Mindig is bajban voltam azzal, ha ünneplős ruhába kellett öltöztetni Babszemet. Legnagyobb problémát még az jelentette, amikor próbáltam kitalálni, mit viseljen a keresztelőjén. Azóta a bölcsődében, óvodában az ünneplős ruha azt jelentette, hogy ing (többnyire csíkos vagy kockás, sose volt még fehér vagy egy színű inge a gyereknek) és nadrág. Sose bírtam megbarátkozni a műszálas fekete nadrág, csokornyakkendő fehér ingecske ne adj isten mellény kombóval. Az apja így is szokott piszkálni, hogy minek szegény gyereket kényelmetlen cuccokba bújtatni. De az az igazság, hogy szerintem volt párszor, hogy a nyári könnyű pamut rövid ujjú ing sokkal lazább és hűsebb volt pl. mint egy zártabb nyakú póló. Mondjuk lassan be kéne szerezni legalább egy hosszú ujjú fehér inget, de tudom, hogy az lesz vele, hogy megveszem aztán mire fel kéne valami alkalomra venni, kinövi a gyerek.

Ma volt az évzáró az oviban. Év elején még úgy volt, hogy a fele csoport, akik már ott voltak, amikor Babszemék bekerültek iskolába megy, de a végén csak 5 gyerek lett iskolaérett. Úgyhogy az óvónők a szokásos ballagás helyett inkább évzárós műsort csináltak, amibe beillesztették a gyerekek búcsúzását is. Mivel Babszem most pont nem volt két hétig, meg a fél csoport bárányhimlős volt, nem is nagyon akart ott lenni a mai nap. Sőt reggel még mondta is nekem, hogy majd megbeszéli az óvónőkkel, hogy ő inkább fenn marad a szobájukba és nem lesz ott a tornateremben, ahol tartják a bemutatót. Ráadásul még ünneplő ruhába is kellett menni. Mondjuk még tavasszal vettem 2 inget is neki, előrelátóan 128-as nagyságban, úgyhogy volt választék, ráadásul az egyiknek fel lehetett csinosan hajtani az ujját, úgyhogy félhosszúként viselhette. Valóban nem szerepelt a főműsorban (nagyon aranyos mesét adtak elő a többiek, a Toppantós királykisasszonyt), de aztán a közös versmondásban, éneklésben már ő is mondta amit kellett, sőt az egyik búcsúzónak átadhatta a virágot meg a ballagós táskát (amúgy mennyire gáz már, hogy az oviban is ballagnak? s igen, volt akinek eljött az egész családja: nagyszülők, rokonok stb. kiöltözve és hallottam, hogy utána még lesz máshol is vacsora, vendéglátás… ). Itt tört el a mécses, később azt mondta az óvónő, azért, mert elfelejtette, kinek kell adnia:) de aztán Ági néni kisegítette és utána minden jó volt.

A csoportszobában még volt egy kis eszem-iszom a gyerekeknek, meg tánc és fiús anyukákkal megállapítottuk, hogy a gyerekeink teljesen egyformán ropják, teljes odaadással, elég robotikusan és még véletlenül se a ritmusra, de legalább élvezik, nekünk meg jó szórakozás nézni őket, mert cukik. Amúgy videó meg kép nincs, mert Zsebivel voltam, akit főleg tartani kellett, de egész jól bírta a műsort, meg a csoportszobában ehetett kekszet, szóval boldog volt. Csak persze idegenekkel nem ismerkedett, hiába próbálkozik már napok óta nála a Csabi anyukája, nem hagyja, hogy felvegye más, csak anya. De azért mosolyogni mosolyog mindenkire, akinél kütyü volt (fényképezőgép, videó, telefon) arra extrán odafigyelt.

Ja és egyébként az ing most annyira bejött Babszemnek, hogy fürdésig nem vette le és kérte, hogy a másikat feltétlenül vigyük magunkkal a Balatonra is.

Komolyan, a mi családunk a kert és az eső valahogy nem jönnek össze. Anyuéknál a hegyen tavaly alig esett. Tiszavasvárit amíg ott voltunk majd mindennap körbeállták a felhők és talán egyszer ha 3 perc zuhé volt. Ma elindultunk délután vissza onnan Budapestre, jól belementünk többször is a viharba, Szadán megálltunk, hogy kipakoljunk pár dolgot meg az ember permetezett egy kört*. Úgy döntöttünk, hogy nem fogunk locsolni, mert láttuk, jönnek utánunk a felhők. Ott gyűltek a dombok környékén. A szomszéd srác azonban a lila ég alatt is a füvét slagozta, azt mondta, errefelé nem nagyon van eső. Végülis a múlt héten, amikor Gödöllőn 3 cm eső esett, Szadán alig 3 mm. Úgyhogy nagyon úgy tűnik, ma se volt túlzásba víve arra a csapadék.

*Megettük a termésünket a kicsi cseresznyefáról. Zsebi kapott a legtöbbet és mutogatta, hol van még gyümölcs.

Kedden reggel, miután elállt az eső kocsiba ültünk Zsebivel és lejöttünk kettesben Tiszavasváriba, Babszem után. Kicsit tartottam az úttól, de a fiatalúr igazán tökéletesen viselkedett. Még ki se értünk Budapestről és elaludt, s csak akkor ébredt fel, amikor elhagytuk a vasvári táblát. Ráadásul kevesen voltak és az eső se esett, úgyhogy jól is tudtam jönni.

Itt kicsit persze megzakkant a fiatalúr és a napirendje felborult, napközben keveset aludt, volt, hogy csak 1x 45 percet és első 1-2 éjszaka se volt valami fényes. Viszont péntekre már simán elmaradt a nagyszülőkkel órákra, úgyhogy elmentem moziba a Bosszúállókra. Amúgy meg most már minden olyasmit akar enni, amiket mi is, úgyhogy hiába főztük neki külön a kelkáposzta főzeléket, ő inkább a tarhonyalevest ette.

Babszem nagyon élvezte a vidéket, az udvart, rengeteget futott és focizott, meg kicsit pecázott, meg íjászkodott, de nem nagyon akart kimozdulni a nagyiék háza tájáról, sétálni például szinte semmi kedve se volt.

A legnagyobb élménye amúgy a fiúknak az volt, amikor apa végre megérkezett, komolyan, szinte versengtek a figyelméért. Zsebi ugyan csak 5 napja nem látta, de Babszem már két hete, úgyhogy nagy volt a szerelem.

Szóval mindjárt egy éves lesz Zsebi. Már csak egy hónap van hátra. Jaja jöhetnek a közhelyek, hogy rohan az idő meg minden. Az elmúlt egy hónap egész sűrűre sikerült. Voltunk ugye Várgesztsen, ott aztán lehetett locsizni, meg társaséletet élni, amit minden fiú nagyon bírt. Aztán meg Babszem vidékre ment, ezt szintén mindenki kihasználta. Zsebi egyre inkább élvezi, hogy mozoghat. Napközben keveset alszik, azt hiszem lassan át kell szoktatni az egyszeri, de alapos alvásra, csak ez még nem olyan egyszerű, mert reggel hamar elfárad, délután meg nehéz olyan időpontot találni, amikor bele is fér az alvás és nyugi is van. Éjszaka maximum 1x szokott felébredni, hacsak nincs valami front.

Babszem pedig nagyon jól érzi magát a nagyszülőknél, majdnem minden nap kapott valami ajándékot.

A képek pedig:

Babszem azért sokat nőtt, fejlődött a korábbi évekhez képest, alig hiányoztunk neki az elmúlt több mint egy hétben. Meg tényleg élvezte, hogy megint 1 szem unoka lehet a nagyiéknál. Majdhogynem egyeztetnünk kellett előre, hogy mikor tudunk skype-olni, s akkor is elég gyorsan lezavarta a beszélgetést és nem is hangzott el, hogy hiányzunk meg mikor megyünk már. Bár tegnap azért arról beszélt, miképp fogunk aludni, először amikor csak én leszek ott Zsebivel, aztán meg ha majd megjön apa is.

Úgyhogy holnap délelőtt lemegyünk Tiszavasváriba kettesben a picivel és majd csak Pünkösd hétfőn jövünk vissza.

Zsebi meg sokat mozog, már unja a bébiételeket, mindig azt akarja enni amit mi is, rengeteget dumál, nagyon gyorsan elsajátít dolgokat, csak éppen az elmúlt napokban igencsak kötődő volt. Úgyhogy már járunk együtt Wc-re is.

Bizony, ma van 10 éve, hogy elkezdtem blogolni. Mivel az utóbbi években mindig megfeledkeztem az évfordulókról, idén igyekeztem nem ezt tenni, ha már ilyen derék évszámról van szó. Na meg gratulálni akartam magamnak a kitartáshoz, mert ez az, ami nem jellemző rám. De ha már egyszer 12 éves korom óta naplót írtam, a blogolás annyira nem nagy ugrás onnan. 
Azt hittem, hogy nem sok minden nem történt velem a 10 év alatt, mert nem cserélgettem rendszeresen pasikat, nem mentem férjhez, váltottam munkahelyet, nem voltak drámáim. Szóval ami maradt: pasi, munkahely, blog, súlyfelesleg. Ami változott: lett egy diploma, egy lakás, két gyerek, egy autó, egy telek és volt egész sok utazás is. Míg eleinte tényleg névtelen volt és munkahelyi hőbörgésről szólt a történet, addigra ma már a gyerekeké a főszerep. Korábban ismeretlenek olvastak csak, manapság meg csak a családom és barátok.

Kedves Blogom, Boldog Születésnapot Kívánok!

Szeretettel: hűséges gazdád.

S persze, erre inni kéne (ööö majd holnap estére veszek pezsgőt:)

Kép forrása: http://reasonstobreathe.tumblr.com/post/21391200721

Zsebi nagyon élvezi, hogy egyedüli gyerek és nem kell különösebben megküzdenie senkivel se az apja figyelméért. Úgyhogy mostanában nagyon várja mindig amikor az ember hazajön és le se száll róla szinte. Amúgy még a fejlődése is meglódult, mintha minden nap szeretné valamivel elkápráztatni az apját. Már nem csak z-ülésben próbálkozik mászni, hanem térdel, rugózik, mintha mindjárt indulna. Hason fekvésből fel tudja magát nyomni ülésbe és sokat tapsol, mindig megtapsolja saját magát is. Ráadásul most nagyobbakat tudunk sétálni, úgyhogy délutánonként kimegyünk az Óhegyre is, ma sokat sikerült hintázni, s míg legutóbb annyira nem volt oda érte (lehet az ülőke nem tetszett neki), most végigvigyorogta minden percét.

Amikor két hete csütörtökön volt szülői értekezlet az oviban, Zsebi ott volt velem, meg még egy kisfiú 2 éves húga is, aki aztán jól rájárt a kölesgolyóinkra. Cserébe hozott a fiamnak ropit, de őt akkor még nem érdekelte a dolog. Következő héten az anyuka üzent, hogy a kislány bárányhimlős lett, reméli, hogy Zsebi nem kapta el a közös kölesezéstől.

Most csütörtökön Babszem egészségesen ment oviba, mesélték az apjával, hogy milyen kevesen voltak, mert bárányhimlős lett a fél csoport. Aztán péntek reggelre kiütéseket láttunk a gyereken. S bár be van oltva, de biztos ami biztos, szóltunk az oviba, hogy nem megy, meg a doktornőnek is, na meg a nagyinak, hogy jöjjön érte. Aztán persze kiderült, vaklármáztunk. Doktornő szerint csak allergiás pöttyök, vagy megcsípte valami, vagy a hét eleji uszodázásból Várgeszetesen, maradt vissza. Viszont már Babszem is be lett izzítva, meg a nagyi is, úgyhogy szombaton elutaztak Tiszavasváriba. Majd egy hét múlva megyünk utánuk Zsebivel. Aki szintén kicsit beteg, de nem bárányhimlős (igazából szerencsére a szülői óta nem járt az óvoda közelében), csak köhög, de csak nem múlik neki, úgyhogy megnézte őt is a doktornő, orrcseppet meg mellkaskrémet kapott.

Régen írtam, anyu meg is jegyezte, hogy már egy hete nincs semmi a blogomon, de igazság szerint amikor itt volt tesz-vesz néni meg Babszem se ment oviba, mert csúnyán köhögött és folyt az orra, nem nagyon gépeztem. Inkább meglógtam itthonról, ha volt rá lehetőségem. Bár a Bosszúállókat nem néztem meg (lassan az egyetlen leszek a világon ezzel a problémával), de voltam plázázni, hogy vegyek valamit magamnak, s természetesen gyerekcuccokkal tértem haza. Aztán meg szombaton jártunk kint a telken, az ember körberöhögött, hogy nem tudok kapálni. Még szerencse, hogy van hely meg idő gyakorolni. Amúgy locsoltunk és palántáztunk még, meg persze voltak pancsoló kissrácok is.

De ez mind semmi, mert tegnap születésnapom volt. A nagy, amit úgy döntöttem hogy jelzi “Az emberélet útjának felén“-t .

Az úgy volt, hogy Húsvétkor én kitaláltam, hogy biciklit fogok kérni. Semmi extrát, csak amit a Balatonon használhatok majd. A család majd megveszi, ha lehet Kanizsán, itt úgyse használnám, Zsebit még ülésben se lehet, csak Balatonszerényben cangázok majd vele fel és alá, esetleg Máriára át stb. Úgyhogy megnyugodtam, majd lesz torta meg bringa. Aztán vagy két hete az ember nagyon szervezkedett, meg titokzatoskodott aztán azt mondta, hogy május 7-én hétfőn majd elmegyünk valahova piknikezni, s csak szerdán jövünk haza. Babszemnek elárulta hova, ez volt a nagy titkuk, amit nem árultak el, de tényleg. Csak hát mondta az ember, mégis mit szólnék, ha a derült égből hazaállítana hétfőn, hogy akkor most kocsiba be, megyünk. Két kisgyerekkel erre fel kell készülni.

Úgyhogy hétfőn összepakoltunk, autóba ültünk és az esőben elindultunk ki a városból. Még az m1-en se tudtam, hová megyünk, bár az ember rajzolt térképet, amit Babszem őrzött és azt mondta, hogy ha majd letérünk, azért át kell nekem adni, mert én leszek aki útba igazít. Aztán Tatabányáig mentünk az autópályán (addig kb. Zsebi nem volt túl fényes hangulatban), majd amikor letértünk elaludt és miután kijöttünk a városból megkaptam a térképet és láttam az úti célt: Várgesztes. Valahogy ismerős volt a név, de nem tudtam hova tenni. Aztán negyed 8 felé megérkeztünk a Villaparkhoz. Mivel Zsebi aludt, az ember és Babszem mentek be az apartman kulcsért. Becsorogtunk a házikónkhoz, ahol a nappaliban rám ugrott a család:) Szüleim és a húgaim meg az unokahúgok, Meglepetés! felkiáltással vártak. Meg ki volt díszítve a terep, lufik, felirat, zászlók és mindenkin csákó. Zsebi megijedt ugyan de én meg voltam hatva. Főleg, hogy még Stockholmból is eljöttek csak erre a két napra a húgom és Adri.

Szóval két éjszakát töltöttünk egy medencés, szaunás, pezsgőfürdős házban, amit a gyerekek kihasználtak az utolsó pillanatokig, meg voltunk az élményfürdőben, napoztunk és igazán emlékezetesre sikerült a szülinap, amit nem győztem köszönni mindenkinek. Az embertől csodás egyedi ékszert is kaptam, valamint volt bicikli is.

A hosszú hétvége egészen jól sikerült, még rövid majálisozás is belefért, amióta itt lakunk, először* nem akkor értünk ki az Óhegyre, amikor már pakolták össze a vidámparkot és már csak a kutyasétáltatók voltak kint meg a szél fútta a papírszemetet.

Szombaton megérkezett nagyi, akivel aztán délután elmentünk Decathlonozni, mert Babszemnek kellett úszáshoz deszkát venni, hogy be tudja majd nekünk mutatni, mi mindent tud már. Vasárnap kint voltunk Szadán, felavattuk ugye a medencét és idei első kalandtúránk is megvolt a szokásos útvonalon. Zsebi a hordozóban aludta ki magát. Hétfőn a nagyi és Babszem elmentek Cicáékhoz süteményt sütni, én meg Zsebivel vásárolgattam, vettünk gyorsan egy pavilont, mert kiderült, hogy nem igazán van félárnyékos hely, ahova a medencét letehetjük és bár most még nem volt olyan vészes a naphelyzet, meg a fürdés is rövid ideig tartott, de azért nyáron már másképp fognak állni a dolgok. Kedden meg délelőtt kimentünk hát az Óhegyre, de nem sok időt töltöttünk ott, Zsebinek túl hangos volt az ünneplés, a sárkányvasút, a dodzsem és a hangosbemondó. Azért Babszem kicsit ugrálóvárazott meg felültek a nagyival a sárkányosra, szóval volt elég élmény. De legjobban mind a ketten azt várták, hogy délután két órára megint kiugrottunk Szadára, felállítottuk a pavilont és ők pancsolhattak. Zsebi mint valami öreg motoros, nagyon bírta a dolgot, aztán sikerült még aludnia is a hátamon, amíg locsoltam.

*Vagyis tavaly már volt úgy kint apa és fia, hogy felültek sárkányvasútra, de már az is inkább volt kora este. De én még nem:)

A hosszú hétvégén felavattuk a medencét is Szadán, a fiúk nagyon élvezték a pancsolást:

Ma reggel elmentünk Zsebivel tanácsadásra. Azt hittem majd épp beesünk negyed órával a rendelési idő vége előtt, legalább nem kell sokat várni de még beleférünk a 8-10 -ig intervallumba. Erre kiderült, hogy mivel szabadságolások vannak, a doktornőnk viszi négy órában párhuzamosan mindig az egészséges és beteg rendelést is. Úgyhogy igazából még jól is jártunk mert úgy 50 percet kellett várni, míg a Gergő anyukáék* másfél órát vártak egy torokkenetre.

Igazából a második körre mentünk a Meningococcus elleni védőoltásra, s most, hogy van ez a járvány veszély, felírattam Babszemnek is, neki már csak egyet kell beadatni, igaz, drágább lesz, mert kisebb rajta a támogatás.

Szóval a túl sok munka miatt elég kutyafuttában történt minden, röpke vizsgálat volt, receptek felírása és én azért méréseket kértem, úgyhogy Zsebiről tudható, hogy 8140 gramm és 74,5 cm. Mondjuk még 68-as ruhák rámennek és 74-es kicsit nagy, de úgy látom, a nyarat a 74-es mérettel fogjuk kihúzni.

Mozgásáról annyit, hogy most már z ülésből igyekszik feltérdelni, aztán hasalás lesz belőle. De azért ha akar, tud közlekedni a fenekén, meg kezével tologatva magát. Sokat dumál, keveset alszik napközben, s amivel nem tudok betelni, az hogy szilárdakat eszik! Babszem után nekem ez csodának számít, hogy a kölesgolyókat nagyon szépen eltünteti, kekszeket is és zsemlét, fornettit is majszolgatni tud.

*Gergő anyukának nem tudom a nevét, de a nagyobbik fia nagycsoportos az oviban, a kisebb pedig egy hónappal fiatalabb Zsebinél. De Gergő igazi vasgyúró, s bár fogakban vezetünk, ő mozgásban jár előttünk. Anyuka nevét persze nem tudom, csak a gyerekekét:)

Mindenféle hiány miatt most csak a fotók:

A hétvége kicsit másképp alakult, mint terveztük. Eredetileg feljött volna teszvesz néni, hogy majd vigyáz pénteken Zsebire én meg elmehetek Könyvfesztiválozni, aztán hétvégén kimegyünk végre Szadára, megnézzük mit lehet tenni a birtokkal, hétfőn meg reggel megint fogászatra viszem Babszemet. Csakhogy a nagyszülők benyeltek valami vírust, egyikük hányt, a másiknak a hasa ment, úgyhogy otthon maradt a nagyi lábadozni. S végül csak a fogorvost mondtam le, mert ha kicsit másképp is, de a többi programpontot véghezvittem. Sőt, volt extra is.

Pénteken elmentünk Zsebivel tehát a Könyvfesztiválra, s ugyan be nem tudtam ülni programokra, de azért meglátogattam azokat a standokat, ahol ismerősök voltak, meg kaptam és vettem könyvet is. Sőt azért kis eszmecserére le tudtam ülni a napsütésben néhány ismerős meg kolléga közé. Mondjuk mivel mostanában Zsebi napközben keveseket alszik, elég hamar elfáradt, úgyhogy utaztunk aztán haza. De a lényeg, amiért mentem azért megvolt.

Szombaton délelőtt a nagyobb fiúk elmentek egy izgalmas játékboltba, amit a párom pénteken fedezett fel és ahol használt cuccokat lehet venni, de látott H0-ás gőzmozdonyt, ami elég volt ahhoz, hogy Babszem belelkesedjen. Persze a végén sokkal jobban izgatták más dolgok a boltban, illetve hogy hazafelé gyors 7-es busszal jöttek:) Mi meg Zsebivel bevásároltunk, aztán délután meg kimentünk Szadára. A fák virágba vannak borulva, nem láttam levéltetveket és vannak már ágyások, ahol kikelt amit elvetettünk. Locsoltam egy kicsit, az ember meg kikapálta a fákat és a szőlőt, meg permetezett. Zsebi egy darabig elvolt a hordozható ágyban, aztán felkötöttem magamra, ott aludt is, Babszem pedig a nap végére látványosan unatkozott. Igaz, elég fáradt volt, mert kimaradt neki a délutáni alvás, aminek estére meg is lett az eredménye.

Szombat révén a heti 1 köztünk alvás forgott fenn, miután letettem aludni Zsebit és fürdeni mentem, az apja mesét olvasott Babszemnek. Közben azonban felriadt a kisebbik, s míg megnyugtattam, leoltottuk a villanyt, ígérve a nagyobbnak, hogy majd ha a kicsi elaludt, folytatjuk a mesét. Csakhogy Babszem 2 pillanat alatt bealudt. Még mondott valamit az apjának, aztán a következő másodpercben már húzta a lóbőrt.

Ma délutánra volt egy meghívásom az egyik kiadótól, menjek el teázni/kávézni az amerikai írónővel, akit vendégül láttak a könyvfesztiválon. Az ember bevállalta délután a srácokat arra a két és fél órára amíg elmentem és senki se panaszkodott amikor visszaértem 🙂

A kanizsai tartózkodás vége felé, amikor csak hárman voltak már az unokák, minden nap eljött az a pillanat, amikor Babszem és Eszti már nem tudtak anélkül egymás mellett lenni, hogy valamelyikük fel ne húzta volna – néha direkt is – a másikat. Egyszer amikor azon vitatkoztak, hogy melyikük tölt több időt a számítógép mellett, Babszem kifakadt: “Nagyon fel vagyok dúlva!“

Amúgy ő volt az, aki inkább számítógépezett, főleg miután a papa megmutatta neki a www.flightradar24.com oldalt, ahol nyomon követték először, hogy hova utaztak a nagybátyámék (Miami). Aztán már gépeket nézegetett a fiam és többnyire a nagy, emeletes boeing-ek érdekelték. Azonban itthon hiába tettük be neki a kedvencei közé itt még csak rá se nézett. Ez kanizsai dolog lesz, úgy látom.

Vasárnap ebéd után indultunk vissza Pestre. Zsebi egész délelőtt nem aludt, úgyhogy igazán jól bezuhant alig hagytuk el a városhatárt. Pákozdig nem is volt gond, de ott miattam kellett megállni, aztán már persze nem aludt vissza, Budaőrsnél leadtuk Esztit, aztán hazaérve igazán jó kedvük volt a fiúknak és örültek az apjuknak, meg a játékaiknak.

Kedd óta vannak együtt a kisebb unokatestvérek, csak a legidősebb, Dóri hiányzik, de neki kötelező iskola van, míg Adrinak tavaszi szünetet adtak a svédek, nem csak 2 napot, de egy hetet, Eszti oviját tatarozzák és Húsvét utánra tették a szünetet, Babszemet én kivettem egy hétre, mert most úszást úgyse mulat, Zsebi meg ráér mindenre.

A nagyok néhol jól kijönnek egymással, néha klikkesednek, veszekednek, a legkisebb többnyire élvezi, hogy köztük lehet, feltéve, ha én is elég közel vagyok hozzá, mert azt még nem szereti, ha messze megyek. Ha csak elmegyek sétálni és visszatérek már úgy fogad, mintha napok óta nem találkoztunk volna. Említettem már, hogy anyás? Ja és persze babakocsiztatni is szinte csak én tudom, mert még a papának is morog, meg nyafog egy idő után, pedig apu eddig simán órákig tudta tologatni az unokáit.

A húgomat rábeszéltem, hogy amíg itthon lesz, menjünk el megnézni az Éhezők viadalát. Mind a ketten olvastuk a trilógiát, tetszett is, s kíváncsiak voltunk, hogy sikerült a filmet megcsinálni. Nagyon jól jött, hogy pont játsszák Kanizsán is, amikor itt vagyok, ráadásul nem is rossz időpontban, mert háromnegyed öttől hétig, szóval fürdetésre, altatásra még haza is érek, gondoltam, két órát meg kibírnak a mamáék Zsebivel. Aki épp nagyon rendesen evett uzsonnát, s elaludt mielőtt elindultunk a moziba, aztán jókedvűen ébredt és nem volt semmi gond vele. A film maga meg tetszett, az olvasónaplóban írtam is róla.

Aztán péntek reggeltől már csak 3 unoka maradt, mert húgomék még visszamentek Egerszegre, hogy Adri ott is nagymamázzon, meg cicázzon, meg festés után takarítsanak, aztán vasárnap majd mennek is vissza Stockholmba.

Elmentünk Kanizsára hétfőn. Még vasárnap megbeszéltük, hogy viszem magammal Esztit is, mert náluk még zárva lesz az óvoda, úgyhogy megbeszéltük, hogy őt is visszük a mamáékhoz. Az M7 kivezetőjénél az Agip kútnál beszéltünk meg találkozót a sógorommal, pont mielőtt ráfordultunk volna Budaőrsnél a kivezetőre, szólt a telefonom. Odaadtam Babszemnek, hogy beszéljen a hívóval, azaz Eszti apukájával, hogy mindjárt a találkahelyen vagyunk. Ezt el is mondta neki, aztán arról beszélt, hogy amikor Cicáék ott laktak megmászták a hegyet. Odaérve a kijáróhoz, a parkolóban jobbra fordultam, miután kiszálltam vettem észre, hogy balra vártak már ránk, de átjött a sógor a mi oldalunkra. Monda, hogy a telefonban többször is szólt Babszemnek, hogy “Szólj anyádnak, balra forduljatok”, de a fiam csak mondta a magáét. Miután Eszti átszállt hozzánk, négyesben nekiindultunk.

Zsebi már Pestről kifelé elaludt, de aztán felébredt, amikor megálltunk és úgy Fehérvár környékén kicsit rossz kedve volt. Aztán elkezdtek neki a többiek játékokat adogatni és mire a Balatonhoz értünk elaludt, úgyhogy sikerült végülis megállás nélkül Kanizsára érni.

Kedden aztán a svéd rokonok is megérkeztek, úgyhogy négy unoka van most pár napig a mamánál.

Ma voltunk Délegyházán Húsvétozni, tojást keresni meg a húgom születésnapját is megünnepeltük. Részletek előtt csak képek a fiúkról

Babszem és a vonatok, amelyek nélkül sehova egy tapodtat se, most legalább játszhatott velük, amíg megérkeztek a lányok és a nagyszülők Kanizsáról.

Zsebi pedig csak úgy játszott:

Zsebi határozottan kezd ott tartani, hogy eléri amit akar, mert jól kifejezi magát. Mutogat, nyújtózik és derékból kidől az ember kezéből, hogy arra irányítsa a felnőttet amerre menni akar. Imád ücsörögni, arra már rájött, hogyan tudja eltolni magát hátrafelé, de előre még nem húz. Viszont elkezdett ülve megfordulni (a lábait pakolássza, meg előre hajolgat), úgyhogy már látom, hamarosan úgy fog odatolatni mindenhez, amire szüksége van. Kicsit úgy megy, mint a láb nélküli emberek, a kezét használja.

Kaja fronton meg kezd ügyesebb lenni: már nem mindig harap szilárd kajákból óriásiakat, hogy utána fulladozzon és kutatnom kelljen a szájában. Darabosabb bébiételeket (a 8 hónaposok közt van pár, amiben nincs minden rizsszem elturmixolva) is simán megeszi. Ma megismerkedett a kölesgolyókkal, amivel anno még Babszemnél is próbálkoztam, de ő csak nyalogatta és a szájába se vette, vagy ha igen, azonnal öklendezett. Zsebi azonban jól kijön a gömbökkel. Ja és ma még az én paradicsomos babomat is megkóstolta, szóval valószínűleg újra lehet a piros gyümölccsel/zöldséggel is próbálkozni nála. Mert persze a felnőttek kajáját, azt bármikor megenné.
Amúgy nagyon erősek a fogai, lefaragott velük Babszem fa hídpillérjeiből egy darabot, meg a csirkecsont szopogatás rendszerint azzal ért véget, hogy szilánkok kerültek a szájába, úgyhogy felfüggesztettük azt is.

Úgyhogy már van amiben össze lehet mérni a két gyereket, a mozgásfejlődésük majdnem hasonló, Zsebi talán kicsit később indult be, viszont kajában évekkel megelőzte a bátyját. Ami ugye a normális tempó. Viszont őt nem sikerült átszoktatni natur szoptatásra, még mindig bimbóvédőt használunk.