárnap pedig felpakoltam a srácokat és lejöttünk Kanizsára. Jó utunk volt, Zsebi végig aludta az egészet. Előbb meg is érkeztünk, anyuék még nem voltak itthon. Zsebi azonnal hátratepert a “gyerekszobába” és nagy boldogan felmászott az ágyra, mert alacsony és volt előtte egy vendégágy is. Amúgy nagyon Zsebibarátnak tartja a helyet, sok a játék és nagy a hely, sok helyen fel lehet állni, dolgokat tologatni (babakocsi, kisautó, konyhai szék, bárszék). Úgyhogy edzésben van egész nap. Leginkább a babakocsit szereti tolni, végig a folyosón, csak ahhoz még kell felnőtt segítség, kicsit súlyozni, fel ne boruljon.
És akkor elteltek a napok. A tiszavasvári tartózkodás végére három napra megérkezett az ember is. Szerda kora este jött és szombaton délután autóztunk haza. A fiúk nagyon örültek neki, megint csak le se lehetett vakarni őket az apjukról. Pénteken elmentünk Babszemmel moziba a Jégkorszak 4-re, amit 3D-ben adtak, úgyhogy kellett neki szemüveget venni, ami kicsit nyomta a fülét. Amúgy eddig ez volt a leggyengébb része a sorozatnak, én amint megnéztem el is felejtettem, meglepett, hogy később amikor Babszem mesélt róla a mamának mennyi mindenre emlékezett belőle. Az ember eléggé aggódott, hogy mit fog szólni Zsebi, hogy ő alig érkezett meg és máris mind a 3-an eltűnünk pár órára, de szerencsére szinte észre se vette a nagyiék eléggé lekötötték.
Vasárnap aztán kimentünk Szadára, jártak ott Eszterék is, volt eső, a gyerekek pancsoltak a medencében, szedtünk a termésekből, sok mindent azért nem csináltunk, főleg a locsolás volt a lényeg. A szomszéd nénitől kaptunk barack befőttet, mert az ember mondta neki, hogy szedjen nyugodtan ő meg úgy érezte, hogy ha már a gyerekek frissen nem ehetnek belőle csinál nekik kompótban és odaadja. Szerencsére már előre készültünk erre és vittünk üres üvegeket cserébe:)
Azóta pedig itthon vagyunk, nagyjából nyugiban, a fiúk élvezik a megszokott környezetet. Zsebi kicsit nehezen szokott vissza arra, hogy kiságyban kell aludnia, a nagyiéknál övé volt ugyanis a kanapé, amin általában keresztben-kasul fetrengett. Sokat ácsorog, szeret kint lenni a folyosón, mászkálni, meg a korlát mellett felállni, már Tiszavasváriban is az ágyon néha ha a vállamba kapaszkodva felállt elengedte magát, de egy másodpercen belül leült, viszont nagyon okosan tudta, hogy ott nem történhet baja, úgyhogy mindig a kanapén gyakorolta ezt. Zsebi nagyon jól tud kommunikálni, bólogat, ha eldöntendő kérdést kap, többnyire tényleg azt fejezi ki, hogy igen. A nemre való fejrázást még igazából bulinak érzi, mert akkor gondolom kicsit zizi lesz a feje, ugyanis mindig nagyokat nevet közben, míg nemet int. Meg persze ő is mutogat, mint annak idején Babszem és elég jól kiköveteli amit akar. Nagyon ügyesen iszik nem csak pohárból, de műanyag palackból is. Mármint az ivással nincs gondja, csak tartani kell neki a tárgyat, amiből iszik.
A fiúk közös játéka eddig abból állt, hogy Zsebi megrohamozott mindent, amivel Babszem foglalkozott éppen, főleg szerette otthon amortizálni a kész vonatpályákat, meg lekapcsolni a 40 szerelvényes vonat utolsó 20-25 kocsiját. Persze fordítva is az volt a helyzet, hogy a nagyobbik mindig elvette amivel éppen a kicsi foglalkozott és ő is hirtelen pont azzal akart játszani.
De mostanában már van pár dolog, amit együtt is tudnak csinálni. Mondjuk főleg fizikai dolgok, Babszem huzigálja Zsebit ide-oda, ma este “versenyt futottak” a folyosón, a kicsi tepert négykézláb, a nagy meg két lépéssel elé vágott, leguggolt a célnál és rákiabált, s mindig hatalmas nevetéssel lett jutalmazva az öcsi részéről. Volt medencézés is, amit Zsebi jobban élvezett, mikor a bátyó is ott volt mellette, még azt se bánta, hogy Babszem átrángatta őt az egyik feléből a másikba és közben kicsit megkarcolta. De gurgattak már labdát és lufiztak is. Meg amúgy is Zsebi szívesen követi tátott szájjal a nagyobbat s már nagyon szeretne felülni a bringájára is.
Szóval valami kezd kialakulni közöttük 🙂
A legnagyobb változatosságot az időjárás jelenti a világnak ezen szegletében. Mert az képes egy napon belül szélsőséges lenni. Hol hideg és fúj a szél (szokásos bicikliutamat volt, hogy oda-vissza szembeszél nehezítette), aztán hétágra süt a nap és szinte percenként kéne átöltöztetni a gyerekeket, hogy megfelelő ruhában legyenek kint az udvaron. Ja és a páratartalom miatt elég sokszor olyan, mintha New Orelans-ban lennénk.
Zsebi rengeteget mászkál, áll fel és nem érdekli különösebben, hogy mennyire járja le a térdét, simán bemássza az egész kertet. Babszemnél tegnapelőtt itt volt a másod unokatestvére, aki 6 évvel idősebb, egész jól eljátszottak. Többek között, mert Bence mutatott neki vonatos játékokat a neten. Volt is nagy tragédia, mikor hazavitte az anyukája (több variáció volt, hogy mikor jön a srác és meddig marad, úgyhogy Babszem már az egész napba beleélte magát). Szokott skype-on írogatni, most már rendes szövegeket (kimásolja a modellvonat oldalról a szavakat meg az árakat).
Ma elmentem megnézni a Batman trilógia utolsó részét. Már rég voltam premier napon premier filmen:) Mondjuk amikor lekapcsolták a villanyt kicsit összeszorult a szívem, hogy igazából mi akadályozná meg, hogy itt is megtörténjen egy olyan tragédia, mint Aurorában, de biztos, hogy a legtöbben ezen a filmen ugyanezt érezhetik. Amúgy valószínűsítem, hogy kisebbségben vagyok, mert nekem nagyon tetszett az egész. Méltó befejezése a trilógiának. Legtöbben a középsőt tartják a csúcsnak, de valahogy nekem arról nem maradt annyira mély benyomásom, mint az elsőről, meg most úgy érzem, erről a harmadikról.
Az úgy kezdődött, hogy Babszem nézte papával az EB-t Balatonszerényben, s persze a reklámokat bár ott egész kevés volt, nem lehetett kikerülni. Csak kétszer kellett megnéznie a mindig tv-t és mondta kívülről. Aztán még látott mindenféle mást is, s elkezdte mondogatni, hogy vegyünk Finisht. Nagy örömmel jött velem a DM-be, amikor otthon voltunk és ajánlgatta a reklám szövegével, hogy mire is jó, mire rámutattam, hogy nálunk én vagyok a mosogatógép és nekem nincs szükségem Finish-re. Ajánlgassa majd a nagyinak, mert nekik van ehhez megfelelő berendezésük. Jó, akkor vegyünk Veet Easy Wax-ot mert attól 4 hétig sima lesz a lábam. Ekkor elmagyaráztam, hogy én más praktikákat használok a szőrtelenítésre. S ez így ment még néhány termékkel.
Itt a nagyiéknál van tévé, s a Minimaxon is mennek ezek a reklámok (Babszem még a Boomerangot nézi, de ott meg román reklámok mennek hang nélkül, a Digi ezt hozza itt), s újból fellángolt a lelkesedés. Tegnap végül elmentek a nagyszülőkkel a Rossmannba és egy Vanish-sel tértek vissza, hogy legyen mivel foltot tisztítani. Erre mondjuk szükség is van, amilyen pecsétesre gyalulja Zsebi nap mint nap a ruháit. Mivel a régi éppen elfogyott, Babszem egész nap az újat hordozta magával, s alig várta már, hogy kipróbáljuk. De éppen mosás után vásároltak be. Ettől még Babszem nem adta fel, sőt kijelentette, hogy ő most elhasznált Vanish dobozokat fog gyűjteni. Mindjárt nem engedte, hogy a nagyiék kidobják a kiüresedett flakont, hanem eltette magának, ezzel mintegy megalapozva a gyűjteményét.
Utólag már gondolkoztam azon, lehet inkább Barba gyerek fantázianévvel kellett volna illetni a gyerek jelmezét. Hazatérve sikerült rávenni, hogy legalább 1-2 fotó erejéig felvegye a kosztümöt.
Íme a kék szellem:
Igen, el van csúszva a szemkivágás. De legalább felvette a kedvünkért.
Belőlem biztos hiányzik valami gén, nekem terhesen se jött elő a fészekrakási kényszer és soha nem tört rám az ellenállhatatlan vágy, hogy varrjak, kössek, horgoljak vagy csak decoupage-oljak. De úgy látszik van azért olyan pillanat, amikor muszáj feleleveníteni azt a gyér tudományt is, amit akkor sikerült megszerezni, amikor a mamával keresztszemes könyvjelzőket gyártottunk cirka 8 éves korom körül. Ez a pillanat tegnap este jött el, amikor beszegtem a kék szellem anyagát. Eléggé érdekes mintát sikerült csinálnom: nem éppen egyenes a hajtás és az öltéseket modern művészeti galériákban lehetne árulni. Babszem végig ott sertepertélt körülöttem, segíteni akart, alig várta, hogy elkészüljek, aztán miután rápróbáltuk, bejelöltük hol varrjam össze a kezet meg a szemének hova csináljunk lyukat és végeztem a művelettel, fél pillanatra vette fel a gúnyát.
De reggel azért örült, hogy visszük a jelmezt a bölcsibe, ha már menni kell.
Remélem azért ma este sikerül egy képnyi időre rajta tartani. Ha meg nem, akkor megörökítem a szegést:)
Kedden volt a farsang a bölcsiben. Azt mondták, nem kell komolyan készülni rá, csak vigyünk rágcsát meg üdítőt, nem nagyon erőltetik a jelmezt, a mieink a kicsikkel (féltől másfél évesig) lesznek együtt amúgy is. Azt mesélték utána, hogy jól sikerült a buli és készültek fényképek, amiket ma kaptunk meg. Gondoltam majd illusztrálok. Csakhogy a gondozónők nem készítenek olyan jó képet a mi gyerekünkről, mint amilyent mi szoktunk, ráadásul Babszem is úgy viselkedik az összes fotón, mintha még soha nem lett volna közelében kamera (cca 3000 fénykép van csak róla- pontosat azért nem tudok, mert éppen átalakítás alatt van a pcnk, s a külső vinyón telelnek a fotók meg a hozzájuk tartozó adatbázis). Viszont a képekből az is kiderül, hogy eléggé magának való a srác. Míg a többiek kézen fogva táncolgattak a gondozónőkkel ő távolról tartotta megfigyelés alatt a csapatot, illetve amikor majd mindenki az asztalnál ücsörgött és valami kézműves foglalkozást űzött ő hátul játszott éppen boltosat.
Azért elrettentésül itt egy kép az ifjú Gandalfról, még fekete korából, anyuék azt hitték garabonciás diáknak volt öltözve (kölcsön, kincstári ruha), de mondtam hogy neeeem, varázsló volt.
